Menü

Mi történik éjszaka a testünkkel, avagy az éjszakai műszak hátrányai

Ez a kérdés régóta foglalkoztatja a tudósokat, hogy mi történik éjjel a szervezetünkben, milyen folyamatok játszódnak le, milyen belső ritmus irányítja ezeket. Mi történik éjszaka a testünkben és mi az a cirkadián ritmus? Ezekre keressük a válaszokat.

A belső ritmusunkat irányító rendszert a kutatók cirkadiánnak nevezték el. A kifejezés a latin circulus (kör) és dies (nap) szavakból tevődik össze, s körülbelül egy napot jelent. A cirkadián ritmus nagyjából 24 órás ciklus.

Nézzük mi minden történik velünk, amíg alszunk?

Mérséklődik például a vérnyomásunk, majd miután felébredtünk, kissé megugrik, ezt követően a vérnyomás megint csökken, s délutántól megint emelkedik.

A bélmozgást megfigyelve azt látjuk, hogy a vastagbél este 10 óra után készül a pihenésre, már nem működik aktívan.

A máj ellenben éjszaka aktívan, intenzíven dolgozik, s ilyenkor termelődnek a vörösvérsejtek is.

Testünk hőmérséklete hajnalban a legalacsonyabb, késő délután-kora este pedig magasabb.

Alváskor megkezdődik bizonyos hormonok termelődése. Az alvásra serkentő melatonin hormon hatására elálmosodunk, termelődésének csúcsa hajnalban van, majd mikor kel a nap, a fény hatására a melatonintermelés leáll, helyette megkezdődik a hangulatot befolyásoló szerotonin hormon termelődése, mely a nap közepén éri el a tetőpontját. Ez a hormon befolyásolja többek között a hangulatunkat is.

A növekedési hormon éjszaka termelődik, különösen az éjfél előtti alvás fontos, legfőképp a gyerekek esetében.

Sajnos az éjszakai műszakban dolgozók ritmusa felborul, akik azt gondolják nappal megterhelő dolgozni, még nem próbálták ki az éjszakai műszakot.

Sajnos komoly hatással van az egészségre, ha nem nappal dolgozunk.

Az éjszakai műszaknak is megvannak a maga előnyei, azonban az orvosok nem győznek figyelmeztetni, hogy a váltott műszakban való munkarendnek egészségügyi kockázatai vannak, ugyanis növeli bizonyos betegségek kialakulásának esélyét - ezt több közelmúltbeli kutatás is bizonyítja.

A szervezet számára rendkívül megterhelő az éjszakai munka, ugyanis a cirkardián ritmus megzavarása emésztési zavarokat, ingerlékenységet és koncentrációs problémákat okoz. Sajnos a legtöbben nem jószántukból dolgoznak váltott műszakokban, hanem kényszerűségből. Mit lehet tenni a fentiek megelőzése érdekében?

Tudatosan törekednie kell arra, hogy elegendő időt fordíthasson alvásra, s szükségessé válhat az alvást elősegítő hormon, a melatonin pótlása is.

Nyárzáró kalandok: hová utazzunk Európában?

Az augusztusi üdülőhelyek manapság a legkelendőbbek. A főszezon utolsó hónapja tökéletes alkalom arra, hogy még egyszer elkapjuk a napsütést és felfedezzünk új tájakat Európában. Legyen szó történelmi városokról, mesés strandokról vagy pezsgő éjszakai életről, a vakáció vége még bőven kínál lehetőséget a kikapcsolódásra. Noha tömeggel és hosszú sorokkal folyamatosan számolni kell, a forróság már alábbhagy, így az üdülés is jobban élvezhető.

Ne csak játékot pakoljunk! Házipatika gyerekkel utazóknak

A családi utazás során kiemelten fontos, hogy felkészülten induljunk el, különösen, ha gyermekek is velünk tartanak. A legjobb, ha előre összegyűjtjük azokat a gyógyszereket és alapvető egészségügyi eszközöket, amelyek segíthetnek egy váratlan baleset, betegség vagy kisebb egészségügyi probléma kezelésében.

Mi is az a ChatGPT?

Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (MI) rohamos fejlődése alapjaiban változtatta meg, hogyan dolgozunk, tanulunk és kommunikálunk. Ennek az innovációnak egyik kiemelkedő példája a ChatGPT, egy fejlett nyelvi modell, amely képes emberi módon értelmes, természetes beszélgetéseket folytatni.

Miért jó az Air Fryer? – Egészségesebb sütés forró levegővel

Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az air fryer készülékek – nem véletlenül. Ezek a forrólevegős sütők lehetőséget kínálnak arra, hogy a hagyományos olajban sütéshez képest sokkal kevesebb zsírral készítsünk ropogós, ízletes ételeket. De mitől olyan különleges ez a konyhai eszköz, és miért tartják sokan egészségesebb alternatívának?

Nyugalom egy csésze kávé mellett

A fika nem csupán egy csésze kávé elfogyasztása – a svédek számára ez a nap egyik legfontosabb része. A társas kávészünet nemcsak kikapcsolódás, hanem a kapcsolódás ideje is, amely mára egész Svédországot átszövi. De hogyan lett a fika kulturális jelenség, és mi mit tanulhatunk belőle?