ADHD vagy csak túl sok inger? Hol húzódik a határ?

Ha az ADHD, vagyis a figyelemhiányos-hiperaktivitási zavar kerül szóba, a legtöbb embernek rögtön egy rendkívül aktív, fókuszálni képtelen, örökmozgó, viselkedési zavaros kisfiú jut az eszébe – nagyon sokáig ilyen kép élt ugyanis a fejekben. Azonban a probléma lányokat és nőket is érinthet, csak a gyerekek nem mindig ugyanazokat a tüneteket mutatják és a jellemzők sok személyre ráhúzhatóak.

Az ADHD-s panaszok gyakoriságát nagyban növeli az, hogy egyfajta felfokozott korban élünk. Az információáramlás szinte folyamatos, rengeteg mindenre kell egyszerre figyelni, ami még az egészséges agy számára is megterhelő. Az információmennyiség szinte kontrollálhatatlanná vált, például néhány gombnyomással akár tíz órányi sorozat, videó is elérhető. Ez különösen megterhelő lehet azok számára, akik együtt élnek az említett betegséggel, és nehezebben tudják rendszerezni vagy feldolgozni az információáradatot.

Mik a fő tünetek?

A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar az egyik leggyakoribb gyermekkori idegi-viselkedési rendellenesség, viszont a fontos kérdés, hogy mennyire erősek a rendellenességek. Ugyanis az ADHD jelei nem minden esetben a nyugtalanságban és a fókuszálási zavarban nyilvánulnak meg, az életkor és a nemek is befolyásolják a jeleket. A nyugtalanság és az impulzív forma inkább a fiúkra és a férfiakra, míg a figyelemhiányos változat a lányokra és a nőkre jellemzőbb. Például iskoláskorú lányok esetében a csökkent fókuszálási kapacitás nem okoz akkora problémát, hogy diagnózis szülessen.

Biológiai különbségek és nemi elvárások egyaránt hozzájárulhatnak a viselkedésbeli sajátosságokhoz. Serdülőkorra már csökken a különbség a két nem között. Ennek oka, hogy a túlmozgásos állapot megnyilvánulásai felnőttkorra tompulnak, csökkennek és az érintettek jobban tudják őket kompenzálni. Ezzel szemben a koncentrációs zavar felnőttkorban válik igazán hangsúlyossá, amikor a munkában vagy tanulmányokban elengedhetetlen az összpontosítás. A figyelemhiány miatt jellemző az emberre az alacsonyabb önértékelés, a szorongás, valamint az, hogy olyan megküzdési stratégiákat alkalmaznak, melyekkel próbálják elfedni a tüneteket. Ezek a problémák gyerekkorban is jelentkezhetnek, de felnőttkorban másképp nyilvánulnak meg, és az egyéni kapcsolatokban komoly gondokat okozhatnak.

Az ADHD és az autizmus közötti hasonlóság

Az ADHD és az autizmus spektrum zavar gyakran együtt fordulnak elő, és bár különálló állapotokról van szó, sok hasonlóságot mutatnak. Mindkettőnél jellemző lehet a csökkent koncentrációs kapacitás, az impulzivitás és az érzelmek szabályozásának nehézsége. Ugyanakkor különbségek is láthatóak. A figyelemhiányos-hiperaktivitási zavarral élő emberek általában vágynak a társas kapcsolatokra, de gyakran nehezen alkalmazkodnak a közösségi szabályokhoz. Ezzel szemben az autizmus különböző formáiban érintettek sokszor már a szociális helyzetek megértésében és kezelésében is akadályokba ütköznek.

Amikor a két probléma egyszerre van jelen, a tünetek bonyolultabb formában jelentkeznek, és több területen okozhatnak nehézséget, például a tanulásban, a mindennapi feladatok megszervezésében vagy a személyes kapcsolatokban. Ilyenkor a támogatásnak is személyre szabottabbnak kell lennie, hiszen az egyik állapot megnyilvánulásai könnyen elfedhetik vagy felerősíthetik a másikat. Ha egy gyermeknél egyszerre van jelen az ADHD és az autizmus, különösen nagy jelentősége van annak, hogy megfelelő megértés és odafigyelés vegye körül. Valójában ez minden érintett számára alapvető, hiszen a mindennapokat sokkal könnyebbé teszi az elfogadó és a segítő környezet.

Kevésbé közismert, hogy a figyelemhiányos-hiperaktivitási zavar felnőttkorban is komoly problémákat tud okozni, amelynek egyfajta tünete, hogy az ember egy idő után szociálisan analfabétának fog tűnni. Előfordul, hogy a betegség még akkor is megmarad felnőttkorig, ha gyerekkorban kezelik, ezt perzisztáló ADHD-nak nevezik. Gyermekkorban különösen fontos a betegség korai felismerése, mivel a tünetek nemcsak a mindennapi életet és az iskolai teljesítményt befolyásolhatják negatívan, hanem a felnőtt életre való felkészülést is megnehezíthetik.

A közösségi médiában, a rövid Reels-videókon könnyű azt mondani, hogy valaki figyelemhiányos-hiperaktivitási zavarban szenved, vagy azt is, hogy egy másik személyt érint a probléma, mert a fogyasztók hozzászoktak a folyamatos ingerekhez. Az ADHD-ból jelenleg egy kisebb trendet csináltak. Az, hogy egyre többet hallani róla a közösségi médiában és a sajtóban, fontos, mert így jobban megértjük a problémát, és az érintettek is könnyebben kaphatnak támogatást. Azonban öndiagnózist felállítani nem szerencsés dolog, mert akár tévesen is azonosíthatjuk a jeleket, amelynek csak a folyamatos halogatás, önbecsapás lesz a következménye.