Menü

Mekkora stressz vajon a szülőknek a „tanárlét”?

Szerintem egy átlagos szülőnek soha eszébe nem jutott soha, hogy egyszer majd tanár lesz. Karantén idején mégis az lett, és olyan tudásokat kellett elővennie, amit rég eltemetett magában. De ez vajon növelni fogja a szülő részéről a toleranciát a tanár felé, ami ugye manapság kiveszőben van? Ezt kutatják szakemberek is.

Egyeseknek jól megy, másoknál kész káosz a karantén. A szülők habitusuknak megfelelően ülnek le a gyerekek mellé tanulni, bár talán többen, amennyire erejük engedi, valóban megteszi. A gyermekeket azért sokszor lefárasztja az iskola hiányában is jelen lévő napi hirtelen hajtás, amivel ezekben az időkben nehezítve van, hogy az otthoni térbe költözik az iskola. Ez különösen nehéz ott, ahol kicsi a lakás, és mondjuk kisgyerek, netán több kisgyerek lakik. Az órákon megsokszorozódik a zavaró tényező, a diák részéről. Több ismerősöm, oktató, diák, hallgató is beszámolt már arról, hogy akár a saját, akár a másik oldalon bekiabálások, türelmetlenségek léptek fel, például a közös helyiség egyéni használata miatt.

Tény, hogy egy ilyen helyzetben a szülőknek is elő kell némileg tanárrá lépni, mert a hagyományos pedagógia színterei vagy az iskola, vagy valamilyen más, zavartalan környezet, ám jelenleg ezek közül egyik sem adott, vagy nem feltétlen adott. Így könnyen megnövekedhet a szülők tanító szerepe, arról nem is beszélve, ha a tanár mondjuk maga is idős ember, akinek gondot okoz a digitális technika elsajátítása. De emellett számos más, negatívan befolyásoló tényezőt is lehetne említeni, olyan vis maiort a vis maiorban, mint a hirtelen technikai problémákat.

Sok szülő lép elő ilyenkor magyar tanárrá, vagy éppen matematika vagy történelem tanárrá, amely nem egyszerű nekik sem. Szakemberek két irányt jelölnek meg, egy optimistább és egy pesszimistább forgatókönyvet. Van, aki szerint a szülők végre elkezdik becsülni a tanárok munkáját, mert rálátnak annak a nehézségére, nem csak oktatási, de nevelési szempontból is. A pesszimistább forgatókönyv arra mutat rá, amit már interneten is lehet olvasni, ahol szülők azt vetik fel, hogy vajon akkor most a tanár miért is kap fizetést, ha nem is tanít, hanem helyette a szülőnek kell?

Mindennek ellenére azért sok felől jön pozitív visszajelzés, ami talán nem a tragédiát vetíti előre. Mert ugye még nem beszéltünk azokról a tízezrekről, akiknek nem áll megfelelő digitális technológia a rendelkezésére. Ráadásul akárhogy is nézzük, ebben a tanévben az érettségin kívül már nem lesz oktatás, úgy tűnik. A nyár az nyár, de ezek szerint június közepéig még biztos a mostani állapotokkal, az otthontanulással kell számolni, ahol a tanóra alatt bizony belenevetnek vagy családtagjaink belesétálnak a közvetítésbe, és ahol a diák nem tudja úgy, olyan módon megkapni a szükséges tudást. Ilyenkor pedig bizony a szülőnek kell előlépnie tanárnak.

B.T.

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Amikor a gyerek felvételizik, de a szülő sem tud aludni

Este van. A gyerek már lefeküdt, de a szülő még mindig a felvételi tájékoztatót böngészi. Melyik iskola legyen az első? Hány pont kellhet? Mi történik, ha nem sikerül olyan jól a matematika? Vajon jó döntés lenne a gimnázium, vagy inkább egy technikum? És a legnagyobb kérdés: mi lesz, ha nem veszik fel?

Watson-coaching

A coach szó a mai világban már teljesen mindennapos, de nem mindegy, hogy melyik fajtájáról beszélünk.

Amikor nincs kinek elmondani – a magyarok kétharmada egyedül küzd a lelki nehézségekkel

Van, amikor nem történik semmi különös, mégis azt érezzük, hogy elfáradtunk. Túl sok a feladat, kevés az idő, állandóan ott motoszkál bennünk a pénzügyi bizonytalanság, a munkahelyi elvárás vagy éppen a családért érzett felelősség. Beszélnénk róla, de sokszor nincs kinek. Egy friss felmérés szerint a magyarok jelentős része éppen így éli meg a lelki nehézségeit.