Menü

A karácsonyfa mellett is dolgozunk

  • Dátum: 2013.12.16., 21:16

Minden harmadik magyar munkavállalótól elvárja a főnöke, hogy állandóan elérhető legyen, de még ennél is többen vannak, akik egyáltalán nem tudnak elszakadni a munkától karácsonykor sem. A megkérdezettek fele például utánanéz a munkahelyi feladatainak az ünnepek alatt a Randstad Workmonitor szerint.

Nem csak a tűzoltók, rendőrök és orvosok vannak ügyeletben karácsonykor: a Randstad Workmonitor 2013 utolsó negyedévében felvett adatai szerint a magyar munkavállalók 32 százalékától még az ünnepek alatt is folyamatos, 24 órás rendelkezésre állást vár el a főnöke. Hasonló eredményt többek között Japánban mértek a globális felmérésben, az Egyesült Királyságban 21 százalék, Németországban 15 százalék, Svédországban pedig csak 10 százalék nyilatkozott hasonlóképpen.

A magyarok ugyanakkor még az elvárt szintet is túlteljesítik, mivel a megkérdezettek fele mondta azt, hogy az ünnepek idején is folyamatosan tájékozódik a munkájával kapcsolatban. Hazánkban a felmérés résztvevőinek 36 százaléka egyszerűen nem tudja megállni, hogy a szabadsága alatt ne olvassa rendszeresen a céges levelezést, míg Szlovákiában és Csehországban csak 28, Lengyelországban pedig 23 százalék mondta ezt.

A felmérésből az is kiderült, hogy a férfi alkalmazottakkal szemben gyakrabban várják el a folyamatos rendelkezésre állást a munkáltatók, ennek ellenére inkább a nők nem tudnak elszakadni a feladataiktól. Míg az urak 62 százaléka vallotta, hogy leteszi a munkát, amint elkezdődik a szabadsága, a nőknek csak 50 százaléka képes erre.

Egyre ritkább az év végi pénzeső

A Randstad Workmonitor adatai szerint a 2013-as év végén a magyarok 27 százaléka számít egyszeri pénzjutalomra a munkahelyén, ami mintegy tíz százalékos csökkenést jelent a tavalyi évhez képest. „A válaszok csak a munkavállalók előzetes várakozásait tükrözik, de ez nyilvánvalóan az előző évi tapasztalatokon és a cégek 2013-as gazdasági teljesítményének megítélésén alapul” – mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. Magyarországon fizetésemelésben is csak a megkérdezettek 31 százaléka reménykedik, míg Szlovákiában majdnem minden második munkavállaló úgy gondolja, hogy jövőre több pénzt vihet majd haza.

A felmérés hátteréről

A Randstad Workmonitor egy 32 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A negyedévente végzett kutatás a globális és helyi trendek mellett egy-egy speciális témakörrel is foglalkozik. A 2013. október 25-e és november 12-e között felvett, negyedik negyedéves kérdéssor többek között a karácsonyi szabadságok idején végzett munka megítélését és az év végi jutalmak gyakoriságát vizsgálta a munkavállalók körében. A felmérés során Magyarországon összesen 6477, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.

Forrás:
SAKKOM Interaktív

Fotó:
pixabay.com

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.