A hősiesség és a kilátástalanság egy helyre vezet

Christopher Nolan nem tud hibázni. A brit-amerikai rendező koncepciói, víziói tűpontosan átjönnek grandiózus filmjeiben (A tökéletes trükk, Batman-feldolgozások, Dunkirk). Most sincs másképp, mikor a klasszikus Odüsszeia feldolgozása robban be ellentmondást nem tűrően a mozikba. Hatalmas díszletek, remek filmzene, igazi görög mitikus hangulat és 3 óra játékidő egy olyan históriavilágban, ahol a hősiesség és a kilátástalanság kéz a kézben jár. Egy harcos hadvezér vesszőfutását követhetjük nyomon az ismert történet méltó feldolgozásában, aki hazájáért kiugró harci sikert ért el Trójánál, majd ennek súlyos, romlott következménye kiégeti az életét, értékrendjét. Hova tovább? Mi végre a haza szolgálata, a haladás, ha pusztítást hoz? Jól gondoljátok, az alkotók korábbi sikere, az Oppenheimer gondolatkörére nagyon is tudatosan rárezonál az Odüsszeia.

A címszerepben Matt Damonnak a megszokott összeszedett játékát és fizikai átalakulását nézhetjük, ahogy, mint oly sokszor a vásznon, bejáratott sztori „brandjének” megfelelően haza akar jutni (Ryan közlegény megmentése, Mars mentőakció, Interstellar) mindenáron. A főhőst otthona, Itaka és feleségének való ígérete hívogatja. A remek díszletekben a színészek igyekeznek megteremteni a hiteles hangulatot, miközben az idősíkok között bolyongunk, megtudjuk mi is történt Trójában, illetve, hogyan is lesznek lassan, de biztosan a túlvilág lakói Odüsszeusz legénységének tagjai. A középiskolából ismert kalandok során (Küklopsz, szirének, boszorkány, szörnyek) egyszerre izgulunk a látottakon és igyekszünk megérteni, hogy a háború és az emberek békébe vetett hitét kijátszó nyílt erőszak milyen következményekkel jár egy közösség és egy ember életében.

A kissé megosztó casting igazából hozza, amit kell: Charlize Theron Kalüpszóként, illetve Robert Pattinson ármánykodó kérőként például tökéletes. Tom Holland (alias Pókember) illetve Anne Hathaway (Nyomorultak, A sötét lovag - felemelkedés) is kellően riadtan tud nézni, hogy elhiggyem a komoly családi drámát. A lassabb kezdés után pörögnek az események, mindenkit le tud kötni. Erre találták fel a nagyvásznat, és gondolom az IMAX termeket is. Ami még fontos, hogy néha tényleg 16-os karikás a mozi, illetve, hogy a feliratos változatban, a magyar szöveg messze cizelláltabb, mint az angol, már-már röhejes szinten feljavítja azt.

Kapunk tehát egy frenetikus feldolgozást, amelybe némely kritikus a Trump-éra fegyverkezését látja bele, pedig az Odüsszeia már emberemlékezet óta a mesebeli kalandok közepette is a háború, a harcbeli és az életünk során megtett tetteink következményeiről szóló vitairat egyben. Igazi lényege és erénye, hogy egy férfiúról szóló mese, aki a saját életében bolyongott. A film végső üzenete maradjon, a mozinézők privilégiuma. Nolan megcselekedte, amit kellett. Homérosz eposzainak történetszálai pedig továbbra is elgondolkoztatnak minket.