A stressz ellen: kacagástól a segítségnyújtásig
- Dátum: 2013.04.29., 12:41
A stressz egyszerre emészti a lelket és testet. Kiiktatni nem lehet, de kivédeni igen, és kell is.
A stressz csökkentésének öt módja van. Első és egyben talán a legfontosabb a kacagás, melynek immunrendszerünkre gyakorolt hatása bizonyítottan pozitív. A második a kocogás. A szorongás és a mozgás központ ugyanis egymás mellett találhatóak és egymással párhuzamosan nem tudnak bekapcsolni. Azaz ha valaki elkezd intenzíven mozogni, a szorongás központja harminc másodperc múlva kikapcsol, és csak húsz perccel a mozgás abbahagyása után kapcsol be.

Nagyon fontos a lazítás, a semmittevés, az az állapot mikor az ember néz maga elé, bambul. Bármennyire is próbálták elhitetni velünk, hogy ez rossz, haszontalan időtöltés, higgyük el, a lelkünknek nagyon fontos. De ne feledkezzünk meg az érintésről sem, ami az egyik legősibb stressz csökkentő módszer. és egészen babakorunkig nyúlik vissza, amikor is bármi problémánk volt anya felvett és simogatta a hátunkat, megölelt minket. Végül, de nem utolsó sorban pedig a segítség nyújtás.
Egyszóval rengeteg dolog áll a rendelkezésünkre, hogy segítsünk magunkon, boldogabbak legyünk, csak meg kell tanulnunk kezelni a stresszt, és nem szabad elfelejtenünk, hogy a harag egy méreg, ami csak bennünket pusztít, azt azonban nem, aki iránt érezzük
Fotó:
sxc.hu
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.