Testvér nélkül felnőni – az egykék élete

Minden ember társas lény, így talán a gyerekekre is igaz, hogy jobban viselik a környezetük változásait, ha nincsenek egyedül. Vannak azonban gyermekek, akik egykeként nőnek fel. Milyen az ő életük?

Az egyetemi éveim alatt gyakran kaptam a következőhöz hasonló megjegyzéseket: „Nem is hiszem el, hogy nincs testvéred, hiszen nem vagy elkényeztetve.” Korábbi életem során nem találkoztam még ezzel a sztereotípiával, ezért nem is értettem a létjogosultságát. Miért kellene, hogy el legyek kényeztetve? Hiszen gyerekek ezrei nőnek fel Magyarországon is egyetlenként a családban. Több kedves barátomnak sincs testvére, és mindannyian normálisak a szó mindennemű értelmét tekintve.

Minden családban megvan az ok, hogy miért csak egy gyermek születik: anyagi megfontolás, egészségügyi problémák, szülési trauma vagy csak szimplán azért, mert így érzik teljesnek a családot. Egy gyermekkel megkapnak mindent, amire vágynak.

Természetesen nálunk is megvolt az ok. Édesapám idejekorán távozott az életünkből, így egy szem gyermek maradtam Édesanyám mellett.

Azon még gondolkodnom kell, hogy milyen előnyei vannak annak, ha egy gyermek egyedüli a családban. Több figyelmet kap? Nem hiszem. Egy egészségesen és szeretetben működő családban minden gyermek megkapja azt a mennyiségű figyelmet, amire szüksége van.

A páromnak azonban két testvére van, így látom, mennyi előnye van annak, ha az ember nem egyedül nő fel. Természetesen az ő életükben is jelen volt a testvéri civakodás, de most, hogy mindannyian felnőttek, szoros kötelék és egy belső, sajátos kommunikációs rendszer alakult ki közöttük.

Szüleik nevelésének hatására mindhármuk szeme előtt az a felfogás lebeg, hogy „Szeresd a testvéredet, mert ő az, akire egész életed során biztosan számíthatsz majd!”

Talán ez az egyik legnagyobb tanulsága a testvéri kapcsolatoknak. Ezért szomorít el mélységesen az, amikor azt látom, hogy testvérek közötti kapcsolat mennyire meg tud romolni, néha teljesen meg is szakad.

Egykeként felnőve nem éreztem semmiféle hátrányát annak, hogy nincs testvérem. Néha az osztálytársak elbeszéléseit hallgatva sokan még azt is gondoltuk, hogy „de jó, hogy nincs testvérünk, így nem kell vele megosztani ezt vagy azt”. Nem éreztem hátrányát, hogy nincs kivel játszani, esetleg délutánonként egyedül vagyok. Jól le tudtam foglalni magamat, mint a legtöbben, akik így nőnek fel.

Kíváncsi lennék, mások hogyan élik vagy élték meg ugyanezt a helyzetet. Most, felnőtt fejjel viszont – látva, hogy létezik igazi testvéri szeretet – úgy érzem, néha jó lenne egy-két testvér, mert az mégsem ugyanolyan érzés, mint egy nagyon közeli barát.

Mindenesetre az biztos, hogy egyszer, ha a gyermekvállalás kerül előtérbe az életemben, és financiális vagy egészségügyi akadálya nem lesz a döntésemnek, nem fogok gondolkodni a második vagy harmadik csemete vállalásán, és igyekezni fogok hasonló szellemben és szeretetben nevelni őket.