Menü

Télből tavaszba

A tavasz beköszöntével a nappalok hosszabbodnak, a hőmérséklet nő, a délutánok melegebbek és egyre több a napsütés. A természet újjászületése általában pozitív hatással van a hangulatunkra, mégis sokan panaszkodnak fáradtságra és levertségre. Mi lehet ennek az oka?

A tavaszi fáradtság egy természetes állapot, amikor a szervezet a téli egyensúlyról a tavaszira vált. A jobb idő bekövetkeztével a tavasz szinte már beköszöntött, a tél pedig sokszor egyre enyhébb hazánkban. A tavaszi fáradtságról már szinte minden ember hallott, viszont arról keveset tudunk, hogyan könnyíthetjük meg az átállást.

Több mozgás. Szinte mindenre jó a sport.

A kint eltöltött sétálás, vagy kisebb kirándulás nagyobb feltöltődést okoz, sokkal többet ad, mint a folyamatos ücsörgés a lakásban. Jobb időben az edzésre történő motiváció is nagyobb, ilyenkor könnyebben vágunk bele életmódváltással kapcsolatos terveinkbe.

Szelektálás otthon. Tegyünk rendet a szekrényekben, elő a tavaszi ruhákkal, dekorációval, vidám színekkel!

A tavasz folyamán érdemes egy nagytakarítást is tartani, és elpakolni azon ruhákat, cipőket amire nem lesz szükségünk. Én magam már attól jobban érzem magam, ha rend és tisztaság van körülöttem. A téli bakancsokra, csizmákra remélhetőleg már nem lesz szükség (legyen igazam!) a vastagabb, kötött pulcsikat is elpakolhatjuk.

Tavaszi étrend, több zöldség, több gyümölcs, több folyadék, több vitamin!

Tavasszal a szervezetünk más ételeket kíván, így át kell állnunk a tavaszi étrendhez a jobb idő beköszöntével. Nem a zsírosabb, nehezebb ételek ideje jön, meg amúgy sem árt ledobni a télen megszerzett karácsonyi pluszkilókat.

Ha úgy nézzük, a tavaszi átállás és a fentiek betartása egy jó lehetőség a feltöltődésre, a téli tápanyaghiány orvoslására, a több mozgásra, és arra is, hogy a házunkon belül rendet tegyünk, ráadásul a kinti időjárás több szabadtéri családi programot kínál és tesz lehetővé.

Tavaszi fáradtság lévén talán egyértelmű, hogy figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű pihenésre, a napi 8 óra alvás minimum javasolt.

A feltöltődés és az „én-idő” fontos, nem luxus, hanem létszükséglet. Tegyük fel magunknak a kérdést:” Mi tölt fel igazán?”

Ahhoz, hogy eredményesen működjünk a munkánkban, és megfelelően kézben tartsuk a különféle szerepeinket, ahhoz meg kell adnunk magunknak az erre szánt időt.

A tavaszi fáradtság tüneteit enyhíthetjük a megfelelő, kiegyensúlyozott táplálkozással, sporttal, mozgással, pihenéssel és kikapcsolódással. A tavaszi fáradtság nem betegség, sokkal inkább egy fizikai és pszichés tünetekkel járó, ideiglenes állapot.

Tilos sóval felszórni a járdát – helyettesítsük környezetbarát módon

A téli hónapokban a csúszós járdák komoly balesetveszélyt jelentenek, ezért a síkosságmentesítés elengedhetetlen. Sokan azonban még mindig automatikusan a sóhoz nyúlnak, holott ez nemcsak környezetkárosító, hanem jogszabályba is ütközik.

Extrém hideg idején is felelősek vagyunk az állatokért

Az elmúlt években egyre gyakoribbak az extrém időjárási helyzetek, amelyek nemcsak az embereket, hanem a háziállatokat is komoly kihívás elé állítják. A tartós hideg, a fagy, a szél és a csapadék különösen veszélyes lehet a szabadban tartott kutyák számára.

Színes és fagytűrő balkonnövények — így tedd vidámmá a téli erkélyt

Télen kevesebb a szín — csupaszak a fák és a havas táj is csak ritkán pótolja a sok hónapon át tartó szürkeséget. Sok országban, ahol napfény is ritkán jut a tél folyamán, az emberek színes falakkal, vidám lakberendezéssel és burjánzó növényekkel igyekeznek ellentételezni a lehangoló külvilágot.

A fagyöngy – karácsonyi jelkép és gyógyító növény

Mindenki ismeri a fagyöngyöt, amit nem csak a fákon látunk csomókban, hanem leszedve a karácsony egyik jelképe, de ez a növény egy dísznél sokkal több.

Miért fontos rendszeresen tisztítani a kárpitot, matracot és szőnyeget?

A lakások és irodák komfortja nagymértékben függ a bútorok, szőnyegek és matracok tisztaságától. Bár sokan csak a látható szennyeződéseket veszik észre, a kárpit, a matrac és a szőnyeg rendszeres tisztítása nem pusztán esztétikai kérdés, hanem egészségügyi szempontból is kiemelten fontos.