Menü

Toy story 4, mert a játék nem érhet véget

1995-ig kell visszamenni az első Toy story, magyarán játékháború történetig. A maga nevében úttörő teljesen animált rajzfilm jött, látott és mindenki imádta. Megérett az idő, kilenc évvel a trilógia záró darabja után egy újabb kalandnak. A sztori remek, a poénok ülnek és megint a Pixar filmes szösszenete remekül néz ki. A szinkronhangok a magyar verzióban is kitettek magukért, bár egy kicsit hiányoltam Keanu Reeves magánszámát, de majd bepótolom. Vegyük is sorra a hozzávalóit ennek a végtelenül nagy szívvel bíró új darabnak, amely biztosan megnyitja az utat a következő részek előtt. Adott Bonnie, aki megkapta ugye legutóbb Buzzt, Woodyt, Jesset és a többieket. Bonnie most megy óvodába, de előbb még elmennek egy kis kalandtúrára a családdal, persze viszi a játékait is.

Különös tekintettel Forkyra, akit az óvodában csinált szemétből, akit mellesleg Woodynak kell ráterelnie a jó útra, hogy elfogadja sorsát és igazi játék legyen, ne más. A példabeszédek egyre követik egymást és sikerült véghezvinni azt, amit már megszokhattunk a Toy storytól, jelesül, hogy az elmúlásról, a barátságról, a játék fontosságáról tud jól mesélni. Szóba kerül még önmagunk elfogadása, a saját felelősségünk a sorsunk kialakításakor és hasonló fajsúlyos kérdések. A mozi teremben velem helyet foglaló kicsik éppúgy élvezték a feszes és jól megírt történetet, mint én. A legfőbb mondanivaló, vagyis az elengedés és a továbblépés fontossága, pedig már csak a hab volt azon a bizonyos tortán.

A poénok egy része valószínűleg a szinkron stúdióban halt el, de sebaj. A maradék is derekasan helytáll. A rengeteg érzelem és a karakter közt remekül egyensúlyozó mozi igen is tud újat mondani nekünk. Még az agyondicsért harmadik rész szintjét is megüti hellyel-közzel. A szórakozás garantált lesz. Ha egy filmet mutathattunk csak a lurkóknak ezen a nyáron, talán célszerű lenne a nagy melegben nem várni a már ismert történetű Oroszlánkirályra hanem egy okosabb választással Woody kalandjaira kell rápályázni. Remek történet, jól elmesélve. Szép munka fiúk és mint fentebb írtam a történet új lendületet vett és örök játékra hív. Irány a mozi!

A Hét Királyság lovagja

Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.

A New York-i utca királya is képes felnőni!

Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.

Haverok,buli,like! De hogyan tovább?

Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?

Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet

A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.

A gonosz bennünk él?

A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.