Megváltozott a filmvilág

Mozi- és filmrajongóként amikor csak lehet, ott ülök a „cinemában” egy jó filmen. Mostanában azonban szomorúan kell megállapítanom, hogy igencsak megváltozott a filmvilág. Bár a technikai fejlődés döbbenetes, nem biztos, hogy megfelelően használja ki ezt a lehetőséget a filmipar.

Amiről egykoron csak álmodoztak, az ma már valóság. George Lucas elmondta, hogy a Star Wars bizonyos részeit azért nem forgatták le előbb, mert egyszerűen nem állt rendelkezésre az elképzeléseihez szükséges technikai háttér. Nos, ez már adott – a digitális eszközök segítségével teljes mértékben valósághű animációkat képesek készíteni.

De ezzel egyúttal mintha a történeti fantáziák elvesztek volna. A profit útján a filmek ugyanazokra a sablonokra épülnek, és a látványvilág sokszor elsődleges, a sztori így más kevésbé kell extra legyen. Kevés az olyan film, ami tartalmas mondanivalóval és igazi újdonsággal tudna szolgálni.

Ami viszont a képi megjelenést illeti, ott a maximálisat próbálják nyújtani. Igaz, hogy a lehetőség, a kreativitás, a kivitelezés lenyűgöző, de mégis: a kevesebb néha több. A képi elemek nagy része ilyen mennyiségben már nem befogadható, sőt néha zavaró is. Érthető, hogy a mai fiatalok, a képernyők digitális világában élők már extrább élményeket várnak a filmektől, s az ő figyelmük lekötéséhez több szükséges.

Mégis nosztalgiával gondolok arra a rövid időszakra, amikor már ügyesen használták a digitális technikákat, de még nem vitték túlzásba. S igen, a régi filmekre is, ahol nem volt szükség jóval több összetört autóra, lelőtt rosszfiúra, vagy izmos-szilikonos testre a film kelendőségéhez.

A filmvilág persze csak azt jeleníti meg, ami a valóságban is zajlik, hogy egyre inkább a külsőségek rabjai lettünk. S nem vesszük észre, hogy mi zajlik a burok alatt.

A legutóbb megnézett akciófilmet már nem bírtam végignézni. Úgy éreztem, telítődtem az agresszív energiával (nyilván a tesztoszterontól tengő férfiak könnyebben fogadják be mindezt :)), és szinte szó szerint éreztem magamon, amit egyszer olvastam, hogy a filmvásznon látott agressziót az agyunk hasonló stresszként éli meg, mintha az adott dolog a valóságban, a szemünk láttára is megtörtént volna. Talán mondani sem kell, hogy ez nem tesz jót nekünk…

Úgy éreztem, a filmkészítés nem méri fel, mit művel: igaz, hogy a főhős általában túléli az izgalmas megpróbáltatásokat, de ez gyakorta rengeteg ártatlan áldozattal jár, akikkel senki sem foglalkozik. Összedőlt toronyházak (amelyekben laktak, dolgoztak), hídról leeső vagy az autópályáról félresöpört autók (amelyeket emberek vezettek) – nos, ezek „természetesek”, az akció, a látvány, az izgalom részei. De megfogalmazódott bennem a kérdés: nem tesz minket önzővé ez a szemlélet? Drukkolunk annak, akivel szimpatizálunk – pontosabban akit direkt szimpatikusnak állítanak be a számunkra, erről szól a film - , de a következményeket, a többi embert észre sem vesszük.