A gyógyvizek árthatnak is
- Dátum: 2013.02.21., 17:20
A gyógyvizeket az oldott ásványi anyagok mennyisége alapján sorolhatjuk különböző típusokba, hatásaik nagyon eltérőek lehetnek, ha nem vagyunk elég felkészültek gyógyulás helyett igen kellemetlen élményben lehet részünk.
A magyar gyógyvizek vonzóereje belföldön és külföldön is magas szinten érvényesül, főleg manapság mikor a wellness igen csak közkedvelt és elterjedt időtöltés. Szerencsések vagyunk, hogy nem kell sokat utaznunk ahhoz, hogy találjunk egy fürdőt ahol a kellemest összeköthetjük a hasznossal, vagyis hogy az élményfürdőzés mellett mindjárt egészségünkért is tegyünk valamit.
A gyógyvíz azonban káros és kellemetlen is lehet, ha nem tájékozódunk előre az adott víz alkotóelemeiről és hatásairól. Ha orvosi kezelés részeként keresünk fel gyógyvizeket, akkor egy ellenőrzöttebb körülmények között gyógyulhatunk, ha azonban magunktól kerekedünk fel, hogy ilyen-olyan panaszainkat enyhítsük, tudatosabbnak kell lennünk. Fontos utánanéznünk, hogy milyen típusú gyógyvizek vannak, és hogy azok milyen hatást gyakorolnak szervezetünkre. Manapság az internet világában ez nem olyan bonyolult feladat, a gyógyfürdők általában rendelkeznek honlappal, melyeken érdemes megkeresni a gyógyhatás mellett az ellenjavallatokat is.

Összeszedtünk néhány híresebb gyógyfürdővel kapcsolatos alapvető információt.
A sárvári gyógyvíz jódos, brómos és konyhasós, amely többek között prosztatagyulladások, menstruációs zavarok, nőgyógyászati betegségek esetén lehet jótékony hatású. Ugyanakkor ellenjavallt súlyos visszérbetegségek, szívelégtelenségek, trombózis és terhesség esetében.
A büki gyógyfürdő alkáli, hidrogén-karbonátos, magas kalcium- és magnéziumtartalmú. Alkalmas mozgásszervi betegség, porckopás, csontritkulás, krónikus ízületi gyulladások kezelésére. Továbbá hatékony lehet nőgyógyászati és urológiai gyulladások esetén. Súlyos szív és érrendszeri betegségeknél viszont nem ajánlott.
Harkányban kénes és alkáli gyógyvíz található, amely hasznos lehet szív- és érrendszeri, és mozgásszervi megbetegedéseknél, hatékonyan alkalmazható pikkelysömör kezelésére. Általában az alkalikus gyógyvizek ellenjavalltak coli fertőzések és vesekő esetén.
A hajdúszoboszlói gyógyfürdő jódos, brómos, konyhasós termálvíz, jótékonyhatású lehet magas vérnyomásra, köszvényre, prosztatagyulladásra. Alkalmas még meddőség és idült bőrbetegségek (pl.: ekcéma) kezelésére. Nem ajánlott rákos, rosszindulatú daganatos megbetegedések esetén.
Ilyen alapvető információkat minden esetben érdemes összegyűjteni mielőtt felkeresünk egy gyógyfürdőt, mivel akár igen kellemetlen élményben is részünk lehet. Például egy köszvény betegség esetén, vannak ajánlott gyógyvizek, melyek csökkentik a húgysav szintet, ezáltal enyhítik a panaszokat, de olyanok is vannak, amelyek kifejezetten felerősítik a tüneteket. Ha valaki állapotos, akkor pedig általában egyik gyógyvíz sem ajánlott, de érdemes ki kérni orvos véleményét is.
Fotó: sxc.hu
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.