Menü

Toy story 4, mert a játék nem érhet véget

1995-ig kell visszamenni az első Toy story, magyarán játékháború történetig. A maga nevében úttörő teljesen animált rajzfilm jött, látott és mindenki imádta. Megérett az idő, kilenc évvel a trilógia záró darabja után egy újabb kalandnak. A sztori remek, a poénok ülnek és megint a Pixar filmes szösszenete remekül néz ki. A szinkronhangok a magyar verzióban is kitettek magukért, bár egy kicsit hiányoltam Keanu Reeves magánszámát, de majd bepótolom. Vegyük is sorra a hozzávalóit ennek a végtelenül nagy szívvel bíró új darabnak, amely biztosan megnyitja az utat a következő részek előtt. Adott Bonnie, aki megkapta ugye legutóbb Buzzt, Woodyt, Jesset és a többieket. Bonnie most megy óvodába, de előbb még elmennek egy kis kalandtúrára a családdal, persze viszi a játékait is.

Különös tekintettel Forkyra, akit az óvodában csinált szemétből, akit mellesleg Woodynak kell ráterelnie a jó útra, hogy elfogadja sorsát és igazi játék legyen, ne más. A példabeszédek egyre követik egymást és sikerült véghezvinni azt, amit már megszokhattunk a Toy storytól, jelesül, hogy az elmúlásról, a barátságról, a játék fontosságáról tud jól mesélni. Szóba kerül még önmagunk elfogadása, a saját felelősségünk a sorsunk kialakításakor és hasonló fajsúlyos kérdések. A mozi teremben velem helyet foglaló kicsik éppúgy élvezték a feszes és jól megírt történetet, mint én. A legfőbb mondanivaló, vagyis az elengedés és a továbblépés fontossága, pedig már csak a hab volt azon a bizonyos tortán.

A poénok egy része valószínűleg a szinkron stúdióban halt el, de sebaj. A maradék is derekasan helytáll. A rengeteg érzelem és a karakter közt remekül egyensúlyozó mozi igen is tud újat mondani nekünk. Még az agyondicsért harmadik rész szintjét is megüti hellyel-közzel. A szórakozás garantált lesz. Ha egy filmet mutathattunk csak a lurkóknak ezen a nyáron, talán célszerű lenne a nagy melegben nem várni a már ismert történetű Oroszlánkirályra hanem egy okosabb választással Woody kalandjaira kell rápályázni. Remek történet, jól elmesélve. Szép munka fiúk és mint fentebb írtam a történet új lendületet vett és örök játékra hív. Irány a mozi!

Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős

James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.