Menü

Kinn is vagyunk, benn is vagyunk: a télikert

  • Dátum: 2013.03.08., 17:23

Sok nő álma egy télikert, amit a lakás megnagyobbításának és hő fogónak egyaránt tekinthetünk. Fantasztikus érzés a téli hidegben az üvegfalon,-tetőn keresztül a hó esését figyelni, vagy éppen a tavaszi friss levegőt beengedni a szélesre nyitott ajtón, tetőablakon beengedni.

A télikert nagy felületű üvegtábláit fa, vagy műanyagkeret is tarthatja. A választást a ház egyéb nyílászáróihoz alkalmazkodva tegyük meg. A tervezéskor alaposan meg kell gondolni, hogy elegendő nyitható ablak, s a lehető legszélesebbre tárható ajtó legyen. Ez utóbbit célszerű elhúzható szúnyoghálóval kombinálni, hogy nyáron megelőzzük, kizárjuk a kellemetlen szárnyas vendégeket.

Ha a télikert a lakás szerves része, természetesen ide is tervezzünk fűtést, ám ennek jóval kisebb teljesítményűnek kell lennie, hiszen az üvegfelületek napközben - még a hideg téli, de napsütéses napokon is - meleget gyűjtenek be. Ha már a melegről esett szó, feltétlenül gondoskodnunk kell az árnyékolásról is. A nyári melegben ugyanis az egekig kúszhat a hőmérő higanyszála árnyékolás nélkül, s ez a növényeknek és a bútoroknak is árt. Nem szólva arról, hogy ekkor csak kora reggel és este alkalmas emberi tartózkodásra a télikert.

A lakás új részének padlóburkolásánál figyelembe kell venni a kapcsolódó helyiség padlóját, de dönthetünk másként is. A szakemberek egy része laminált padlót ajánl, de tapasztalatból mondhatom, legalább annyira beválik a parafaburkolás. Ugyanolyan meleg, könnyen tisztítható, mint a parketta.

A télikertbe könnyed bútorokat válasszunk, hiszen mellettük a növények uralják a teret. A berendezéskor vegyük figyelembe a közlekedési útvonalat is, hiszen általában a télikerten keresztül megyünk ki a kertbe.

A lakótélikert növényeiről majd legközelebb.

Fotó: sxc.hu

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.