Miért nem futnak be filmszínészként a stand uposok Magyarországon?
- Dátum: 2020.08.15., 06:12
- Boros Tamás
- képek:www.imdb.com
- film, filmszínész, komédia, komikus, kritika, stand up
A stand up komédiások mindenkiből váltanak ki valamilyen érzelmet Magyarországon is. Egyeseknek a kedvencei közé tartoznak, mások a legtöbbjüket ki nem állhatják, az viszont biztos, hogy a műfaj Magyarországon nem csak él, hanem virágzik is. Ám amíg az Egyesült Államokban, ahol persze valljuk be jó volt több film is készül, azt látjuk, hogy sokan a színpad világa után megtalálják a helyüket a kamerák előtt is, addig Magyarországon ez az áttörés még várat magára. Vagy talán el sem érkezik?
Eddie Murphy vagy éppen Richard Pryor (Brewster milliói, Vaklárma, Dutyi dili) talán azok a legismertebb komikusok, akik a filmvásznon is ismertté váltak, talán kijelenthető, hogy elsőrendűt tudtak alkotni Hollywoodban is. És akkor még nem szóltam azokról a karakterekről, akik a több mint 40 éves Saturday Night Live-ban tűntek fel és alkottak maradandót (például Chevy Chase, Dan Akroyd, Adam Sandler). Ott tehát egyáltalán nem egyedi, sőt, megszokott irány, hogy ezek az emberek nem maradnak pusztán a tévében, hanem betörnek a mozik világába.
A magyar stand upos persze nem színész, igaz kivétel akad, Janklovics Péter például az. A filmes felkérések azonban őt sem találták meg nagy számban, pláne miután ismert lett. Ő próbálkozik különböző kisebb nagyobb produkciókkal (Mélyvíz/Mélygarázs, KovácsAndrás Péterrel), de ez is a stand uphoz kapcsolódik mind-mind. Talán a magyar filmes szakma a hazai előadók esetében nem tud attól elvonatkoztatni, honnan lettek ismertek ezek a fiúk vagy éppen lányok. Még Amerikában azt látjuk, hogy a színpadi és tévés szerepektől teljesen független karakterben tűnnek fel a mozikban, Magyarországon egyetlen olyan próbálkozás volt, ahol a stand uposokat foglalkoztatták. A Dumapárbaj viszont óriási melléfogás volt. A film színvonaltalan, sőt egyenesen botrányosan rossz, bármennyire is szeretjük teszem azt bármelyik szereplőt is a tévében,egyszerűen minőségileg ócska a film.
A magyar filmszakma egyelőre nem meri őket foglalkoztatni, az meg pláne messze áll tőlük, hogy valami izgalmas sztorit írjanak rájuk. Hiszen Bődöcs Tibor konferanszié szerepe sem sorolható ezek közé a Drakulics elvtársban. Bíztató, sőt, sikeres próbálkozás volt a Munkaügyek – IrReality Show, amit íróként éppen Hadházy, Kovács András Péter és Litkai Gergely jegyzett. Talán épp ennek sikerén kezdték el elkészíteni a már fentebb említett Dumapárbajt - bár ne tették volna.
Pedig úgy hiszem kiváló karaktereket tudnának nekünk bemutatni a mozikban. Nagyon remélem, hogy a fent említett egymásra találás hamarosan bekövetkezik, és valamelyik producer vagy rendező meglátja bennük a lehetőséget. Kérdés, hogy valakinek kívül ebből a világból kellene felismerni ezt, vagy ahogy a Munkaügyeknél, belső emberek és jó tollú írók kellenének ehhez. Persze az már csak egy újabb izgalmas játék lenne, hogy akkor ki is igazán alkalmas egy jó filmes karakter megalkotására.
John Wick világa balettel újratöltve

A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A történet vajon megüti-e a szórakoztató elődök szintjét, és ez a törékeny, csinos nő eléggé meggyőző lesz-e gyilkológépszerepben? Ezekre kerestem a választ a moziban.
Mit ad a nézőknek a filmzene?

A filmek világa épp annyira szól a hangokról, mint a látványelemekről. A gondosan megkomponált dallamok képesek elmélyíteni a látványt, felerősíteni az érzelmeket, és egyedülálló módon bevonni a nézőt a történetbe. Gondoljunk csak Hans Zimmerre, a Dögkeselyű ikonikus dallamára, vagy éppen a nemrégiben megjelent A brutalista számaira. Vajon hogyan képes a hang és a vizuális tartalom együttese ennyire megragadó élményt nyújtani, és milyen utat járt be a filmzene, mire eljutott a mai státuszáig?
Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?
A Karate kölyök koncepció még mindig eladható!

A Karate kölyök 1984-ben tarolt a vásznon, hiszen az idegen környezethez köztudottan csak a karate és a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot. Az alapkoncepció megmaradt. Ezúttal a két felejthető folytatás, a kedvelhető hat évados tévésorozat (Cobra Kai) valamint a kung-fura kihegyezett 2010-es Jackie Chan-nel fémjelzett remake-szerűség (inkább átirat) hibridje kerül a vászonra. A címe a sokatmondó: Karate kölyök - Legendák. Itt már a kínai szál, azaz mindenki Jackie-je, mint edző és az eredeti részek főhőse, a meglepően kisfiúsan öregedő Ralph Macchio segít egy fiatal pekingi harcosnak New Yorkban a harc által meglelni a világbékét.
Ez itt a Teltház helye!

Aki virtuóz komédiára vágyik, annak egy jó esély lehet a kikapcsolódásra a Játékszín Teltház című darabja, amely egy one-man show. Egy színész, Nagy Sándor alakítja Manhattan legfelkapottabb éttermének telefonos ügyfélszolgálatát, az asztalfoglalások főzsonglőrét. Emellett mivel ez egyszemélyes darab, így minden, közel negyven karaktert is ő elevenít meg. A sok humoros beszólás garantált, de vajon összeállt-e, ez az eredetileg kinn még 99-ben debütált mű egy önmagában is működő egységgé vagy szétfolyik a vicces karakterek bemutatása közepette? Ennek jártam utána.