Menü

Családi képek a falon, de vajon, hogyan hat ránk?

A legfontosabb pillanatok, amiket együtt éltünk meg, mindig velünk lesznek. Elég, ha csak felidézzük az eseményeket és gondolunk rájuk - szokták mondani. De az emlékeink az idő múlásával fakulnak, ezért nem mindig, és nem biztos, hogy pont úgy tudjuk felidézni a történést, ahogyan volt. A lelkünket töltsük hát meg pozitív energiákkal, a fordulópontjainkkor készült képeink segítségével.

Miért nem emlékszünk az álmainkra?

Vannak, akik szinte mindig fel tudják idézni az álmaikat, egyesek pedig csak nagyon ritkán. Mutatjuk, miért.

Társas magány - Emberek között, de mégis oly egyedül

Egyedül lenni emberek között az egyik legrosszabb érzés, amelyet rengetegen tapasztalunk az életünk során. Egyszer csak csendben ücsörgünk, máskor pedig azon kapjuk magunkat, hogy már percek óta csak sztorizunk egy témáról. Azonban a körülöttünk lévőkkel mégsem érezzük jól magunkat. A magány érzése minden helyzetben körülvesz bennünket, mert magányosak akkor is lehetünk mikor a legkevésbé vagyunk egyedül.

Életünk egy hátizsákban

Amikor az ember az otthonában körülnéz, azok a dolgok veszik körül, amit az élete során összegyűjtött és felhalmozott. Bútorok, emlékek. Vajon mit vinnénk magunkkal, ha olyan életet élnénk, ami folyamatos helyváltoztatással jár?

Kényszeres gyűjtögetés?

„Ez még jó lesz valamire”- ismerős mondat? Bárkivel előfordulhat, hogy bizonyos dolgokat sajnál kidobni, mert „felveszi majd egyszer”, vagy „jó lesz az még egyszer”, azonban van egy pont, ami után már kényszeres gyűjtögetésről beszélünk.

Amit a nagyitól tanultam

Vannak dolgok, melyeket csak felnőtt fejjel értékelünk, ez nagyanyáink intelmeivel sincs másképp, szokásaikat felnőttként jobban megérthetjük, s utólag beismerhetjük, mennyi mindenben volt bizony igazuk!

Születésnapi depresszió

Nem túl gyakran esik szó róla, pedig valós probléma. Ha téged is rosszul érintenek a születésnapok, akkor ez a cikk neked szól. Görgess tovább!

Miért fontosak az ünnepek?

Miért fontosak az ünnepek? Miért ragaszkodunk hagyományokhoz? Miért kell találkozni a rokonsággal? Hogyan kell ünnepelni? Mit vesz át mindebből a gyerekünk? Mit szeretnénk továbbadni? Magunkban találjuk a választ.

Mit tanultam a nagymamámtól?

Valamilyen okból kifolyólag általános jelenségnek tekinthető az, hogy a legtöbb családban van egy „jó” és egy „kevésbé jó” nagymama. Valamiért egyikük mindig közelebb áll unokáik szívéhez. Így volt ez a mi családunkban is...

Nosztalgia a párkapcsolatban: erőforrás vagy veszély?

A közös élményekre való emlékezés igazi erőforrást jelenthet egy párkapcsolatban, de a nosztalgia veszélyes is lehet, hiszen a múlt felé fordulás gátolhatja a fejlődést és a problémákkal való szembenézést.

„ A mamák nem mennek el”

Egy mama, egy édesanya elvesztése mindig nagyon nehéz és fájdalmas, akár fiatalabb, akár idősebb korban megy el. Ahogy azonban az énekes Zorán dala is üzeni: „a mamák nem mennek el”!

ThétaHealing – Gondolatcsere spirituális pszichológiával

„Kipróbáltuk” rovatunkban ismét egy lelki segítő módszert teszteltünk, amely közelebb visz minket a belső valónkhoz, segít minket az önismeretben, és megmutatja, hogy bizonyos élethelyzeteink, vagy nézőpontjaink milyen múltbéli élményeken, történéseken alapulnak. A ThétaHealing segít, hogy negatív gondolatainkat magunk mögött hagyjuk, és pozitívakra cseréljük.

Derűlátást is jelenthet a nosztalgia

Gyakran hangzik el az a megállapítás, hogy a múlt emlékei mindig megszépülnek, ezért különösen jó nosztalgiázni, ami pozitív érzéseket kelt bennünk. De vajon, amikor a múltbeli események után vágyódunk, akkor valójában menekülünk a jelen kihívásai elől?