Menü

Mi az élelmiszer-adalékanyag és mennyit eszünk belőle

Mi az élelmiszer-adalékanyag? Hivatalosan elkezdve egy megfogalmazást, tulajdonképpen minden olyan, tápértékkel rendelkező vagy nem rendelkező anyag, amely – teljesség igénye nélkül - többek között nem kerül fogyasztásra élelmiszerként, rendszerint nem jellemző összetevője az élelmiszernek, az élelmiszerek előállításakor vagy kezelésekor adják az élelmiszerekhez. Az adalékanyagok elsősorban technológiai okokból kerül felhasználásra.

Mit takar a gyümölcsre ragasztott címke?

Igen bosszantó tud lenni, mikor hazaérve a nagybevásárlásból, beleharapnánk az almába, de szembe jön velünk az a kis matrica, ami általában levakarhatatlannak bizonyul. Gyerekként játékból egymásra, és szinte mindenhová is ragasztottuk, ezzel idegesítve egymást, és a felnőtteket. De tudjuk-e, hogy mire is valók pontosan ezek a gyümölcs matricák?

Poloskainvázió – megőrülök tőle!

A kinti hideg időjárás és benti fűtésszezon beköszöntével egyre több poloska jelenik meg otthonainkban és szinte alig lehet tőlük megszabadulni, mivel nagyon szűk helyekre, falak repedéseibe, konnektorok, villanyvezetékek kötődobozaiba is be tudnak mászni.

Karbonlábnyom – Te figyelsz arra, hogy mit hagysz magad mögött?

Mindenkit érintő probléma, amikor arról beszélünk, hogy az éghajlatok rohamos ütemben változnak, vagyis a téli időszakokban egyre melegebb van, csapadék viszont egyre kevesebb. Tehetünk mi magunk az ellen, hogy ez a folyamat lassuljon.

Dísztök kisokos

Az ősz beköszöntével, a kis világunk kicsit színesebbé válik, hiszen a barna minden árnyalatát felveszik a fák lombkoronái, illetve a legtöbb virág, növény is sárga, piros, barna árnyalatokat ölt. Az otthonunkat is, ilyenkor hasonló színvilágban szeretjük díszíteni. Aminek egyik kiváló alapanyaga lehet a dísztök.

Gondolj másként az ecetre!

Sokszor hallom, hogy nem szeretik, nem bírják a szagát, nem szeretik használni, pedig vannak dolgok, amelyekre egyszerűen fantasztikus megoldás az ecet!

Hogyan űzzük el a rossz álmokat?

Már régóta nagy népszerűségnek örvendenek az álomfogók. A legtöbb házban megtalálható, de nem is sejtjük, hogy a dekoráció funkció mellett, mást is rejt ez a kis tárgy. Tehát ismerjük meg az eredeti funkcióját!

A fine dining kultúra rövid kisokosa

A fine dining az utóbbi évek egyik legdíszesebb, és sokszor használt szava lett. 1-2 évvel ezelőtt még csak a fővárosban lehetett néhány helyet találni, ahol a “finom étkezéssel” foglalkoztak, mára már a legtöbb vidéki nagyvárosban van legalább 1-2 hely, ahol ki lehet próbálni ezeket a menüket. Azonban mit is jelent ez pontosan, és mit érdemes az ilyen ételekről tudni?

Hogyan védekezzünk penész ellen házilag?

Hogyan védekezzünk penész ellen, lehetőleg természetes módszerek segítségével? Mai cikkünkben megmutatjuk, mit tehetünk egyszerűen, természetesen, házi módszerekkel!

Fermentáljunk, de hogyan?

Mi is az a fermentálás? Tulajdonképpen egy ősrégi módszer az élelmiszerek tartósítására, mesterséges tartósítószerek nélkül. A fermentált élelmiszerek jótékony hatásúak a szervezetre! Ha szeretné a tartósításnak ezt a módját kipróbálni, akkor érdemes elolvasnia cikkünket.

Vénasszonyok nyara. De miért pont ez a neve?

Kicsit mosolyogva olvastam a minap, hogy egy német hölgy a múlt században egyszer panasszal élt az „Altweibersommer” - azaz vénasszonyok nyara - kifejezés miatt a helyi bíróságnál. Nőként és időskorúként is sértőnek találta ezt a szót. Hogy milyen döntés született a bíróságon, a cikkből kiderül!

Hibiszkusz – a virág, ami gyógyít

Rengeteg növényt ismerünk, amit teaként fogyasztunk, nem csak az ízük miatt, hanem hatásuk is fontos egészségünk szempontjából. Érdemes megismerkedni a hibiszkusszal.

A legerősebb és legtermészetesebb tisztítószerek

Szeretnék mindenkit lebeszélni a vegyszerekről, erős kemikáliákról, vessünk be helyettük éppoly hatásos, ám természetes, házi tisztító – és fertőtlenítőszereket!

Brüsszel nevezetességei és látnivalói

Belgium fővárosa, Brüsszel, leginkább az Európai Unió fő székhelyeként ismert (holott több intézménye is máshol van). Lévén, hogy Brüsszel már elég messze van Magyarországtól így nem nevezhető “kedvelt” célpontnak, viszont egy nagyon hangulatos, divatos és sokszínű várost ismerhetünk meg rengeteg programmal ha leküzdjük a több, mint 1000 kilométeres távolságot.

Hibiszkuszvirág gyógyhatása

A virág szirmaiból elkészített, jótékony hatású, üdítő, élénkpiros színű, kellemesen savanykás ízű tea, nagyon jó hatással van az emésztőrendszerre. Rendszeresen iható. Kis mértékben köptető hatású. Magas C-vitamin tartalma, és egyéb vitamin, hasznos anyag tartalma révén segít a megfázás, influenza kialakulásának megelőzésében; a kialakult légúti betegségek gyógyításában.

Gondolj télre, vess nyár végén is a kertbe

A tavaszi vetések szépen beérnek nyárra, ősz elejére, aki ügyesen csinálja, sok mindent el tud tenni a hűvösebb hónapokra üvegekben vagy fagyasztóban. Amikor kiürül a kert, mert mindent felhasználtunk, érdemes újra bevetni, hogy télre is legyen mivel foglalkozni.

Otthonunk dísze lehet egy kristály

A Feng shui körülbelül 3000 éves múltra visszatekintő térrendezési tudomány. Az otthonunkat berendezhetjük a szabályai szerint, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat a környezetben. A szivárványkristályok a Feng Shui olyan eszközei, melyek segítségével pozitív energiákat szabadíthatunk fel a házban, mely kihathat a mindennapi életünkre. De ha mindebben nem is hiszünk, az se tántorítson el minket a vásárlásától, hiszen akkor is remek éke lehet a szobánknak.

A hidroponika alapjai, előnyei és hátrányai

A hidroponika a növénytermesztés azon módja, amely nem talajban történő termeléssel, hanem tápfolyadék használatával működik. A klasszikus földet, vagy homokot ilyenkor perlit, kavics, vagy kőzetgyapot helyettesíti, amelyen a tápoldat könnyen átjárhat. Azonban mikor ismerték fel ezt a módszert, valamint mik az előnyei és hátrányai?

Boszorkány mogyoró – varázslat a bőrödnek

Megannyi csodanövény vesz minket körül, aki nem foglalkozik vele napi szinten, nem is tudja, hogy mennyi mindenre használhatóak. Egészségünk őrei, betegségeink elűzői, lelkünk erősítői. A boszorkány mogyoró egy kevésbé ismert, de annál hasznosabb növény.

Hogyan mentsük meg a mentát?

A menta jótékony hatását a legtöbb ember ismeri, így nem is kétséges, hogy a kertünkbe mindenképpen meg találhatónak kell lennie. Arról nem is beszélve, hogy remekül ízesíthetjük, mind ételünket, mind italunkat vele. De mit tehetünk akkor, ha a csodás növényünket megtámadják a kártevők?