Menü

Jakabos Zsuzsanna otthonról hozza a környezettudatos gondolkodást

  • Dátum: 2013.03.21., 22:39

Március 23-án a világ számos háztartásában kialszanak a fények egy órára, ugyanis hetedik alkalommal kerül megrendezésre a WWF „A Föld Órája”. A tehetségéről és szépségéről világszerte híres úszónő, Jakabos Zsuzsanna is a szívén viseli a bolygó sorsát, ezért nem volt kérdés számára, hogy csatlakozzon-e a rendezvényhez!

„Igyekszem a hétköznapokban is környezettudatosan élni. Szelektíven gyűjtöm a szemetet, az pedig a neveltetésemből fakad, hogy meg nem fordulna a fejemben bárhol is szemetelni. Arra például betegesen figyelek, hogy ne csöpögjön a csap. De bevallom, hogy nekem is hasznos figyelmeztetés a Föld Órája, mert sokszor égve felejtem a villanyt, de van, aki emiatt otthon rám is szól.” – mesélte nevetve az olimpikon.

Jakabos Zsuzsanna a WestEndben elhelyezett gyűjtőládába leadta a régi gyertyáit, hogy ezzel is hozzájáruljon a szombati rekordkísérlet sikeréhez. A szervezők ugyanis nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint az ország legnagyobb gyertyájának a kiöntésére, ehhez pedig minden „viaszfelajánlásra” szükség volt. Az 5 méteres gyertyaóriás meggyújtása igazi látványosságnak ígérkezik.

Március 23-án este a WestEnd tetőteraszán számos érdekes programmal együtt kerül sor a rekord méretű gyertya meggyújtására és a látogatók haza is vihetnek egy-egy újraöntött WWF-gyertyát emlékbe.

Program:

19:00 Megnyílik a Tetőkert! Az újraöntött WWF-es gyertyák kiosztása

19:30-20:15 Tóth Vera koncert

20:15-20:30 Ünnepi köszöntő Erőss Zsolt, Tóth Vera, Cseh Laci, Fenyő Iván, Kovacsics Anikó, Szalóki Ági és további hírességek kíséretében.

20:30 Közös lekapcsolás a színpadról: óriás kivetítőn nézzük, ahogyan a Budai Vár, a Lánchíd és a Citadella díszvilágítása kialszik.

20:31 Az Ország Legnagyobb Gyertyájának (5 méteres viaszóriás) meggyújtása Erőss Zsolt hegymászó segítségével, majd a WWF-es gyertyák közös meggyújtása.

20:35-től Gyertyafényes buli: biciklis DJ a színpadon, afrikai hangszereken játszó dobosok, tűzzsonglőrök.

21:30 Visszakapcsolás – Föld Órája Főváros kihirdetése.

Forrás, fotó: Just Creative

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.