Menü

Teltház Diósgyőrben, Fradi győzelemmel

Nagy várakozás előzte meg a Ferencváros miskolci vendégjátékát, hiszen amíg a Diósgyőrnél fut a szekér, s már második a tabellán, addig a fővárosi zöld – fehérek az egy hónappal ezelőtti újpest elleni győzelem után nem találják önmagukat, bár ebben az Adams-sel történt sajnálatos eseménynek is nagy szerepe van. A kérdés az volt, ki tud továbblépni ebből a helyzetből, bár az előjelek inkább a hazaiaknak kedveztek.

A két csapat bajnoki mérkőzésen 1940 szeptemberében találkozott először, amikor a diósgyőri együttes, Diósgyőri MÁVAG néven első ízben jutott fel a Nemzeti Bajnokság első osztályába. Az akkori krónikák szerint a vasgyári stadionban 13 500 néző volt kíváncsi a Ferencváros elleni mérkőzésre, aminek eredménye 6:3 lett a vendégek javára. Az azóta Diósgyőrben lejátszott bajnoki mérkőzések közül eddig ezen esett a legtöbb gól, kilenc.

1981 decembere óta tehát odahaza bajnoki meccset nem nyert a Diósgyőr a Fradi ellen ez immár 12 bajnoki mérkőzést számlál. Ezek közül a Fradi-szurkolók számára legemlékezetesebb az 1992-es találkozó, amelyen a bajnoki cím volt a tét az FTC számára. A Ferencváros Wukovics góljaival 2–0-ra győzött, és aranyérmes lett! Tudósítások szerint 30 ezer néző volt ezen a mérkőzésen, ez volt a nézőcsúcs a Ferencváros diósgyőri fellépésein.

A két csapat eddigi egymás elleni bajnoki mérlegével: 40 meccsen 13-szor a diósgyőriek nyertek, 9 találkozó döntetlenre végződött, 18-szor a Ferencváros győzött, a gólkülönbség 66–53 a Fradi javára.

Ahogy várható volt, telt ház fogadta a csapatokat, remek hangulatban indult az összecsapás. A miliő valószínűleg a Fradit zavarta meg jobban, mert már az első percben gólt szerzett az Angliából Diósgyőrbe hazatérő Futács Márkó. Tisza Tibor passzát vette át szépen, s zúdította a labdát Jova Levente lábai közt a hálóba. Az első percekben, ha a borsodiak nem elégszenek meg az egy góllal, növelhették volna az előnyt, akkora volt a sokk a fővárosiaknál. Tíz perc után aztán megváltozott a játék képe, a Ferencváros a kapujához szegezte a Diósgyőrt, ám ekkor a támadások még nem vezettek eredményre, volt, hogy egymást zavarták a támadók a gólszerzésben. Ha játékból nem is, pontrúgásból egyenlített a fővárosi csapat. Jennert rúgták fel a kaputól húsz méterre, mely után a labdát a sértett csavarta mesterien a hálóba. Továbbra is a zöldek voltak fölényben, előbb Somalia veszélyeztetett, majd Jenner rúgott zúgó kapufát. A hazaiaknál ebben a félidőben Koszticsnak és Tiszának volt egy - egy lövése.

A második félidő ugyanolyan viharosan kezdődött, mint az első, csak most a Fradi szerzett gólt Böde Dániel révén, majd öt perccel később a lesre játszó védők hibájából a kiugró Gyömbér értékesített egy helyzetet. A Diósgyőr nem tudott változtatni, pedig Tomiszlav Szivics mester kettőt is cserélt. Ricardo Moniz biztosra akart menni, mert továbbra is három csatárral kontrázott, hogy bebiztosítsa a győzelmet. Ennek öt perccel a vége előtt lett meg az eredménye, a frissen beállt Busai jobb oldali beadását Böde sodorta a hálóba. A nagyszerű hangulatú találkozón igazságos eredmény született, a hazaiak nem tudták megtörni a fővárosiak elleni, több mint három évtizedes rossz sorozatot. A mérkőzés remek propagandája volt a futballnak, ha játékban nem is mindig, de a körítéssel együtt mindenképpen nagyszerű élményben volt része a szurkolóknak.

A Ferencváros ezzel a győzelmével megszakította a Diósgyőr több mint egyéves, tizenhárom mérkőzéses óta tartó hazai bajnoki veretlenségi sorozatát. A miskolciak idén, zsinórban kilenc veretlen bajnoki óta először kaptak ki, míg a fővárosi csapat pedig négy nyeretlen NB I-es meccs után győzött ismét.

Fotó:
pixabay.com

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.

Az egészséges edző-gyermek-szülő háromszög a sport területén.

Amikor gyermekünket klubkeretek között sportolni adjuk, nagyon fontos, hogy megmaradjon a gyermek-szülő-edző háromszög stabilitása. Ennek fenntartásáért különösen a két felnőttnek kell sokat tenni, mert ha megbillen, vagy bármilyen törés következik be, annak a gyermek látja a kárát. Néhány sportág erre már konkrét leírásokat dolgozott ki.