A sokoldalú aszpirin
- Dátum: 2013.04.13., 20:56
Az egyik közösségi oldalon többször is megjelent a jó tanács, hogy szívroham megelőzésére mindenki tartson keze ügyében kristályos aszpirint, s ha a bal alkarban, vagy az állban erős fájdalmat érez, akkor vegyen be a kristályos aszpirinből, s ezután értesítse a mentőket.
Még hozzá tették: az aszpirin bevételéről feltétlenül tájékoztatni kell a mentőket. Kardiológusra hivatkozva az is szerepelt a jó tanácsban, hogy ezt a tájékoztatást minél több embernek juttassuk el, mert ezzel életet menthetünk.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet laikusok számára készült tájékoztatójából kiderül, hogy a szájban oldódó aszpirin granulátum a nem szteroid fájdalomcsillapítók, lázcsillapítók, és gyulladáscsökkentők csoportjába tartozó gyógyszer. Enyhe és középerős fájdalmak esetén alkalmazható, mint fejfájás, fogfájás, hátfájás, megfázás okozta torokfájdalom, ízületi és izomfájdalmak, továbbá lázcsillapításra, valamint a meghűlés és az influenza tüneteinek csillapítására.
A granulátumot nem szabad éhgyomorra bevenni. A granulátumot a tasakból egyenesen a nyelvre kell önteni és lenyelés előtt meg kell várni, hogy feloldódjon. Amennyiben szükséges, lehet utána folyadékot inni.
Fotó: sxc.hu
Sport és fogpótlás – miért számít a rágás ereje a teljesítményben?
Az aktív életmód alapja a tudatos táplálkozás. Sokan gondolják, hogy ez kizárólag a bevitt fehérje- és vitaminszinten múlik, pedig legalább ilyen fontos a rágás minősége. Ha hiányzik néhány fog, egyre több ételféleségtől kényszerülünk megválni, így beszűkül az étrendünk, és kevesebb hasznos tápanyaghoz jut a szervezet. Hosszú távon ez az energiaszintünkre, a teljesítményünkre és a közérzetünkre is rányomja a bélyegét. A modern fogpótlások azonban segítenek visszaadni a táplálkozás és a mozgás szabadságát.
Tinktúrákkal az egészségért
Akik a természetes és alternatív gyógymódokat kedvelik, tudják, hogy tinktúrákkal sokat tehetünk az egészségért. Mi az a tinktúra, hogyan készül és mi mindenre jó? Erről írunk most!
Egészséges hát ülőmunka mellett
Akár dolgozunk, akár játszunk, a napunk nagy részét ülve töltjük – és sokan nem is sejtik, hogy ezzel mennyire megterhelik a gerincüket. A rosszul megválasztott szék, a helytelen testtartás és a mozgáshiány hosszú távon hát-, nyak- és derékfájáshoz vezethet. Egy ergonomikus szék azonban nemcsak kényelmet, hanem egészséget is adhat, hiszen támogatja a test természetes tartását és tehermentesíti a gerincet.
Hogyan feküdjünk, hogy jól aludjunk?
Nem mindegy, hogy milyen pózban alszunk? Úgy tűnik, nem. Ideális esetben napi 8 órát töltünk alvással minden éjszaka, ami nagyjából azt jelenti, hogy az életünk harmadát csak ez az állapot tölti ki.
A kettlebelles edzés előnyei
A kettlebell egy különleges gömb alakú súlyzó, amellyel hatékonyan átmozgatható az egész test. Otthon is kiválóan használható, miközben segíti a zsírégetést, erősíti a mélyizmokat, és javítja az egyensúlyt. Rövid, de intenzív edzéseivel gyorsan formába hozhatjuk magunkat.