Menü

Egy kis tudatosság

  • Dátum: 2013.03.20., 11:08

Mielőtt mindig rákapnánk az újdonságra, érdemes körbenézni a szekrényünkben, hátha van valami hasonlónk, vagy amit egy kis átalakítással ugyanolyan trendivé varázsolhatunk, ne szórjuk a pénzünket egyből.

Tavaly nyáron addig harcoltam, fogytam, edzettem, míg ki nem érdemeltem egy igen drága, márkás bikinit az az évi kollekcióból. Madarat lehetett volna fogatni velem, de most itt az idei szezon, idei kollekció is.

Színben, fazonban nincs nagy változás, a minták többsége is ugyan az, mégis kicsit más. Ez elgondolkodtatott. Vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy minden nyáron, minden szezonban a legújabb kollekcióban, legdrágább ruhadarabokban villongjanak, és vannak olyanok is, akik keményen megdolgoznak érte, spórolnak rá, hogy egyszer egy évben megengedhessék maguknak a drágább, trendibb fürdőruhát.
De a hordási idő nem ugyanannyi.

Míg a tehetősebbek eleve nem csak egy darabbal rendelkeznek a kollekcióból, mert nyilván egy héten kétszer nem megyünk ugyanabban a bikiniben a strandra, addig az átlagemberek boldogan viselik a megszerzett ruhadarabot minden egyes kánikula alkalmával. De mi lesz, ha megjelenik a következő évi kínálat? Az első kategóriába tartozók már rohannak is a boltokba, foglalják le interneten, netán házhoz is rendelik csomagküldő szolgálattal, a többiek meg elgondolkoznak. Érdemes-e ismét annyi pénzt kiadni érte, mikor alig változott rajta valami. A fazon, a szín, a minta, de van olyan darab, ami egy az egyben ugyanaz, mint a tavalyi.

Mindenki döntse el, mit érdemes választani. Én maradok a tavaly megszerzett gyönyörű darabnál, igyekszem annyit edzeni és mozogni, hogy idén még jobban mutasson rajtam, még inkább kiérdemeljem. Persze a divat és a fogyasztási szokások arra ösztönöznének, hogy nézzek idénre egy másikat, de a pénztárca és a racionalitás nagy úr.

Fotó:
sxc.hu

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.