Mosson színfogó kendővel!
- Dátum: 2014.08.05., 20:21
- elszíneződés, fertőtlenítő, folteltávolító, háziasszony, mosás, mosódob, öblítő, ruha, ruhadarab, színek, színfogó, színfogó kendő, színmegújító, színpaletta, víz
Nagyon hasznos ez a „mosási kiegészítő” azoknak, akiknek több bosszúságot okozott már, ha egyik ruha összefogta a másikat, vagy ha a színek válogatása miatt nehezen jön össze egy mosásra való ruha. Sokan ugyanis ezért kénytelenek ritkábban mosni: össze kell várni egy adagnyi fekete, színes és fehér ruhát. Nos, a színfogó kendővel még időt és mosási energiát, valamint vizet takaríthat meg, hiszen gyakorlatilag bármilyen ruhákat moshat együtt, csak a megfelelő hőfokot kell kiválasztania.
A színfogó kendő azzal a különleges képességgel rendelkezik, hogy magához vonzza a mosás során kioldott színanyagokat. Egyszerűen csak be kell tenni a mosódobba a kendőt, majd a mosás végén kivenni. Láthatjuk is rajta, hogy milyen színanyagok oldódtak ki a mosásnál, mert azok akár teljesen elszínezhetik a kendőt. Ugye furcsán hangzik, hogy együtt moshatóak a fehér, a piros, vagy akár a fekete ruhák? Pedig így van, és ennek a rohanó háziasszonyok nagyon örülnek.
Attól függően, hogy mennyire különböző színpalettájú ruhákat mos együtt, vagy mennyire fognak a ruhadarabok, amiket együtt mos, akár több kendő használata is javasolt egy mosásnál. A legtöbb esetben azonban egy kendő elegendő lehet. Ezt a mosás után csak el kell dobni. Létezik olyan változata is a színfogó kendőnek, amely többször használható, vagy folteltávolító, fertőtlenítő, színmegújító, esetleg öblítő funkciókkal rendelkezik. Tehát több mosási műveletet megoldhat vele egyszerre.

Olyan ruhadaraboknál is praktikus a használata, amelyek sajnálatos módon önmagukat fogják össze. Bárkinek meggyűlhet a baja például egy fekete-fehér ruhával, ha olyan az anyag, amely engedi a színét. Ezeket nehéz megfelelően kezelni, de a színfogó kendő ezt a problémát is megoldja. Valamint akkor is praktikus, ha korábban történt valamilyen „mosási baleset”, és valamely ruhák összeszínezték egymást. Egy-két kendővel mossa ki őket újra, és a színük meg fog újulni. Kezdő, vagy rohanó háziasszonyoknak kifejezetten javasoljuk.
Fotó:
pixabay.com
Repülés terhesen: kockázatok, tippek és tanácsok kismamáknak a biztonságos utazáshoz
A terhesség alatti utazás sok kismama számára felmerülő kérdés, különösen akkor, ha repülővel történő közlekedésről van szó. Bár a modern légiközlekedés alapvetően biztonságos, a várandósság speciális élettani állapota miatt fontos a körültekintés, az orvosi ajánlások figyelembevétele és a megfelelő felkészülés.
Korán kelésre taktikák – hogyan válj reggeli emberré?
A korán kelés sokak számára komoly kihívást jelent, különösen akkor, ha az esti órákban aktívabbak, vagy rendszertelen az alvásuk. Pedig a korai ébredés számos előnnyel járhat: nyugodtabb reggelek, jobb időbeosztás, nagyobb produktivitás és kiegyensúlyozottabb napirend. Szerencsére a korán kelés képessége fejleszthető, és néhány egyszerű taktika segítségével bárki könnyebben alakíthat ki egészséges reggeli rutint.
Teendők otthon vihar idején
A nyári időszakban egyre gyakrabban fordulnak elő heves zivatarok, villámlással, erős széllökésekkel, jégesővel és hirtelen lezúduló csapadékkal. Bár a viharok többsége viszonylag rövid ideig tart, komoly károkat okozhatnak az épületekben, az elektromos hálózatban, valamint veszélyeztethetik az emberek biztonságát is.
Futólépésben – Plitvicei kalandon a Futamási Futócsapat
Június első hétvégéjén ismét útra kelt a Futamási Futócsapat, ezúttal a horvátországi Plitvicei Maratonra. Nem először jártunk ezen a különleges helyszínen, hiszen néhány évvel ezelőtt már megtapasztalhattuk, milyen érzés a világ egyik legszebb természeti környezetében futni.
Éttermi etikett – hogyan viselkedjünk a pincérrel, hogy mindenki jól érezze magát?
Az étterembe járás nemcsak az étkezésről szól, hanem egy társas helyzet is, ahol a viselkedésünk ugyanúgy hozzájárul az élményhez, mint az ételek minősége. Az éttermi etikett alapvető célja, hogy a vendég és a személyzet közötti kommunikáció gördülékeny, tiszteletteljes és hatékony legyen. Ennek egyik kulcseleme a pincérrel való kapcsolatunk.