Mi köze a szaglásnak a szerelemhez?
- Dátum: 2013.04.14., 23:30
Mielőtt az gondolnánk, hogy olyan parfümökről lesz szó a következőkben, amelyek vonzerőt adnak használóiknak és vágyat ébresztenek a kiszemelt „nagy Ő”-ben, szeretnénk leszögezni, hogy teljesen másfelé kalandoztunk ezúttal.
A párválasztás örökzöld téma, hiszen mindenkit érint, ennek megfelelően nagyon változatos diskurzusokat folytatunk róla. Hétköznapi párbeszédben ezzel kapcsolatban főként olyan témák merülnek fel, hogy például mi tetszik a másikon, a külső vagy a belső tulajdonságok számítanak-e, van-e szerelem első látásra, és egzisztenciális szempontokat is boncolgatni szoktunk.
A társadalomtudományok gyakran eloszlatják az igaz szerelem illúzióját azzal, hogy többek között olyan állításokat hangoztatnak, mint például „diploma házasodik diplomával”. Aztán például a pszichológia a párválasztással kapcsolatban szintén más jelenségeket, és tényezőket emel ki, mint az önértékelés, szülőkhöz való viszony hatása, és így tovább.
Mindezek egyszerre igazak és hamisak is. A párválasztás, mint az élet egyik fontos és meghatározó feladata, nagyon bonyolult, többtényezős folyamatot takar. Mi is szeretnénk plusz egy érdekes szempontot felhozni, ez pedig a szaglás szerepe.

Meglepő módon, már a méhen belül érzékelünk szagokat, születés után egyből képesek vagyunk felismerni az anya testszagát. Hajlamosak vagyunk kevesebb jelentőséget tulajdonítani a szaglásnak a világ megismerésében betöltött szerepével kapcsolatban. Pedig kutatások bizonyítják, hogy a párválasztásban is van ennek az érzékelésnek jelentősége. Különböző mirigyeink tejszerű váladékot termelnek, melyek közel 200 vegyületet tartalmaznak, ezek egyedi kombinációt mutatnak minden embernél, akárcsak az ujjlenyomat.
Szakemberek szerint testszag alapján fel tudjuk mérni többek között azt is, hogy a másik ember immunrendszere milyen állapotban van. Bővebben, a másik testszaga nem tudatos szinten genetikai információt közöl velünk, ami azzal kapcsolatos, hogy mennyire passzolunk egymáshoz. Mindez egy más szinten nézve végső soron a születendő utódok egészségére nézve fontos.
Ha még mindig kételkedve olvassuk a valóban furcsának tűnő megállapításokat, gondoljunk bele, hogy mennyi mindent képesek vagyunk megkülönböztetni szaglás alapján, például el tudjuk különíteni az öregség és a fiatalság szagát. És arra is végeztek kísérleteket, hogy a félelmet szaglás útján is tudjuk érzékelni, ahogyan az örömöt is.
Mindezek alapján tehát érdemes megfontolnunk azt, hogy ne csak nyitott szemmel, hanem „nyitott” orral is járjunk a világban.
Fotó: sxc.hu
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.