Menü

Hipermnézia – amikor nincs olyan, hogy elfelejted

Talán már mindenki járt úgy, hogy elfelejtett valamit, mert esetleg sok más dolga volt. A hipermnéziások nem tudnak felejteni még akkor sem, ha szeretnének.

Egy igen ritka jelenséget nevezünk hipermnéziának, azt, amikor egy ember bármennyi eltelt idő után is képes minden napjára visszaemlékezni. Ez legfőképpen a hosszútávú memória miatt érdekes, hiszen egy átlagos embernek az agya szelektálja az emlékeket egy idő után. Hiszen nincs is szükségünk mindenre. Gondoljunk csak arra, hogy mennyi inger és információ ér minket nap, mint nap, amit muszáj valamennyire válogatni, hogy a számunkra haszontalan dolgok ne terheljék az elménket. Szóval, ha úgy vesszük, nekünk sokszor hasznunk van abból, ha felejtünk.

Az első orvosilag leírt eset egy ma már 69 éves emberhez, Jill Prince nevéhez fűződik, akinek első emléke 1,5 éves koráig nyúlik vissza. Minden napra emlékszik a nyolcvanas évek eleje óta, de olyan részletességgel, hogy tudja kivel, mikor, mit beszélt és ez hogyan érintette őt. Ami ebben a legfurcsább, hogy csak olyan dolgokra emlékszik, ami magához köthető, a körülötte történő, rajta kívül álló eseményekre nem. Ő úgy fogalmazta meg, hogy élete egy „osztott képernyőn játszódik, egyik fele a jelen élete, a másik fele a múlt folyamatos újrapörgetése”. Az emlékek egyfolytában előtörnek, amiket a jelenbéli élmények hívnak elő. Borzasztó fárasztó lehet úgy élni minden percben, hogy nem hagy egy kis nyugtot az elménk. Egyik szempontból hasznos, mert bármire képesek vagyunk emlékezni, amit láttunk, hallottunk, azaz hasznos tudás van a zsebünkben.

Ám, ott a másik szempont, hogy nem csak a hasznos tudás és a jó emlékek raktározódnak, hanem a rosszak is. Ezek pontosan ugyanolyan fájdalommal, érzelmekkel teliek, mint mikor az adott pillanatban átéltük azt a bizonyos eseményt. Ezen memória felett nincs kontroll, szóval az ilyen emberek nem tudják befolyásolni, hogy mire emlékezzenek. A tanuláshoz szükség van arra, hogy az elme megpihenjen, de ebben az esetben ez lehetetlen. Az állapot kimerítő, nincs megállás, stresszes és nehéz.

A mai orvostudomány már rálátást szerzett már arra, hogy azok az egyének, akik ezzel a jelenséggel élnek együtt, rögeszmés viselkedést mutatnak. Ami érdekesség, hogy ez a memória nem mindig pontos, inkább csak nagyon erős, vagyis az emlékképek torzulhatnak ugyan úgy, mint más embereknél. MRI-vizsgálatokkal már kimutatták, hogy a hipermnéziás betegek halántéklebenye, és az agy egyes részei megnagyobbodtak, ezekhez kötik ezt a furcsa állapotot.

A hipermnézia egy ritka állapot, amikor az a szuperképessége valakinek, hogy mindenre emlékszik, ami vele történt a múltban. Nem minden esetben jó ez, hiszen nem csak a jó, hanem a rossz emlékek is mindig előkerülnek.

„Valami rosszat mondtam?” – a szégyenérzet fogságában

A szégyenérzet szinte észrevétlenül épül be a mindennapokba, mégis képes alapjaiban meghatározni, hogyan látjuk önmagunkat és a világot. Legtöbbször csendes érzésként van jelen – egyfajta belső hangként, amely idővel mindent felülír. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor korlátok közé szorítja az életünket.

Fokozatosság a napfényben – így védd bőröd a nyári UV-sugárzástól

A nyár beköszöntével egyre többen vágyunk arra, hogy minél több időt töltsünk a szabadban, és élvezzük a nap melegét. A barnulás sokak számára az egészséges megjelenés szimbóluma, ám kevesen gondolnak bele, hogy a bőr természetes UV-védelme nem egyik napról a másikra alakul ki.

Porfíria,  a test rejtett zavara

A porfíria egy ritka, de annál érdekesebb betegségcsoport, amely az emberi szervezet egyik alapvető működéséhez, a hemképzéshez kapcsolódik. A hem a vörösvértestek fontos alkotóeleme, amely az oxigén szállításáért felelős. Amikor ennek az anyagnak a képződése valamilyen enzimhiba miatt zavart szenved, különféle porfirinek halmozódnak fel a szervezetben, amelyek számos tünetet okozhatnak.

Végtagzsibbadás és B-vitaminhiány: az egyoldalú táplálkozás rejtett következményei

A végtagzsibbadás sokak számára ismerős, mégis gyakran félvállról vett tünet. Időszakos bizsergés, érzéketlenség vagy „hangyamászás” a kézben vagy lábban legtöbbször ártalmatlannak tűnik, azonban tartós fennállása komolyabb problémákra is utalhat.

A motiváció nem előfeltétel, hanem következmény

Gyakran beszélünk úgy a motivációról, mintha egyfajta belső üzemanyag lenne, amelynek jelenléte elindít bennünket, hiánya pedig megbénít. „Majd ha lesz kedvem”, „ma nincs motivációm” – ezek a mondatok is azt sugallják, hogy a cselekvés feltétele egy előzetesen megérkező lelkiállapot.