2013 fordulópont volt a mobilpiacon
- Dátum: 2014.01.30., 19:38
A 2013-as év fordulópontot hozott a mobileszközök piacán: év végére a 18-59 éves internetezők több mint fele rendelkezett okostelefonnal, a táblagépek penetrációja pedig ugyanebben a csoportban egy év alatt több mint háromszorosára nőtt – derült ki a KutatóCentrum felméréséből. A most megjelent Smartphone Report adatai szerint az okostelefon-használók háromnegyede napi szinten internetezik készüléke segítségével, egynegyedük pedig több mint tíz általa letöltött alkalmazást használ aktívan.
Pár éven belül második nagy fordulópontját éli a telekommunikációs iparág: mindössze 5-6 éve, hogy a mobiltelefonosok aránya túllépte a vezetékes telefonnal rendelkező háztartásokét, 2013 pedig a mobilpiacon hozott fordulatot. A KutatóCentrum évente ismétlődő kutatása, a Smartphone Report adatai szerint a 18-59 éves internetezők körében 2013 év végére az okostelefonok penetrációja meghaladta a hagyományos készülékekét. Míg egy éve a vizsgált csoport tagjainak 42 százaléka rendelkezett okostelefonnal, mostanra már 56 százalékuk, szemben a hagyományos telefonok 46 százalékos penetrációjával. „A technológia rendkívül dinamikus terjedésének köszönhetően további áttörések várhatók a piacon: egy amerikai előrejelzés szerint 2014 végére az Egyesült Államokban már több embert érhetünk el mobiltelefon képernyőjén keresztül, mint a hagyományos asztali számítógépek segítségével” – vázolta a prognózist Györke Zsuzsanna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.
Az okostelefonok terjedése mellett a táblagép-penetráció is dinamikus növekedést mutat: a vizsgált csoportban 2012-re 1 százalékról 5 százalékra nőtt az eszközzel rendelkezők aránya, tavaly pedig megháromszorozódott, és év végére elérte a 17 százalékot. A tabletek iránti kereslet növekedését a Depo.hu ár-összehasonlító oldal adatai tovább árnyalják. „2013-ban duplájára nőtt az oldalunkon a táblagépekre irányuló keresések száma, ami többek között annak köszönhető, hogy egyre több olyan alacsonyabb árkategóriájú készülék jelent meg a piacon, amely a széles közönség számára is elérhető. Ennek megfelelően a legnépszerűbb termékünk egy mindössze 15 ezer forintos tablet volt – mondta el Szabari László, a Depo.hu vezetője. – A top 10 legkeresettebb táblagép közé mindössze három magasabb árkategóriájú eszköz, a Google Nexus 7 (3.), a Samsung Galaxy Tab 2 7.0 (5.) és az Apple iPad 2 (7.) került be.”
Magabiztosabban használjuk készülékeinket
Az okostelefonok egyik vonzó jellemzője, hogy tulajdonosaik az applikációk segítségével egyedivé tehetik készüléküket. A magyar felhasználók is előszeretettel töltenek le alkalmazásokat: már 2012-ben is a megkérdezettek 67 százaléka használt rendszeresen általa letöltött applikációkat, 2013 év végén pedig már 89 százalékuk, ráadásul minden negyedik felhasználó több mint tíz általa letöltött alkalmazást aktívan használ. A fizetős applikációk is terjednek: a felmérés résztvevőinek 19 százaléka fizetett már alkalmazásért, 12 százalék több alkalommal is. „Egy igen jelentős iparágról beszélhetünk: Amerikában 2013-ban 25 milliárd dollárra becsülték a mobilapp fejlesztői piac méretét, ami az előrejelzések szerint 2016-ra 46 milliárd dollárra ugrik fel” – mondta el Györke Zsuzsanna.
Ágyba visszük a telefont
A mobiltulajdonosok egyre többször használják internetezésre készüléküket: a felhasználók 76 százaléka napi szinten kapcsolódik a világhálóra, szemben a 2012-ben mért 63 százalékkal.
A nők kétharmada és a férfiak fele „meztelennek” érzi magát, ha nincs karnyújtásnyira az okostelefonja, és rendszerint ki is használják a közelséget: elsősorban az ágyban, lefekvés előtt vagy ébredés után nyomkodják telefonjukat, de tévénézés és számítógépezés közben is szívesen előveszik azt, sőt, a megkérdezettek 40 százaléka még a mosdóba is magával viszi készülékét. Bár a válaszadók 78 százalékával előfordult már, hogy baráti társaságban is nyomkodta telefonját, 77 százalék illetlennek tartja ezt.
A KutatóCentrum Smartphone Report felmérésének eredményeit bemutató teljes tanulmányt, mely a konkrét márkapreferenciákat, valamint a piacon elterjedt eszköztípusok megoszlását is részletesen tartalmazza, a KutatóCentrum értékesíti.
Forrás:
Sakkom Interaktív
Fotó:
pixabay.com
Miért jó, ha van nyelvvizsgánk

Egy nyelvvizsga megszerzése számos előnnyel jár, mind az egyéni életben, mind a szakmai karrierben. A nyelvvizsga igazolja a nyelvtudásodat, ami növeli a munkavállalási esélyeket, lehetőséget ad a továbbtanulásra külföldön, és javítja a kommunikációs készségeidet a mindennapi életben is.
Tanulható a pozitív gondolkodás?

A boldogságkeresés napjaink egyik legaktuálisabb témája, a pozitív pszichológia irányzata tudományos módszereket alkalmazva foglalkozik az elégedettség témakörével. Vajon tanulható a pozitív gondolkodás és ezáltal a boldogság?
Probiotikum, higiénia, és tudatosság a nyugodt utazásért

Napsütés, tengerpart, finom ételek – a nyaralás sokak számára a kikapcsolódás csúcspontja. Ám az élményt könnyen beárnyékolhatja egy kellemetlen gyomorrontás vagy hasmenés. Szerencsére némi tudatossággal megelőzhetjük, hogy a pihenés napjait a mosdóban töltsük.
Zero waste: törekvés egy tisztább jövő felé

A modern világ elképesztő ütemű fejlődése és a fogyasztási szokásai hatalmas mennyiségű hulladékot termelnek. Szinte mindent eláraszt a szemét: a rengeteg visszamaradt PET-palack, a fesztiválok után maradó szeméthegyek éppen csak a felszínét mutatják egy mélyen gyökerező problémának. Túlzó vásárlási szokások, élelmiszer felhalmozás, a termelés határainak figyelmen kívül hagyása – ezek mind olyan jelenségek, amiket tudatossággal el lehetne kerülni.
„A sport öröklődik – De nem a génjeinkben, hanem a példánkban”

Sportos szülők, sportos gyerekek, avagy hogyan adjunk át egészséges szokásokat a következő generációnak?