Menü

Adventi Ünnep a Bazilikánál

  • Dátum: 2013.11.22., 14:02

Advent első vasárnapján, december 1-jén harmadik alkalommal gyúlnak ki a fények a Bazilika előtt, ahol esténként a megnyitó napjától az újévig Budapest leglátványosabb vizuális élményében lehet része a látogatóknak. A Bazilika homlokzatán életre keltett karácsonyi motívumok mellett az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat vásári forgataggal, korcsolyapályával, színes programokkal és jótékonysági akciókkal fűszerezi az ünnepi készülődést.

A legnagyobb fénybe csomagolt nevezetesség

A budapesti Szent István Bazilika már önmagában is egyik legszebb nevezetességünk, a december elsején kezdődő adventi időszak alatt pedig hazánk legnagyobb méretű és leglátványosabb vizuális élményével várja majd a térre látogatókat.

A megnyitó napját, advent első vasárnapját követően sötétedés után fél óránként kelnek életre a monumentális, 37*28 méteres homlokzaton a színpompás, karácsonyi ihletésű témák, amelyek ünnepi hagyományainkról és értékeinkről mesélnek. A rövidfilmek témái között szerepelnek például a legfontosabb vallási motívumok, de azt is bemutatják, hogyan látják a karácsonyt a gyermekek, vagy épp hogyan ünnepelnek Európa nemzetei és miről szól valójában az ünnep.

A látvány mögötti érték

A Bazilikánál az ünnepi látvány minden további eleme mögött is értékeket találunk, a szervezők ugyanis a természetre és fenntarthatósági szempontokra is odafigyelve élő fát nem vágnak ki és a tér közepén felállított karácsonyfát energiatakarékos LED izzókkal díszítik fel.

Míg a vásár díszkivilágítása idén megújul, a középpontban a gyermekek legnagyobb örömére ebben az évben is az ingyenesen használható, 200 nm-es korcsolyapálya lesz, amelynek kialakításánál szintén az energiatakarékosság volt a legfontosabb szempont.

Az ünnep a közös élménnyel kezdődik

A szervezők az alkotóházban kézműves programmal várják a legkisebbeket, akik a kori suli programjain, pénteki és szombati napokon pedig a Gönczöl Néptáncegyüttes rögtönzött táncházán is részt vehetnek. Természetesen december 6-án a rendezvényre látogat a Mikulás is, majd egy héttel később, december 13-án egy óriási jégtömbből faragnak különleges vásári meglepetést a jég szobrászai és önkéntes segítői.

A Vizslamentés csapata fotózással és edukációs programmal várja a gazdikat és kutyabarátokat, míg a Tisztelet Társasága a szépkorúak támogatásához vár segítséget és minden napra kézműves foglalkozással is készülnek.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a „szeretet.éhség.”országos pénzadománygyűjtő akció keretében az összefogásra szeretné felhívni a figyelmet, ezért Adománygyűjtő pontján egy-egy ajándék mézeskalácsszívvel várják mindazokat, akik szívesen hozzájárulnak a rászorulókért végzett munkához. A vásár ideje alatt több meglepetés programot is szerveznek: december 5-én, az önkéntesség világnapján például a szervezet közismert önkéntesei fejezik ki köszönetüket az önkéntesek egész éves elkötelezett munkájáért.

Kézműves forgatag

A vásárban közel hatvan kiállítónál kereshetnek inspirációt a látogatók, hogy idén mivel lepjék meg szeretteiket. A klasszikus minőségi bőrkesztyűk vagy a szűcsmester munkái és kerámiák mellett széles választékot találunk művészi igényű, kézzel készített ajándéktárgyakból is a különleges fényfüzértől egészen a virágokból készített ékszerekig.

Nézelődés közben az Adventi Ünnep gourmet vendégei a vásári hangulathoz elengedhetetlen illatos, forró italokat és finomságokat is végig kóstolhatják; a fűszeres forralt bort és frissen gőzölgő kávét, az épp kisült kenyérlángost vagy kürtős kalácsot. A flódnik és bejglik, a megszámlálhatatlan variációban ízesített csokoládék, macaronok és marcipánok, a kolbász vagy borkülönlegességek pedig az ünnepi asztalon tálalva vagy az ajándékok között is örömet okozhatnak.

A programokról bővebben itt tájékozódhatnak!

Forrás, fotó:
Noguchi Porter Novelli

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.