Az apai elvárások fojtásában
Pár napja debütált itthon az egyik streaming szolgáltatón, a tavalyi év egyik, ha nem a legjobb sportdrámája a Vaskarom, amely a sportág hírességek csarnokába beválasztott Von Erich pankrátor család életét mutatja be, kis dramaturgiai bakugrásokkal. A film a 80-as éveket tökéletesen megidézi, velőtrázó hitelességgel mutat be egy diszfunkcionális családot, ahol a kőkemény katonai fegyelemmel felnevelt pankrátor fiúk valójában ex-harcos apjuk (Holt McCallany zseniális - Mindhunter) figyelméért, szeretetéért küzdenek. Hiszen, mint tudjuk minden gyerek szeretné, ha az apja figyelne rá, de ez fordítva már nem ilyen egyértelmű.
A zene tanítani való, a fényképezés, a harcok bemutatása egyenesen Oscarért kiált (nagy pacsi Erdély Mátyásnak - Napszállta, Saul fia). A fiúk igazából a nagy összetartó szeretetben drámák sokaságát élik át, és lesznek önmaguk, egyéni birkózó harcuk vesztesei. Az állandó padlót fogásnál, csak az egyre sorakozó halálesetek a megrázóbbak. Pedig a legkisebb fiú öngyilkosságát ki is hagyták az alkotók.
A testvérekért drukkolunk, de a sodródó események közt csak kapkodjuk a fejünket, és törölgetjük a szemünket. Főleg a nagyobb szerepet kapó Kevin, a végletekig kigyúrt egykori Disney -s gyerek, Zac Efron kerül gyakran a középpontba. De külön kiemelendő még A mackó filmsorozattal befutó Jeremy Allen White is. A testvérek közé tehát hatalmas drámák által éket üt az agresszív apai elváráshalmaz, amely a sportfanatikusokra amúgy is jellemző, de ne feledjük, ez egy valós történet alapján készült tanmese. Olyan érzésünk támad, hogy a pankrátor fiúk valójában csak a ringben vannak biztonságban, arra fel tudnak készülni, de apjukkal szemben folyamatosan manipuláltak, sose lehetnek elég jók. Sose lesznek boldogok.
A film lezárása kissé döcög, de így is szépen fel van építve, kerek egészet kapunk. Aki látta a Vaskarmot, nem felejti. Az atyai álmok parafrázisa, egy család fojtogató elváráscsapdáinak látlelete, amely egyszerre tanít és elborzaszt majd mindenkit. A színészeket nem érheti vád, talán egy kicsit rosszul is promotálták a kész filmet, a díjeső elmaradt. Nem baj, így is méltó helyre fog kerülni a mű, és álljon mementójaként egy átoknak, a Von Erichek legendájának.
Egy nélkülöző nemzet szülöttei
Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.
Del Toro újraéleszti a Frankensteint
„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.
Az ember, aki az USA-ban született
Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.
Izland a melankólia szigete is
A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.
Imposztorra várva
Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.