Menü

Téli italok

A téli hideg beköszöntével szívesebben nyúlunk egy csésze forró tea után, a szervezetünk megfelelő működéséhez szükség víz helyett.

A tél beköszöntével szervezetünknek ugyanúgy szüksége van a megfelelő mennyiségű folyadékra, mint nyáron, még ha a szomjúságunk nem is jelentkezik olyan gyakran. Azonban fontos, hogy ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék pótlásáról, amelyekre megoldást kínálnak az alábbi italok.

Az elfogyasztott folyadék egy részét pótolhatjuk levesekkel is. A téli hidegben mindenkinek jól esik egy tányér forró húsleves, vagy különböző zöldségekből készült laktató krémleves.

A legkedveltebb és legtöbbet fogyasztott téli ital a tea. Azonban nem mindegy, hogy milyen teát fogyasztunk. A legelterjedtebbek a gyümölcsteák, amelyeknek a koffein tartalma, sokkal alacsonyabb-legtöbb esetben nem is tartalmaznak-, mint a zöld vagy fekete teák. A „natúr” teákat ízesíthetjük citrommal, mézzel, amelyeket lehetőleg ne a forró vízbe, hanem már a melegre „hűlt” teához öntsük.

A másik közkedvelt ital, amely nélkül sokaknak a nap el sem kezdődhet és nem csak télen fogyasztják, a kávé. Lehetőleg kerüljük az eszpresszó típusú rövid, erős kávékat, főzés során több vizet adjunk hozzá, vagy lazábbá tehetjük tejjel hígítva.

A gyerekek és felnőttek egyik kedvence a forró csoki is igen közkedvelt ital lehet a hideg időkben. Manapság a forró csokoládéknak, akárcsak a táblás csokoládé számtalan ízesítése van, amellyel változatosabbá tudjuk varázsolni. A legkedveltebbek a fehér, mogyorós, mandulás, banános és a kókuszos csokoládék.

A téli ünnepek beköszöntével a fenti italok alkoholos változata is igen elterjedt hazánkban. A teát rummal, a kávét, forró csokit Baileys- szel vagy whiskey-vel bolondíthatjuk. A karácsonyi vásárok elengedhetetlen forró itala a forralt bor, melynek kellemes fahéj és szegfűszeg aromája otthonunk illatosítója is lehet.

A szilveszter és a Valentin nap beköszöntével elengedhetetlen téli ital a pezsgő, amely ugyan nem forró, de gyümölcsökre öntve bóléként a téli időszak egyik kedvence.

És hogy az egészséges italokról is essen szó, a téli és fagyasztott gyümölcsökből ízletes gyümölcsleveket készíthetünk, melyre a legideálisabb az alma, körte vagy a bogyós gyümölcsök fahéjjal és ánizzsal ízesítve. Ezeket a gyümölcsleveket mind forrón, mind frissen préselt állapotukban fogyaszthatók.

Fotó: sxc.hu

Burrito receptek – 5 egyszerű és ízletes változat otthonra

A burrito az egyik legnépszerűbb mexikói ihletésű étel, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy szinte végtelenül variálható. A burrito receptek között találhatunk csirkés, darált húsos, vegetáriánus vagy akár könnyített változatokat is. Egy puha tortillalap, néhány friss alapanyag és megfelelő fűszerezés segítségével rövid idő alatt laktató ebédet vagy vacsorát készíthetünk.

Borsófehérje – természetes növényi fehérjeforrás a mindennapokban

A borsófehérje az egyik legnépszerűbb növényi eredetű fehérjeforrás, amely az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap az egészségtudatos táplálkozásban. Elsősorban sárgaborsóból készül, amelyből különböző feldolgozási eljárásokkal magas fehérjetartalmú koncentrátumot vagy izolátumot állítanak elő. A borsófehérje különösen kedvelt azok körében, akik szeretnék csökkenteni az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását, vegetáriánus vagy vegán étrendet követnek, illetve egyszerűen csak változatosabb fehérjeforrásokat keresnek.

Chia mag, nagy erő egy kis golyóban

A chia mag az utóbbi években vált igazán ismertté Európában, pedig története több ezer évre nyúlik vissza.

Így állítható meg a túlevés ördögi köre

A hirtelen ránk törő, csillapíthatatlan falási roham könnyen túlevéshez vezethet. A háttérben többféle ok állhat, az alváshiánytól és a rendszertelen napirendtől egészen a stresszig.

Melengető kortyok, élesebb fókusz: a kakaó valódi értékei

A kakaó nemcsak egy közkedvelt ital fő alkotóeleme, hanem számos olyan vegyületet is tartalmaz, amelyek kedvezően hatnak a szervezetre. Az őszi napokon egy csésze gőzölgő ital kellemesen átmelegíthet, miközben hasznos tápanyagokkal is kiegészíthetjük az étrendünket.