Menü

Papírja van, hogy jó a szíve

  • Dátum: 2013.03.19., 17:39

Görög Zita modell hisz a külső-belső egyensúlyban. Azt vallja, hogy időről-időre mind a testünknek, mind a lelkünknek szüksége van a méregtelenítésre.

Bár az energikus modell pozitív kisugárzását, életerejét sokan irigylésre méltónak tartják, számokban mérve azonban ő maga sem tudta, hogy szolgál az egészsége. Designer barátnőjével, Judittal úgy döntöttek, közösen vágnak bele a nagy tavaszi méregtelenítésbe, Ennek első lépése egy teljes körű egészségfelmérés volt, amiből kiderült, szervezetükben milyen mély nyomokat hagyott a hosszú tél.

" Több mint tíz évvel ezelőtt én voltam Judit első kollekciójának az arca és azóta elválaszthatatlan barátnők vagyunk" idézte fel Görög Zita a Judittal való barátságuk kezdetét. -Mindent megbeszélünk, így természetesen az is téma, hogy a gyerekek után a testünk, milyen változásokon ment keresztül és ezeket miként éljük meg. Amúgy is kevés időt tudunk eltölteni kettesben, mindkettőnknek rengeteg a dolga, ezért találtam ki, hogy elhozom magammal, együtt szembesüljünk az igazsággal, és közösen kezdjünk hozzá a méregtelenítő kúrába -mondta a modell, aki pár hete örökbe fogadott kutyáját, Kamillát sem hagyta otthon.

Az igazi csajos, nevetgélős hangulatban lezajlott állapotfelmérés eredménye azt mutatta, Zita testtömeg indexe tökéletes, vagyis 19-es, a belső szervei között zsírnak nyomát se találták. Vérnyomása, EKG eredménye is remek lett, vagyis a szíve is tökéletes. Mint tudjuk, a test harmóniája pedig hat a lélekre, nem csoda hát, hogy a modell olyan sok bókot zsebelhet be mostanában.-Most már papírom is van arról, hogy jó a szívem -mondta nevetve.- A pulzusom ugyan az átlagnál kicsit magasabb. Azon viszont meglepődtem, hogy egy kicsit izmosabb vagyok, mint a nők általában.

Barátnője Judit nemrég adott életet negyedik babájának, túl van a szoptatás időszakán, így most már újra tud a saját testére koncentrálni. Az eredményei ugyan kicsit rosszabbak lettek, mint Zitáé, ám ez most természetes is.Görög Zita hozzátette, már túl van egy méregtelenítő kúrán, s bár nem fektetett bele túl sok energiát, mivel tablettákat szedett, azonban a közérzetén és a bőrén igencsak szembetűnő volt a változás.-Mindig is rendszeresen mozogtam és odafigyeltem a táplálkozásomra, de a méregtelenítő tabletták után nagyon sokat javult az általános közérzetem, sőt a bőröm is sokkal szebb lett - mesélte a modell, akit hamarosan újra láthatunk a képernyőkön is.

Fotó:
redlemon.hu

Sport és fogpótlás – miért számít a rágás ereje a teljesítményben?

Az aktív életmód alapja a tudatos táplálkozás. Sokan gondolják, hogy ez kizárólag a bevitt fehérje- és vitaminszinten múlik, pedig legalább ilyen fontos a rágás minősége. Ha hiányzik néhány fog, egyre több ételféleségtől kényszerülünk megválni, így beszűkül az étrendünk, és kevesebb hasznos tápanyaghoz jut a szervezet. Hosszú távon ez az energiaszintünkre, a teljesítményünkre és a közérzetünkre is rányomja a bélyegét. A modern fogpótlások azonban segítenek visszaadni a táplálkozás és a mozgás szabadságát.

Tinktúrákkal az egészségért

Akik a természetes és alternatív gyógymódokat kedvelik, tudják, hogy tinktúrákkal sokat tehetünk az egészségért. Mi az a tinktúra, hogyan készül és mi mindenre jó? Erről írunk most!

Egészséges hát ülőmunka mellett

Akár dolgozunk, akár játszunk, a napunk nagy részét ülve töltjük – és sokan nem is sejtik, hogy ezzel mennyire megterhelik a gerincüket. A rosszul megválasztott szék, a helytelen testtartás és a mozgáshiány hosszú távon hát-, nyak- és derékfájáshoz vezethet. Egy ergonomikus szék azonban nemcsak kényelmet, hanem egészséget is adhat, hiszen támogatja a test természetes tartását és tehermentesíti a gerincet.

Hogyan feküdjünk, hogy jól aludjunk?

Nem mindegy, hogy milyen pózban alszunk? Úgy tűnik, nem. Ideális esetben napi 8 órát töltünk alvással minden éjszaka, ami nagyjából azt jelenti, hogy az életünk harmadát csak ez az állapot tölti ki.

A kettlebelles edzés előnyei

A kettlebell egy különleges gömb alakú súlyzó, amellyel hatékonyan átmozgatható az egész test. Otthon is kiválóan használható, miközben segíti a zsírégetést, erősíti a mélyizmokat, és javítja az egyensúlyt. Rövid, de intenzív edzéseivel gyorsan formába hozhatjuk magunkat.