Menü

Ezer színű Margit-sziget

Így a tavasz vége felé egyre többet napos az idő, húsz fok fölé emelkedik a hőmérséklet, és a nappalok is hosszabbodnak nem csoda hát, hogy sokunknak eszébe juta szabadban tölteni egy hétvégi napot, és elmenni valahová kirándulni. A Margit-sziget egy kiváló hely egy délután, vagy akár egy egész nap eltöltésére. A fővárosban élők, és a vidékről érkezők számára is egyszerű megközelíteni. Például a Nyugati vasútállomástól, mindössze néhány megálló a 4-6-os villamossal a sziget bejárata.

Mindenképp érdemes mostanában ellátogatni, hiszen gyönyörű zöld minden, és a legtöbb virág ilyenkor nyílik, ami csak még színesebbé teszi a sziget összképét. A sziget elején találunk több bárt is, ahová be lehet ülni italozni, de ha valakinek nincs kedve ezekben a vendéglátóegységekben fogyasztani, kiváló programlehetőség lehet egy piknik. Nincs szükség másra, mint egy plédre, illetve egy kosárra, vagy hátizsákra, amiben magunkkal visszük, a vagy otthon elkészített ételt és italt, vagy akár útközben magunkhoz vehetünk az általunk szimpatikus étteremből elvitelre egy ínyenc fogást. Akár lehet vinni tollaslabda szettet is, ha nem szeles az idő, hogy egy kis testmozgással ledolgozzuk a bevitt kalóriákat.

Rengeteg érdekesség található még a szigeten, amit egy igazi kaland felfedezni, hiszen megcsodálhatjuk a IV. Béla által építettet domonkos rendi apácakolostor romjait, mely részben a hely névadója is, az árpád házi király lányának Margitnak tiszteletére építette a kolostort. Ha kulturális változatosságra vágyunk, a sziget végében van egy japánkert is, kellemes hangulattal, amely még közelebb hozza a természetet a látogatóhoz. Ezek mind ingyenes programok, viszont csupán ötszáz forintért a margitszigeti víztoronyba is felmehetünk, amely egy helyen található a szabadtéri színpaddal, itt már most, májustól színvonalas előadások tekinthetőek meg, de ide külön jegy vásárlása szükséges.

Ha esetleg a jó idő meghozná a kedvünket egy kis strandoláshoz, vagy fürdőlátogatáshoz, a Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő is a szigeten található. Ez egy kiváló családos program, hiszen élménymedencék is vannak, ami kedvez a gyerekeknek, de mivel termálvíz lelőhely is van itt, így a gyógyvíz jótékony hatásait is kiélvezhetik az idelátogatók. Ideje hát előszedni a fürdőruhát, mert lassan indulhat a strandszezon!

A szigetnek igencsak gazdag élővilága van, lépten nyomon ott ugrál egy varjú, galambok vannak mindenfelé, a már említett japánkert tavacskájában kacsák úszkálnak és cinkéket is észrevehetünk, ha szemfülesek vagyunk. Ha ez nem lenne elég, egy kisebb vadaskertet is találunk, ahol többek között sokféle madarat, például réti sast, őzeket, lovakat és még sok más állatot figyelhetünk meg testközelből. Kisgyerekeknek garantáltan leköti a figyelmét a sok érdekes állatfajta, de akár, ha valaki magával viszi a házi kedvenc kutyusát, neki is érdekes lehet ez a sokszínűség.

Ha sikerült körbe sétálni az egész szigetet, vagy akár a szerencsések még egy naplementét is elkaptak a Duna partjáról, még mindig nem fogytak ki a programlehetőségek. Található itt egy kertmozi is, ami régi és új kedvenceket vetít esténként, ami garantáltan jó lezárása lehet ez kellemesen eltöltött napnak. Szabad ég alatt kivetítőn nézni egy filmet, mégiscsak varázslatosabb, mint otthon bekapcsolni a Netflixet!

Majernyik Szilvia

Korán kelésre taktikák – hogyan válj reggeli emberré?

A korán kelés sokak számára komoly kihívást jelent, különösen akkor, ha az esti órákban aktívabbak, vagy rendszertelen az alvásuk. Pedig a korai ébredés számos előnnyel járhat: nyugodtabb reggelek, jobb időbeosztás, nagyobb produktivitás és kiegyensúlyozottabb napirend. Szerencsére a korán kelés képessége fejleszthető, és néhány egyszerű taktika segítségével bárki könnyebben alakíthat ki egészséges reggeli rutint.

Futólépésben – Plitvicei kalandon a Futamási Futócsapat

Június első hétvégéjén ismét útra kelt a Futamási Futócsapat, ezúttal a horvátországi Plitvicei Maratonra. Nem először jártunk ezen a különleges helyszínen, hiszen néhány évvel ezelőtt már megtapasztalhattuk, milyen érzés a világ egyik legszebb természeti környezetében futni.

Éttermi etikett – hogyan viselkedjünk a pincérrel, hogy mindenki jól érezze magát?

Az étterembe járás nemcsak az étkezésről szól, hanem egy társas helyzet is, ahol a viselkedésünk ugyanúgy hozzájárul az élményhez, mint az ételek minősége. Az éttermi etikett alapvető célja, hogy a vendég és a személyzet közötti kommunikáció gördülékeny, tiszteletteljes és hatékony legyen. Ennek egyik kulcseleme a pincérrel való kapcsolatunk.

Agyfrissítő ételek – Mit együnk a jobb koncentráció és memória érdekében?

Az emberi agy rendkívül összetett szerv, amely a test teljes energiafelhasználásának jelentős részét igényli. Nem véletlen, hogy a megfelelő táplálkozás nagyban befolyásolja a koncentrációt, a memóriát, a tanulási képességet és a mentális teljesítményt. Egyes élelmiszerek különösen kedvező hatással vannak az agyműködésre, ezért érdemes rendszeresen fogyasztani őket.

Tudományosan bizonyított hangulatjavítók: 10 dolog, ami működik

Vannak napok, amikor minden könnyebbnek tűnik, és vannak olyanok is, amikor már reggel úgy érezzük, mintha ólomsúly nehezedne ránk. A jó hír az, hogy a hangulatunk nem csupán a körülményeken múlik