Menü

Túl sokat ivott, vagy már alkoholmérgezése van? – a nyári bulik margójára

Nyár, fesztiválszezon, buli, végre leereszthetünk, ám nem mindenki érzi azt a bizonyos határt az alkoholfogyasztás terén.

Egy átmulatott este után nem mindig könnyű eldönteni, hogy valaki egyszerűen részeg, vagy már olyan állapotban van, ami sürgős orvosi segítséget igényel. A hangos beszéd, a bizonytalan járás, vagy éppen a gyomortartalom távozása önmagában még nem feltétlenül jelent alkoholmérgezést. Az állapot azonban gyorsan romolhat, ezért fontos tudni, mikor kell komolyan venni a tüneteket, és mikor kell mentőt hívni.

Az alkohol hatására megváltozhat a viselkedés, a mozgás és a gondolkodás. Az érintett beszéde elmosódottá válhat, bizonytalanul járhat, lassabban reagálhat, nehezebben hozhat döntéseket, és romolhat a koordinációja. Jellemzően érkezik az egyre hangosabb és elmosódó beszéd, a zavartság, az álmosság, botladozás, hányinger, majd az azt követő hányás, és sokan azt sem tudják, hogy melyik bolygón vannak éppen. Ilyenkor sem jó ötlet magára hagyni az illetőt. A részegség ugyanis nem mindig marad ugyanazon a szinten.

Ha valaki rövid idő alatt sok alkoholt ivott, az elfogyasztott mennyiség hatása még később is erősödhet, ezért kimondottan veszélyes azt gondolni, hogy majd kialussza. Az alkoholmérgezés már egy életveszélyes állapot lehet. Ilyenkor nem az a legfontosabb, hogy pontosan mennyi alkoholt ivott valaki, hanem az, hogy milyen állapotban van. Ennek jelei a következők: az egyén nem ébreszthető, szinte ájult állapotban van, semennyire sincs fogalma arról, hogy mi történik körülötte, vagy vele, nem tudja koordinálni a testi funkcióit, lassul a szívverése, a légzése, sőt, akár nehezen kap levegőt. Lehetséges, hogy görcsös rohamot kap, bőre elsápad és hideg verejtékes, ajkai elkékülhetnek, ami oxigénhiányra is utalhat, és ami még rosszabb, hogy szinte öntudatlanul elkezdhet hányni, aminek nagyon nagy a fulladásveszélye.

A zavartság, görcsroham, légzési nehézség vagy eszméletvesztés önmagában is sürgős orvosi ellátást indokolhat. Laikusként nem kell diagnózist felállítanunk. Sokkal fontosabb az alapvető állapotfelmérés. Szólítsuk meg az illetőt, és nézzük meg, reagál-e, ha nem reagál, ellenőrizzük, hogy lélegzik-e normálisan. Amennyiben eszméletlen, de normálisan lélegzik, helyezzük stabil oldalfekvésbe, és folyamatosan figyeljük a légzését. Ez segít nyitva tartani a légutat, és csökkenti annak veszélyét, hogy hányás esetén félrenyeljen. Ha nem lélegzik normálisan, azonnal sürgősségi segítséget kell kérni, és meg kell kezdeni az újraélesztést. A furcsa, szabálytalan vagy csak időnként jelentkező hörgő, kapkodó légzés nem tekinthető normális légzésnek. Magyarországon ilyen helyzetben a 112-es segélyhívó hívható.

Az alkoholmérgezésnél több hírhedt „házi módszer” kifejezetten veszélyes lehet. Ne próbáljuk hánytatni. Ha az illető zavart vagy félájult, könnyen félrenyelheti azt, ami feljön. Ne bízzunk abban sem, hogy egy erős kávé, hideg zuhany vagy friss levegő majd kijózanítja, ezek nem szüntetik meg az alkohol hatását. Ne adjunk enni vagy inni annak, aki aluszékony, zavart, félájult vagy eszméletlen, mivel ilyenkor a félrenyelés veszélye miatt ez kockázatos lehet.

A lényeg, hogy ha valaki nem ébreszthető, elveszíti az eszméletét, nem lélegzik normálisan, görcsöl, nehezen lélegzik, elkékül vagy súlyosan zavart, azonnal kérjünk sürgősségi segítséget. Nem kell megvárni, hogy minden tünet egyszerre jelentkezzen. A mentők számára az a fontos, hogy minél pontosabban tudják, mi történt, ezért érdemes őszintén elmondani, milyen alkoholt fogyasztott, körülbelül mennyit és mikor, illetve lehetett-e mellette gyógyszer vagy más szer.

A fesztiválok nagy hátránya, hogy sokan nem érzik annak határát, mennyi alkoholt bír el a szervezetük, így nagyon fontos, hogy mindig figyeljünk a környezetünkben lévőkre. Egy időben észrevett jel életet menthet egy alkoholmérgezés során.

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt

A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Lelassult anyagcsere okai

A lelassult anyagcsere sokak számára jelent problémát, különösen akkor, amikor a fogyás a megfelelő étrend és rendszeres mozgás ellenére sem indul meg. A háttérben hormonális változások, helytelen táplálkozási szokások, mozgásszegény életmód vagy alváshiány is állhat. De mit jelent valójában a lassú anyagcsere, milyen tünetek utalhatnak rá, és hogyan támogathatjuk szervezetünk megfelelő működését?