Medicina TOP 200 – konferencia és díjátadó a B. Braun támogatásával
- Dátum: 2013.10.23., 20:25
Az egészségügyi szolgáltatók, a kormányzat, valamint az egészségügyi ágazat háttéripara részvételével a múlt héten tartották azt a konferenciát és miniszteri csúcstalálkozót, amelyen a hazai egészségügyi ellátórendszer szereplőinek stratégiai együttműködése került napirendre. A rangos eseményen bemutatkozott a Medicina TOP 200, emellett számos szakmai elismerést is átadtak, köztük a B. Braun a minőség elismeréséért alapított különdíját, amelyet idén a Bethesda Gyermekkórház kapott.
A rendezvényen Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár mellett hat korábbi egészségügyi miniszter is jelen volt: a miniszterek részvételével kerekasztal-beszélgetésre is sor került. A konferencia alkalmából a Figyelő Magazin egy különkiadással is készült: itt mutatkozott be egészségügyi melléklete, a Medicina TOP 200 kiadvány.

A TOP 200 márka az elmúlt 20 évben a magyar gazdaság teljesítményét befolyásoló vállalatok minősítőjeként vált ismertté. Évről évre olyan cégeket mutat be, amelyek az adott évben kiemelkedő teljesítményt értek el gazdasági szempontok tekintetében. Ám amíg a TOP 200 a nemzetgazdaság egészét tekinti át, az első ízben megjelent Medicina TOP 200 kifejezetten az egészségügyi ágazatról szól. A kiadvány 200-as listájában mind a B. Braun Medical Kft. mind a B. Braun Avitum Hungary Zrt. előkelő helyen szerepel. Előbbi a 16., utóbbi a 32. a rangsorban, amelyben az első húsz közé a B. Braun Medical Kft. és a Coloplast kivételével csak gyógyszeripari vállalatoknak sikerült bekerülnie.
A B. Braun mint főtámogató nemcsak a rendezvény és a kiadvány létrejöttében vállalt főszerepet; a konferencián átadták a vállalat által a minőség elismeréséért alapított díjat is. A szakmai zsűri döntése alapján a „B. Braun Különdíj a Minőségi Egészségügyért” nyertese idén a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház lett. A díjat Dr. Velkey György főigazgató, a Magyar Kórházszövetség elnöke vette át, aki a különdíj mellett a B. Braun orvosi eszközök beszerzésére szóló ajándékutalványát is átvehette, amelyet a cég egymillió forint értékben ajánlott fel a győztes intézménynek.
A gálával egybekötött konferencián gyógyítási és gazdálkodási eredmények, valamint minőségi szempontrendszerek alapján nyolc további díjat osztottak kórházaknak, egyetemeknek és egészségügyi vállalatoknak. Elismerésben részesült a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, a Szegedi Tudományegyetem, a győri Petz Aladár Kórház és a Soproni Gyógyközpont, míg a Kiváló Gyógyszergyár-díjat az Egis Gyógyszergyár Nyrt. és a Pfizer Gyógyszer-kereskedelmi Kft. kapta.
A Medicina Top 200 rendezvényén a B. Braun szakmai teljesítményét is elismerték: a cég vezetői a zsűri kiértékelése alapján a Kiváló Orvostechnológiai Vállalat díjat vehették át.
Forrás, fotó:
Well PR Ügynökség
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.