Véredben van a KIRÁLYság!
- Dátum: 2013.03.18., 22:24
Hangzik az idei Országos Felsőoktatási Véradóverseny szlogenje. Úgy tűnik, egyre több fiatal gondolja így, hiszen az őszi félévben 151 véradóeseményen, közel hatezer diák adott vért, közülük 1799-en első alkalommal. A véres küzdelem május 16-án ér véget.
A 2012/13-as tanévben 37 felsőoktatási intézmény nevezett a Magyar Vöröskereszt által meghirdetett Országos Felsőoktatási Véradóversenyre. A nemes megmérettetés célja, hogy minél több fiatal véradót vonjon be a véradómozgalomba. A hetedik alkalommal megrendezett verseny során - nappalis hallgató létszám alapján- három kategóriában folyik a „véres” küzdelem. A verseny győztese a legnagyobb véradói aktivitást felmutató intézmény lesz. Az eredményhirdetés június 14-én, a Véradók Világnapján lesz, de addig is még számos helyen várják a véradókat a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat szakemberei.

A VII. Országos Felsőoktatási Véradóverseny fő támogatói a DiákHitel és a Nikon, akik az anyagi támogatás mellett, tárgynyereményeket is felajánlottak a vért adó és a játékban résztvevő hallgatóknak. A véradók, a segítségnyújtás remek érzésen felül, a Szentkirályi Ásványvíz Zrt., a Borsodi Sörgyár Zrt., az AVON, a Nestlé és a Knorr által felajánlott termékeket is bezsebelhetik a véradást követően. A Hegyalja Fesztivál jóvoltából pedig a második és harmadik helyezett intézmények számíthatnak majd zenés meglepetése a június 14-i eredményhirdetésen.
A verseny aktuális állása nyomon követhető a facebook.com/veradoverseny oldalon.
Forrás: veradas.hu
Fotó: Csordás Ádám
Sport és fogpótlás – miért számít a rágás ereje a teljesítményben?
Az aktív életmód alapja a tudatos táplálkozás. Sokan gondolják, hogy ez kizárólag a bevitt fehérje- és vitaminszinten múlik, pedig legalább ilyen fontos a rágás minősége. Ha hiányzik néhány fog, egyre több ételféleségtől kényszerülünk megválni, így beszűkül az étrendünk, és kevesebb hasznos tápanyaghoz jut a szervezet. Hosszú távon ez az energiaszintünkre, a teljesítményünkre és a közérzetünkre is rányomja a bélyegét. A modern fogpótlások azonban segítenek visszaadni a táplálkozás és a mozgás szabadságát.
Tinktúrákkal az egészségért
Akik a természetes és alternatív gyógymódokat kedvelik, tudják, hogy tinktúrákkal sokat tehetünk az egészségért. Mi az a tinktúra, hogyan készül és mi mindenre jó? Erről írunk most!
Egészséges hát ülőmunka mellett
Akár dolgozunk, akár játszunk, a napunk nagy részét ülve töltjük – és sokan nem is sejtik, hogy ezzel mennyire megterhelik a gerincüket. A rosszul megválasztott szék, a helytelen testtartás és a mozgáshiány hosszú távon hát-, nyak- és derékfájáshoz vezethet. Egy ergonomikus szék azonban nemcsak kényelmet, hanem egészséget is adhat, hiszen támogatja a test természetes tartását és tehermentesíti a gerincet.
Hogyan feküdjünk, hogy jól aludjunk?
Nem mindegy, hogy milyen pózban alszunk? Úgy tűnik, nem. Ideális esetben napi 8 órát töltünk alvással minden éjszaka, ami nagyjából azt jelenti, hogy az életünk harmadát csak ez az állapot tölti ki.
A kettlebelles edzés előnyei
A kettlebell egy különleges gömb alakú súlyzó, amellyel hatékonyan átmozgatható az egész test. Otthon is kiválóan használható, miközben segíti a zsírégetést, erősíti a mélyizmokat, és javítja az egyensúlyt. Rövid, de intenzív edzéseivel gyorsan formába hozhatjuk magunkat.