Menü

A felgyorsult világ legnehezebben kifejezhető szeretetnyelve: a minőségi idő

Egyre gyorsuló világunkban mind többször kerül elő az időkezelés témaköre – így van ez az emberi kapcsolatok, párkapcsolatok, családi élet terén is. Miért fontos ez, és vajon mit tehetünk, hogy jól használjuk fel a rendelkezésünkre álló időt a kapcsolataink kezelésére?

A szeretetnyelvek közül a mai életritmusunk és körülményeink miatt talán a legnehezebb a minőségi idő megélése. Érdekes módon amióta háztartási gépek hada és más kényelmi funkciók segítik mindennapjainkat – azért, hogy időt spóroljanak számunka –, mintha még kevesebb időnk lenne, legalábbis a rohanás, a sürgetettség érzése jobban megtapasztalható a technikai eszközök között. Az együtt töltött minőségi idő jellegéből fakadóan ellene megy a kapkodásnak, sietségnek. Lényege, hogy minden más személyt és körülményt kizárunk az adott pillanatból, csak az adott emberre, emberekre fókuszálunk, rá(juk) irányítjuk minden figyelmünket és gondolatunkat.

Nem könnyű magunktól megtanulni

Sokan nem tudnak mit kezdeni a minőségi idővel, nem értik, miről szól pontosan. Gyakran látjuk mind párkapcsolati, mind családi nehézségnél, hogy hiába sikerül, akár nagy áldozat árán kisajtolni azt az időt, amit a felek egymásra tudnak szánni – legyen az egy romantikus hétvége, egy várva-várt családi nyaralás vagy akár egy délutáni félórás kisvonatozás a szőnyegen a gyerekekkel –, valahogy mégsem érik el a hatásukat ezek az alkalmak.

Fontos megjegyezni, hogy ha nem láttunk erre példát, nem tapasztaltuk ezt meg még akár gyermekként, akár később, nem egyszerű magunktól megtanulni – gyakorolni kell! A régi embernek, akinek gyakran kellett várnia (vagy másképpen fogalmazva: nem kellett rohannia), jobban ment ez. Manapság relaxációs technikákkal, jógával és hasonló módszerekkel próbáljuk visszaszerezni ezt a képességet, ám ezt az „újratanulást“ az emberi kapcsolatokra is érdemes kiterjeszteni.

A régi görögöknek két szavuk is volt az időre: a kronosz jelentette a múló időt, ahogyan a percek, napok, évek múltak – volt viszont egy másik kifejezés is: a kairosz, vagyis valami történésnek, cselekedetnek a megfelelő ideje. Magyarul így mondjuk: ideje van, vagy eljött az idő ahhoz. A minőségi idő elkülönül a mennyiségitől, másfajta idővé változik át – pusztán azért, mert a másik felé fordítom a figyelmem teljes mértékben. Nem elég a fizikai együttlét, az egymás közelében tartózkodás, még az egymás melletti felszínes tevékenység is kevés. Együtt kell lenni igazán, a másik lelkével, gondolataival, problémáival foglalkozni!

Nem lehet úgy, hogy közben megy a tévé, vagy várunk egy fontos telefonhívást, vagy nézni kell az órát, mert kezdődik a következő program. Teljesen oda kell szentelnünk minden figyelmünket és gondolatunkat.

A harag – amit érdemes elmondani a gyerekeknek erről

A harag egy természetes reakció már kisgyermekkorban is, érdemes a gyerekeket ezzel kapcsolatban terelgetni, hogy jól tudják kezelni a dühüket.

Miért jó, ha nevetünk? – avagy a nevetés élettani és pszichés jelentősége

Egy teljesen hétköznapi jelenség, ha nevetünk, pedig nagy a jelentősége mind az egészségünkre, mind a pszichés állapotunkra nézve.

Amikor a babakocsiban már nem csörgő lóg, hanem tablet

Háromgyerekes anyukaként azt hittem, már semmin nem tudok igazán meglepődni a gyereknevelés világában. Láttam már mindent: zenélő bili, applikációval vezérelt cumisüveg-melegítő, okosbébiőr, ami még a baba légzését is elemzi. De amikor a minap megláttam egy babakocsira szerelhető tablettartót, egy pillanatra tényleg megálltam a bolt közepén.

Mosóparfümök – az illatos ruhák új generációja

Az utóbbi években egyre népszerűbbé váltak a mosóparfümök, amelyek új dimenziót nyitnak a ruhák illatosításában. Sokan már nem elégednek meg a hagyományos öblítők által nyújtott illattal, hanem tartósabb, intenzívebb és különlegesebb illatélményt keresnek.

Hogyan kezeljük a tehetetlenséget krízishelyzetekben?

Egy közeli hozzátartozónk szenvedése gyakran erősebb érzelmi reakciókat vált ki, mint amire előzetesen számítunk. Betegség, gyász vagy elhúzódó élethelyzeti válság idején a támogató személy is komoly lelki terheléssel találkozik. Ilyenkor mindkét oldalon megjelenik a tehetetlenség érzése. Hogyan lehet ezt az állapotot kezelni, és miként maradhatunk együttérzőek úgy, hogy közben saját egyensúlyunkat is megőrizzük?