Lassan ébredeznek
- Dátum: 2013.02.22., 13:05
Az év ezen időszaka, a télutó és a kora tavasz a legalkalmasabb arra, hogy átültessük szobanövényeinket, megtisztítsuk és fertőtlenítsük a balkonnövények edényeit, gondoskodjunk a pótlásukról, vagy az áttelelt példányokról.
A tél végén, az úgynevezett nyugalmi időszak végén gyakran tapasztaljuk, hogy a szobanövényeink felélik, felemésztik a földjüket, kiszívják belőle a tápanyagot és előfordul, hogy kinövik a cserepüket is. Ha növény akkorára nő, hogy saját súlyától esetleg megbillen, vagy a cserép alsó, vízelvezető nyílásain kibújtak a gyökerek, esetleg a virág annak dacára nem fejlődik, hanem kókadozik, hogy rendszeresen öntözzük és ápoljuk., akkor biztosan itt az ideje az átültetésnek.
Először is két számmal nagyobb cserepet kell keresnünk, vagy ha a növényünk azt kívánja, hogy szétszedve a gyökerénél többfelé ültessük, akkor három-négy azonos nagyságú edényt kerítsünk elő. Amennyiben égetett cserépbe ültetjük a kiszemelt szobanövényt, akkor az edényt egy éjszakára mindenképpen áztassuk be. Nem árt a földet is előkészíteni, tartsuk nedvesen a helyiség hőmérsékletén.

Aztán az átültetendő növényt üssük ki a cserépből, s a gyökér felületéről morzsoljuk le a földet, mert csak így tudjuk átvizsgálni a gyökérzetet. Távolítsuk el a sérült részeket. A szakemberek azt tanácsolják, vágjuk le a gyökérlabda alsó egyharmadát, így elősegíthetjük, az új gyökerek oldalsó és lefelé irányuló növekedését, illetve megakadályozzuk a spirális gyökérnövekedést. Aztán alaposan öntözzük be a növényt, majd tegyük az új cserépbe úgy, hogy annak pereme két-három centiméterrel magasabban álljon. A megmaradt földlabda körül tömörítsük a földet, ügyelve arra, hogy a növény ugyanolyan mélyen maradjon, mint előzőleg volt. Zárásként öntözzük meg, majd az új konténert helyezzük huzatmentes helyen néhány napig, s csak ezután tegyük vissza az eredeti helyére.
Eljött az ideje annak is, hogy megtisztítsuk és fertőtlenítsük a balkonedényeket. Az áttelelt növények hamarosan elérkeznek a nyugalmi időszak végéhez, ezért a növekedési időszak kezdetén ajánlatos visszavágni azokat. Nemcsak kedvező formájúra alakíthatjuk őket, hanem a levágott hajtások meg is erednek, így szaporíthatjuk is őket.
Fotó: sxc.hu
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.