Menü

Amiben tényleg gazdagok vagyunk I. rész

A víz az élet forrása, bölcsője, legfontosabb lételemünk. Nemcsak isszuk, lubickolunk is benne, kihasználva testi-lelki egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait. Termálvíz, gyógyvíz, hidroterápia, balneoterápia, fürdőkúra és ivókúra - napjaink gyakran ismételt kifejezései, de tudjuk-e, mi rejlik a látszólag egyforma fogalmak mögött?

A közönséges vízben fürdéskor a víz fizikai tényezői (hőmérséklete, nyomása, felhajtó ereje) hatnak a szervezetünkre. Ezeket a hatásokat használja fel a vízgyógyászat, más néven a hidroterápia, míg a gyógyforrásoknak és gyógyvizeknek alkalmazásával és hatásaival foglalkozó tudomány a balneológia, magyarul gyógyfürdőtan.

A kultúra bizonyos fokára eljutott népeknél már a régi ókori időkben is elterjedt volt a fürdőzés. Nem egy helyen fontos szerepet játszott a vallásos követelményekben is, mint például a régi babiloniaknál, asszíroknál, perzsáknál, indusoknál.

A rendszeres és céltudatos fürdőzés - a tulajdonképpeni fürdőkultúra - a görög, majd főleg a római korban alakult ki a keleti rituális tisztálkodásokból. A rómaiak már azt is tudták, hogy a víz egyes betegségeket gyógyít. Ők kezdtek el közfürdőket építeni nagy medencékkel.

A fürdők élén orvos állt és itt folyt a római közélet jelentős része is. Nem csak Rómában, hanem a birodalom többi városában is nagyszámban építettek fürdőket. Városaikat olyan helyre építették, ahol meleg források biztosították a fürdők ellátását, mint például Pannónia fővárosát, Aquincumot is.

Nem véletlenül itt, hiszen Magyarország különleges balneológiai adottságai révén rendkívül gazdag ásványvizekben és gyógyhatású termálvizekben. Az itt lévő hévízek nemcsak mennyiségüket tekintve, de gyógyászati, balneológiai hatásuk alapján is egyedülállóak a világon.

Sehol máshol nem található, ennyi különböző betegség kezelésére, illetve megelőzésére alkalmas kiváló minőségű termál és gyógyvíz. Az országban mintegy 150 meleg vizes gyógyfürdő, köztük 36 speciális - többek között radioaktív, kénes-savas, sós-brómos-karbonátos, jódos vizet tartalmazó - fürdő található.
A legismertebbek a budapesti fürdők, valamint Hévíz, Harkány, Bükfürdő, Sárvár, Zalakaros, Gyula, Hajdúszoboszló. (forrás: ma. hu)

I. Terítéken a tej

Dr. Tihanyi László főorvos egyik írásában leszögezi, a tej ideális táplálék a csecsemő számára, anyatej érzékenység pedig nem létezik. A tehéntej, ill. más fajok teje soha nem pótolhatja az anyatejet. Látszatra nagyon hasonlónak tűnik az anyatej és a tehén-, vagy kecsketej összetétele, de az ördög, mint mindig, most is a részletben lakozik.

Nem minden tej, ami fehér

Ha azonban megvizsgáljuk a különböző tejek fehérje összetételét – teszi hozzá Tihanyi, akkor nagyon komoly eltéréseket tapasztalhatunk. A tejfehérjéknek alapvetően két nagy csoportját különböztetjük meg.

Kazeinek: alfa kazein, béta kazein, kappa kazein, gamma kazein. Ezek teszik ki a tejfehérjék 80%-át. Tejérzékenység esetén előfordulhat, hogy a más fajok kazeinjeivel szemben alakul ki érzékenység, bár ez a ritkább változat.

Savó fehérjék: béta laktoglobulin, alfa laktalbumin, peptonok, albumin, immunglobulinok. Ezek együttesen 20%-át képviselik a tej fehérjéinek. Ezen belül, pedig a béta laktoglobulin mennyisége különösen jelentős, mert a savófehérjék felét ez a fehérje féleség képezi.

Az anyatejben azonban nincs béta laktoglobulin!

A tejérzékenység legfőbb oka maga a béta laktoglobulin, kisebb mértékben az albumin.

Tévhit tehát azt gondolni – állítja Tihanyi, hogy a kecsketej kiválthatja bármilyen formában is az anyatejet. Sajnos az esetek több mint 92%-ában a kecsketej a tehéntejjel keresztreakciót ad, mivel ugyan úgy fellelhető benne a béta laktoglobulin, ill. a kecsketej kazeinjai is aminosav összetételükben különböznek az anyatej aminosav összetételétől.

Fél éves korig az újszülött bélnyálkahártyája nagyon áteresztő, így a bélbe került idegen fehérjék felszívódhatnak és immunizálhatják a szervezetet. Fél év után ennek a lehetősége csökken, de nem zárható ki teljes biztonsággal.

A tehéntej, a kecsketej, tehát egyaránt fajidegen fehérjéket tartalmaz, ami oka lehet a tehéntej érzékenység (kecsketej) kialakulásának.
Ha az ilyen gyermeknél kiiktatjuk a fajidegen tejfélék fogyasztást, akkor felnőtt korukra a tejérzékenységet teljesen kinőhetik, de ha nem, akkor más ételallergiák rakódhatnak rá az alaphelyzetre és az asztma gyakorisága is nagyon nagymértékben megnövekszik.

Tej helyett sajt

Dr. Tihanyi felhívja a figyelmet arra is, hogy a laktóz érzékenység nem azonos a tejfehérje érzékenységgel. A laktózt a csecsemők gond nélkül tudják bontani és kisgyermek korban is ritkán okoz gondot. Felnőtt korban azonban egyre gyakoribbá válik a jelenség az évek múltával.

A kemény, érlelt sajtok például laktóz menetesek, mert a fermentáció során a laktózból tejsav képződik, így a laktóz érzékenyek is a kemény, érlelt sajtokat általában gond nélkül fogyaszthatják (ementáli,  parmezán,  chedar, stb.).

A laktóz érzékenység puffadással, hasmenéssel járó kellemetlen állapot, ami a tej fogyasztása után lép fel kb. 10 perccel. A tehéntej érzékenység, nedvedző bőrtünetekkel, leginkább csalánkiütésekkel, ekcémával, hányással, hasi fájdalommal, gyakran nem múló orrfolyással, köhögéssel, nagyon ritkán anafilaxiás sokkal jár.

- Nem hiszem, hogy a sajtkészítés kialakulása a véletlen műve volt. Elődeink rá jöttek arra, hogy a tej sokkal jobban fogyasztható, eltartható, amennyiben sajttá alakul át, miután kicsapták a benne lévő fehérjéket és a fölösleges folyadéktól megszabadították – állítja Tihanyi.

Az első sajt recept kb. 5 ezer éves, hiszen már az ókori Egyiptomban is tudtak sajtot készíteni.  

Forrás: fehermedicina.drtihanyi.hu
Fotó: sxc.hu

Burrito receptek – 5 egyszerű és ízletes változat otthonra

A burrito az egyik legnépszerűbb mexikói ihletésű étel, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy szinte végtelenül variálható. A burrito receptek között találhatunk csirkés, darált húsos, vegetáriánus vagy akár könnyített változatokat is. Egy puha tortillalap, néhány friss alapanyag és megfelelő fűszerezés segítségével rövid idő alatt laktató ebédet vagy vacsorát készíthetünk.

Borsófehérje – természetes növényi fehérjeforrás a mindennapokban

A borsófehérje az egyik legnépszerűbb növényi eredetű fehérjeforrás, amely az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap az egészségtudatos táplálkozásban. Elsősorban sárgaborsóból készül, amelyből különböző feldolgozási eljárásokkal magas fehérjetartalmú koncentrátumot vagy izolátumot állítanak elő. A borsófehérje különösen kedvelt azok körében, akik szeretnék csökkenteni az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását, vegetáriánus vagy vegán étrendet követnek, illetve egyszerűen csak változatosabb fehérjeforrásokat keresnek.

Chia mag, nagy erő egy kis golyóban

A chia mag az utóbbi években vált igazán ismertté Európában, pedig története több ezer évre nyúlik vissza.

Így állítható meg a túlevés ördögi köre

A hirtelen ránk törő, csillapíthatatlan falási roham könnyen túlevéshez vezethet. A háttérben többféle ok állhat, az alváshiánytól és a rendszertelen napirendtől egészen a stresszig.

Melengető kortyok, élesebb fókusz: a kakaó valódi értékei

A kakaó nemcsak egy közkedvelt ital fő alkotóeleme, hanem számos olyan vegyületet is tartalmaz, amelyek kedvezően hatnak a szervezetre. Az őszi napokon egy csésze gőzölgő ital kellemesen átmelegíthet, miközben hasznos tápanyagokkal is kiegészíthetjük az étrendünket.