A megalkuvás lélektana

A megalkuvást definiálni nem egyszerű, de behatárolni nem lehetetlen. A lényege, hogy megelégszünk valamivel, amit kevésbé tartunk jónak, mindezt azért, hogy valami (általunk vélt) rosszat elkerüljünk. Beérjük egy rosszabb munkahellyel, mert félünk váltani, megteszünk bármit egy családtagunknak, hogy ne keveredjünk bele egy nagyobb vitába, elfogadunk egy rossz pozíciót, mert esetlegesen jár vele valami pozitív is. Skálán a megalkuvás nem mérhető, de összefügg a rizikóvállalásunkkal. A szimpla kérdés, hogy fel merünk-e adni valamit, amiben elég kevés jó van, egy nagyon bizonytalan dologért? Általában nem.

Szemléletes példával élve: adott egy tizenéves, aki sokat verseng a szülei figyelméért. Szülei elváltak, az apja pedig távol él. A fiatal nagyon szeretné látni az apját, aki sok figyelmet szentel neki, ha közösen töltenek időt, ám sosem töri magát azért, hogy találkozzanak. A gyermek meghívja az édesapját a születésnapjára, ám az nem vállalja az utazást. Felajánlja, hogy inkább a gyermeke látogassa meg őt, aki ennek eleget is tesz. A történet tanulsága, hogy ha van valami, ami pozitív érzéssel tölt el bennünket, akkor az ésszerűségen túl is képesek vagyunk azért erőfeszítéseket tenni. Nyilván, az önérvényesítés virágkorában, kívülről szemlélve a tizenéves fiatal helyében ultimátumot adtunk volna az apának, és erélyesen kiálltunk volna magunkért. De, ha belegondolunk, talán mégsem. Hiszen az a néhány órányi apai szeretet egy nem realista, érzelmek által túlfűtött, bizonytalan ember mérlegében sokszorosan lenyomja a vele járó terhek súlyát.

Adott egy fiatal pályakezdő építész, aki egy cégnél újonc. Kollégái szeretik ugráltatni és alábecsülni őt, ami nem kicsit frusztrálja emberünket. A cég igen híres, nagy presztízst jelent ott dolgozni, ám a munka légköre korántsem egészséges. Képzeletbeli építészünk azonban még csak el sem játszik a felmondás gondolatával. A jól menő cég kontra érzelmi labilitás vitájában felülkerekedik a presztízs, a fény, amit a vállalat vet emberünk nevére. Az árnyék másodlagos. Beéri a rosszabb légkörrel, mert aggódik, hogy nem talál másik (ennyire jó) állást.

Adott egy fiatal lány, aki nála jóval idősebb férfival kezdett titkos kapcsolatba. A férfi (valamilyen oknál fogva) nem szeretné ezt az állapotot megszüntetni, számára az eltitkolt viszony ideális. A titkolózás izgalma kezdetben még tetszik a páros hölgytagjának is, csakhogy ez később változni kezd. Megkéri a férfit, hogy nyilvánosan kezdjenek el találkozni, amire a válasz egy ultimátum: vagy folytatják ugyanúgy, vagy sehogy. Így a fiatal lány végül belemegy abba, hogy folytassák.

A három történetben az a közös, hogy a fókuszban álló szereplők féltek elveszíteni valamit, ezért benne maradtak egy olyan szituációban, ami nem tette őket boldoggá. A megalkuvásuk azonban igazából halogatása a probléma kibontakozásának. Ezzel nem megoldják a történetek konfliktusát, csupán úgy tesznek, mintha az nem is létezne. Ezzel magukat áltatni kezdik, hiszen a helyzet, amelyben vannak, nem kecsegtet a pozitív változás reményével. A történetek szereplői azonban meggyőzik magukat, hogy minden jó úgy, ahogy van, és igazából megéri lemondani a nagyobb vágyaikról, azért, hogy a pillanatnyi nehézségeket és boldogtalanságot elkerüljék.

Ez kétségtelenül soha nem fog senkit boldoggá tenni. Bármennyire is nehéz olykor kiállni a saját akaratunk mellett, meg kell tenni. Az, hogy kompromisszumokat tudunk kötni, jó tulajdonság, de csakis akkor van értelme, ha ezzel egy jobb célt elősegítünk. Önmagunk megtagadása, az apátia és a megalkuvás csupán a későbbi döntéseket nehezítik meg.

Varga Ágnes Kata