Menü

Egyre több az AIDS-beteg Kínában

Idén október végéig 17 ezer 740 ember halt meg AIDS-betegség miatt Kínában, és csaknem 69 ezer új HIV/AIDS-esetet regisztráltak. A számok jelentős növekedést mutatnak.

A statisztika szerint növekedett a fertőzöttek száma a 15 és 24 év közötti korosztályban, valamint az ötven év felettieknél. A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy egyes térségekben, valamint egyes csoportok, így különösen a homoszexuális férfiak körében nőtt az előfordulás gyakorisága. Hivatalosan Kínában összesen több mint 490 ezren szerepelnek a nyilvántartásokban, ám valós számukat ennek többszörösére teszik.

A halálozás 8,6 százalékkal volt idén több, mint tavaly ugyanebben az időben. Az ötven évnél idősebbeknél több mint 20 százalékos az új esetek növekedésének aránya a korábbi év azonos időszakához viszonyítva. Ennek hátterében a szakemberek elsősorban a vidéki prostitúció terjedését és a jobb életszínvonalat sejtik.

A héten HIV-fertőzöttek, az AIDS ellen küzdő önkéntesek és nem kormányzati szervezetek, valamint külföldi civil szervezetek képviselői kaptak meghívót Li Ko-csiang miniszterelnök-helyetteshez, a politikai vezetés második emberéhez. Li a sajtóban megjelent beszámolók szerint újabb jelét adta annak, hogy a maga és a kormány részéről komolyan veszi azokat a problémákat, amelyeket ismertettek vele.

Li volt az, aki egy hete telefonon adott utasítást az egészségügyi minisztériumnak arra, hogy tegyenek meg mindent a negatív diszkrimináció ellen, mivel korábban híre kelt, hogy egy AIDS-es betegen két kórházban sem hajtottak végre egy szükséges műtétet.

Hongkongi sajtójelentések szerint csütörtökön több mint száz Honan tartományi HIV/AIDS-fertőzött és -beteg vonult végig vörös szalagot viselve a főváros utcáin, helyenként a himnuszt énekelték a polgári ügyek minisztériumához igyekezve.

Az emberek kártérítést, járadékot szeretnének, mert az 1990-es években véradók tömege fertőződött meg nem sterilizált injekciós tűktől. Jó néhányan közülük már nem élnek, az élők közül pedig sokan képtelenek a munkára, mások nem jutnak kenyérkereseti lehetőséghez.

A december 1-jei világnaphoz időzítve Ven Csia-pao kormányfő pénteken külön is találkozott HIV-fertőzöttekkel, árvákkal és egészségügyi dolgozókkal, valamint panaszosokkal, akiknek ígértet tett arra, hogy a kormány többet tesz értük.

A 2015-ig szóló AIDS-ellenes program szerint a kínai kormány 30 százalékkal kívánja csökkenteni az AIDS miatti elhalálozásokat és 25 százalékkal az új megbetegedéseket.

Kínában 2003 óta a HIV/AIDS által érintettek számára a kormány külön intézkedéssel biztosította a vérvizsgálatok, a konzultációk és szűrővizsgálat ingyenességét, a terhes nők térítés nélküli speciális kezelését és az AIDS-árvák iskoláztatását.

A UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány tájékoztatása szerint 2009 óta 24 százalékkal kevesebb HIV-fertőzött gyermek jött világra. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) munkájának köszönhetően tavaly százezerrel több gyermek kapott antiretrovirális kezelést, mint 2010-ben, ennek ellenére alig minden harmadik gyermek és édesanya részesül megfelelő kezelésben. A HIV-pozitív terhes anyák kezelésével megakadályozható lenne, hogy a születendő gyermek a terhesség alatt, illetve a szoptatási időszakban elkapja a fertőzést.

Az AIDS leggyakrabban kétféle módon terjed: szexuális úton, illetve úgy, hogy a HIV-pozitív édesanya szülés vagy szoptatás közben megfertőzi gyermekét. Tavaly az AIDS-árvák száma - tehát azoké a gyermekeké, akik egyik vagy mindkét szülőjüket elveszítették a betegség következtében - 17,3 millió volt.

"Ha el akarjuk érni egy AIDS-mentes generáció megszületését, akkor a jövőben szülővé váló mai fiatalok között is komoly erőfeszítéseket kell tenni az információátadás, a tájékoztatás és az ellátáshoz való hozzáférés területén" - mutatott rá az alapítvány közleménye.

Forrás: MTI
Fotó: guardian.co.uk

Sport és fogpótlás – miért számít a rágás ereje a teljesítményben?

Az aktív életmód alapja a tudatos táplálkozás. Sokan gondolják, hogy ez kizárólag a bevitt fehérje- és vitaminszinten múlik, pedig legalább ilyen fontos a rágás minősége. Ha hiányzik néhány fog, egyre több ételféleségtől kényszerülünk megválni, így beszűkül az étrendünk, és kevesebb hasznos tápanyaghoz jut a szervezet. Hosszú távon ez az energiaszintünkre, a teljesítményünkre és a közérzetünkre is rányomja a bélyegét. A modern fogpótlások azonban segítenek visszaadni a táplálkozás és a mozgás szabadságát.

Tinktúrákkal az egészségért

Akik a természetes és alternatív gyógymódokat kedvelik, tudják, hogy tinktúrákkal sokat tehetünk az egészségért. Mi az a tinktúra, hogyan készül és mi mindenre jó? Erről írunk most!

Egészséges hát ülőmunka mellett

Akár dolgozunk, akár játszunk, a napunk nagy részét ülve töltjük – és sokan nem is sejtik, hogy ezzel mennyire megterhelik a gerincüket. A rosszul megválasztott szék, a helytelen testtartás és a mozgáshiány hosszú távon hát-, nyak- és derékfájáshoz vezethet. Egy ergonomikus szék azonban nemcsak kényelmet, hanem egészséget is adhat, hiszen támogatja a test természetes tartását és tehermentesíti a gerincet.

Hogyan feküdjünk, hogy jól aludjunk?

Nem mindegy, hogy milyen pózban alszunk? Úgy tűnik, nem. Ideális esetben napi 8 órát töltünk alvással minden éjszaka, ami nagyjából azt jelenti, hogy az életünk harmadát csak ez az állapot tölti ki.

A kettlebelles edzés előnyei

A kettlebell egy különleges gömb alakú súlyzó, amellyel hatékonyan átmozgatható az egész test. Otthon is kiválóan használható, miközben segíti a zsírégetést, erősíti a mélyizmokat, és javítja az egyensúlyt. Rövid, de intenzív edzéseivel gyorsan formába hozhatjuk magunkat.