Menü

Napjaink betegsége a társas magány

Sok pozitív oldala van a közösségi oldalaknak, de nagyon sok veszélyt is jelentenek, közvetlenül és közvetve is. Minél többet nyomkodod a mobilodat, minél többször kattintasz fel a facebookra, minél többször számolod meg az instagram lájkokat, annál inkább egyedül érzed magad. A valódi kapcsolatok hiánya és a virtuális kapcsolatok erősödése a jellemző mindennapjainkban.

A tinik nagy százaléka folyamatosan online van. Még nincs akkora probléma, mint Amerikában, ahol a fiatalok fele netezik egész nap, de hamarosan utolérjük őket ebben a szomorú statisztikában. Ennek pedig következménye egyfajta elmagányosodás: miközben online rengeteg barátunk van, az életben egyre nehezebben tudunk kommunikálni egymással.

Nem lennénk azonban igazságosak, ha csak a tizenéveseket hibáztatnák a jelenségért, ugyanis a szüleik sem jobbak. Szülők és gyerekek egyformán lógnak a „kütyükön”, még az ágyba is magukkal viszik. Egy kamasznak nagy szüksége lenne a személyes kapcsolatokra, mégis ők azok, akiket legjobban beszippant a világháló, szüleikkel együtt. A világháló a 90-es években még ártatlan jelenség volt, mára azonban kimutatta a foga fehérjét, és belekúszott az életünkbe, a mindennapjainkba, a társadalmi kapcsolatainkba.

Hányszor látni olyat, hogy az étkezőasztal mellett mindenki a telefonja képernyőjébe temetkezik –a szülők is! Pedig a gyerekek nem a „hegyi beszédekből” és tiltásokból, hanem a szülői mintákból tanulnak, mondhatunk akármit, ha mi nem aszerint élünk, nem vagyunk hitelesek.

Egy kutatás szerint minél többet csüng valaki a közösségi oldalakon, annál valószínűbb, hogy társasági életében elszigeteltnek kezdi érezni magát. A lájkvadászat nem véletlen a közösségi platformon, a legnagyobb baj pedig az, hogy valaki ebben méri a barátságokat, ehhez viszonyítja a társadalmi kapcsolatait.

Az ember köztudottan társas lény, azonban a modern élet inkább darabokra oszt, mintsem összehozna, a közösségi oldalak pedig azt a hamis látszatot keltik, hogy minden a legnagyobb rendben van. Pedig ha valaki jól van, az úgyis sugárzik róla, látszik rajta, nem kell hozzá facebook-poszt, hogy ezt a külvilág felé megmagyarázza.

Egy pszichológus szavaival élve: „a virtuális valóság "borzasztóan torzít", hiszen nem azt fejezi ki, hogy valaki milyen, hanem hogy milyen szeretne lenni.” Ez pedig így van. Férjem szokta mondani, hogy amikor emberek kiposztolják tökéletes életüket és tökéletes önmagukat a világhálóra, nagyon gyorsan elhiszik, hogy a valóságuk is ilyen, és ettől sokkal jobban érzik magukat, miközben a problémák ugyanúgy megmaradnak. A személyes kommunikációt felváltja a virtuális tér, a családi beszélgetéseket feláldozzuk a közösségi média oltárán.

Itt az ideje, hogy újra átgondoljuk, hogyan érdemes használnunk okos eszközeinket. Hogyan teremtsünk személyes kapcsolatokat. Hogyan tanuljunk meg beszélgetni egymással! Szervezzünk olyan programokat, ahol nincs se telefon, se net, vagy legalábbis térerő.

A média és az étkezés

Napjainkban a média és a közösségi oldalak hatása az életünkre tagadhatatlanná vált. A zenei ízlésünk, az öltözködésünk, a stílusunk mind nagyban függ attól, amit a tévében vagy az internet világában tapasztalunk. Ez az étkezésünkre is vonatkozik, melyet impliciten és expliciten egyaránt befolyásol a virtuális világ.

Lámpaláz

Mindenki ismeri ezt az érzést, hiszen mindannyian voltunk már vizsgán, állásinterjún, szerepeltünk esetleg nyilvánosan, tartottunk előadást, mondtunk beszédet, voltunk szavalóversenyen. A lámpaláz normális és egészséges.

A társas magány árnyékában

A társas magány azt jelenti, hogy együtt vagyunk valakivel, mégis egyedül érezzük magunkat, magányosak vagyunk. Nincs elég kapcsolódás a felek között, így egy idő után egymás mellett élünk ugyan, de nem egymással.

Az evés rejtett pszichológiája

A fogyókúrázók többsége hamar szembesül azzal, hogy bár a súlycsökkenés negatív energiamérleg következménye, a siker mégsem ennek az egyszerű matematikai képletnek a megértésén múlik. Az ételekhez és az evéshez fűződő érzelmeink a legmeghatározóbbak.

A feladás lélektana

A feladás, a letargia és a depresszió az ország lakosságának több mint felét érinti. Valamiért a küzdelem divatját a ráhagyás divatja vette át. De mi ez a viselkedés? Egy védekező mechanizmus? Vagy csak a teljes apátia megnyilvánulása?