Kilenc gyűrű mindenek felett

A második évadra rengeteget fejlődött A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi. Keménykötésű, feszes szezon, amely egyértelműen Sauron életét meséli el, és már egészen más formában, mint amikor megírták a történetet. Az alkotó Peter Jackson nem a szolgai másolást választotta, helyette sok helyen változtatott a Tolkien által írt eredeti trilógiához képest. A hatalom gyűrűi második évadának könnyed narratívája van, könnyedén befogadható, értelmezhető és szinte minden pillanatát jó nézni.

Tündék helyett Sauron

Világosan látszik, hogy az alkotók meghallgatták a nézők “általános panaszait”, és ezek mentén próbálták meg csiszolgatni A hatalom gyűrűi második évadát. Legfőképpen a fontosabb karakterek játékidejének arányait csavarták ennek megfelelően. Míg az első nekifutás egyértelműen Galadrielt helyezte a középpontba, ő volt a főszereplő, úgy a folytatás jóval hátrébb tolta. Morfydd Clark karaktere továbbra sem a sorozat legszerethetőbb figurája, és nem a világ legbevállalósabb megoldása az, hogy egy nem hibátlanul írt karaktert inkább kiveszünk a rivaldafényből, mintsem alakítsunk rajta, de végeredményében a dolog működik. Teljesen világos, hogy Halbrand után ezúttal a tünde Annatarként megjelenő sötét úron, Sauronon van a fókusz, Charlie Vickers játékára pedig nem is lehet komolyabb panaszunk, fel tudott nőni ehhez a feladathoz.

Nehézkes történetszálak

Annatarként Sauron ugyebár fondorlatos módon meggyőzi a legendás tünde kovácsot, a Charles Edwards által alakított Celebrimbort, hogy készítse el a hatalom gyűrűit, a tündék, a törpök, majd az emberek nagy erőkkel bíró ékszereit. A kovácsmester egy nagy tudású, hosszú életet megélt tünde, így az ember azt gondolná, Sauronnak végtelenül fondorlatosnak kell lennie célja elérése érdekében, mesteri cselekre van szüksége, és egyáltalán nem lesz ezek mellett sem könnyű dolga. A sorozat valósága viszont az, hogy szerencsétlen Celebrimbort könnyebb meggyőzni bármiről, mint egy ötéves gyereket.

És ez bizony nagy hiba, pont ott tapasztalható nulla feszültség és izgalom, ahol ezeknek épp ki kéne domborodnia az évad során. A néző egyszerűen képtelen lesz így szurkolni a jó karakternek, maximum szánni tudja őt, a tünde kovács pedig ennél sokkal-sokkal többet érdemelt volna. Robert Aramayo Elrondja talán játékidő terén nem kapott sokkal többet, mint az első évadban, viszont tettei jóval jelentősebbek lettek, így az ő vonalán is pozitív előrelépés tapasztalható, ami igaz a törpékre is. Ezeken a szálakon erősödni tudott a sorozat, de még ennél is fontosabb, hogy az alkotók érezték, mik azok a vonalak, amiket legalábbis egyelőre nem kellene annyira erőltetni, mert ténylegesen csak jóval később válnak majd fontossá.

Röviden a mellékszálak háttérbe kerültek. Kis lépésekben halad előre az Idegen sztoriszála, akiről az évadzáróra végre megtudhatjuk az egyértelműt, nevezzük nevén a mágust…Gandalf. A második szezonban debütáló újabb varázshasználóról viszont egyelőre nem mondható el ugyanez, de itt is világosnak tűnik, ki is lehet ő valójában, ő lesz a gonosz. Külön kiemelendő egyébként Bombadil Toma felbukkanása, aki nagy hiányzója volt a filmeknek, itt pedig remekül eltalálták a karakterét, kedves kis dala magyarul is nagyon jól sikerült, ritka furcsa karakter. Mi a helyzet a númenoriakkal?

Keveset haladt előre az ő sztori száluk is, de csak pont annyi időt kaptak, amennyi feltétlenül szükséges volt, és egyetlen perccel sem többet. Ezek az arányváltások borzasztóan sokat hozzá tudtak tenni ahhoz, hogy A hatalom gyűrűi második évada pörgősebb, élvezetesebb legyen, mint az első szezon. Az erdei tünde, Arondir pedig alig mutatkozik a részek során, ami abszolút jó pont. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a karakter semmi jelentőséggel nem bír a nagy történet egészét nézve, és emiatt semmivel sem lett volna kevesebb az eddig látott két szezon, ha ő egyáltalán nem szerepel bennük, viszont a személye mégis ott van, mikor kell.

Filmes szintű képi világ

A remek sminknek köszönhetően nem biztos, hogy mindenki észre fog venni egy színész cserét: az urukok úratyáját, Adart ugyanis immár Joseph Mawle alakítja Sam Hazeldine helyett. Szerencsére minőség terén nem történt változás, Adar továbbra is a sorozat egyik legjobban megírt karaktere. A sminkek, maszkok, kosztümök a 2. évadban erősek, ráadásul a képi világ is látványos. Például Eregion ostroma három részen át zajlik, és mozifilmeket megszégyenítő látványt nyújt, a csata minden pillanata elképesztően fest. A látvány, az atmoszféra, egy-egy jelenetben a CGI, a zene, mind profi munka. A hegyi troll, Damrod, az egyéni kedvenc karakterem, egyszerre ijesztő, de közben vicces is a felnőtt nézőnek. Tényleg, mintha egy mozifilmet nézne az ember.

Így kell lezárni egy évadot

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi sorozat rengeteget javult az első etaphoz képest és különösen a Sárkányok háza második szezonjának évadzárójával összehasonlítva domborodik ki markánsan mindez. Amíg ugyanis az HBO alkotása abszolút alulmúlta a nézői elvárásokat a befejezést illetően, és gyakorlatilag nem tett mást, mint prezentált egy hosszú felvezetést a folytatáshoz, A hatalom gyűrűi második évada nagyon sok szálat elvarrt, komoly konklúziókhoz jutott, és persze mindeközben előrevetített olyan dolgokat, amik egyrészt a következő szezonokban, másrészt már A Gyűrűk Ura-trilógia idején válnak majd fontossá.

Valahol igaz az, hogy meg kell adni a nézőnek a jutalmat azért cserébe, hogy kitartott évadokon át egy adott sorozat mellett. Ezt nagyon jól csinálta a két showrunner, J. D. Payne és Patrick McKay csapata. Ezen évad alapján egy még erősebb harmadik felvonásra számíthatunk. Ez utóbbit egyébként nem rendelte még be hivatalosan az Amazon, de nagyon meg lennénk lepve, ha nem folytatnák a Prime Video zászlóshajójának szánt sorozatukat.