Az emberi kötődés évtizedeken át ível

Vajon a gyerekkorban kialakult kötődés mennyire marad fenn felnőttkorunkra? Ezek a korai élményeink valóban olyan erővel bírnak, hogy később megjelennek a jeleik párkapcsolatainkban, saját szülői viselkedésünkben, sőt mi több, generációs módon utódainkban is? Most amikor a karácsony csak néhány napra van, adódik a kérdés, hogy az emberek hogyan és milyen módon próbálnak kötődni egymáshoz a nagyvilágban.

Ez az érzés egy velünk született igény arra, hogy másokhoz kapcsolódjunk. Egy kisgyermek első és egyben legjelentősebb kapcsolódása a szüleivel történik, ez a korai időszak az egyik legjelentősebb az életünkben. Ha korai éveinktől kezdve szeretetteli odafordulást, megértést élünk meg szüleink felől, ha fájdalmunkban, szomorúságunkban empatikus, szeretetteli választ kapunk tőlük, azt tanuljuk meg magunkról – természetesen tudattalanul –, hogy szerethetők, elfogadhatók, törődésre méltók vagyunk.

Bátran kifejezhetjük a gondolatainkat, még ha azok nehezebbek is, mert tudjuk, hogy támaszt fognak nyújtani nekünk. Érzelmileg feltankolhatunk és biztonságban érezhetjük magunkat. Itt egyben szerethetőségünkről is szó van, amit nem feltétlenül abból tanulunk meg, hogy azt szavakkal kifejezik számunkra, hanem abból, ahogyan kimutatják felénk.

Két fő lehetőség van: szeretni valakit és szeretve lenni valaki által. Életünkben először a „szeretve lenni”-t tapasztaljuk meg, s ezáltal alakul ki magunkról egy belső kép. Ezt a képet nevezzük belső munkamodellnek – tehát a magunkról kialakított kép, narratíva annak mentén alakul, ahogyan szüleink bántak velünk. Ennek megélésében megtanuljuk, hogy mennyire fontosak az igényeink. Ezt a képet visszük tovább felnőtt életünkbe, baráti, munkatársi és párkapcsolatainkba is.

Könnyen lehet például, hogy olyan párt választunk magunknak tudattalanul, akivel ezt a hasonló gyermekkori érzést újra átélhetjük, ami persze nem tudatos választás eredménye, hanem az „ismerősség” gondolata általi vonzalom – még akkor is, ha ez nem jelent ideális kapcsolatot. Sokszor azt érzem, hogy egy férfi számára a közelségkeresés a legfontosabb például az ünnepek alatt is. Míg egy nő számára sokkal inkább a törődés és a biztonság érzése jelent mindent. A közelségkeresés jellemzően stressz esetén jelenik meg, amikor vigasztalást várunk egy nehéz helyzetben. Ha ez megvan, abban az esetben fejlődhet ki az önállóság és az autonómia.

A biztonság azt az érzelmi támaszt jelenti, ahová vissza lehet vonulni, ha a világ túlterhelő. Tapasztalataink, élményeink gyarapodásával változhatunk mi magunk is, sőt képesek is vagyunk rajta alakítani valamennyire. Jelenkori kapcsolatunk felülírhatja gyermekkori kötődési mintáinkat, például a bizonytalan egyén stabil köteléket alakíthat ki, ha van egy hűséges partnere.

A felnőttkori kötődés dimenziói

A gyermekkori kötődéshez képest a felnőtteknél az a nyilvánvaló eltérés, hogy megjelenik a szexualitás, ami igen erőteljes alappillér lehet az intimitás és a gondoskodás mellett. Ennek egyéni különbségeit dimenziószerűen kell elképzelni. Ezek a magunkról és másokról alkotott pozitív, illetve negatív képek, valamint a szorongás és az elkerülés tengelye. Azt mondhatjuk, hogy nincsenek teljesen tiszta típusok, vannak átfedések a kategóriák között, ami azt jelenti, hogy megjelennek a viselkedésünkben és gondolatainkban más kategóriák elemei is. De mit is jelentenek ezek a mindennapokban? A legegyszerűbben négy típus mentén tudjuk megérteni ezt a dinamikát. Ezek a dimenziók a biztonságos, az elárasztott, az elutasító és a félelemteli kötődési típusok.

A biztonságosan kötődők

A biztonságos kötődés a legideálisabb eset, sajnos azonban kevesen mondhatják el magukról, hogy ebbe a csoportba tartoznak. Az ezzel a stílussal rendelkező felnőttek jól érzik magukat a bőrükben, ennélfogva boldogságukat nem keresik külső forrásokban, nem a partnerüktől várják el. Sőt, attól sem félnek, hogy egyedül maradnak. Másokról és önmagukról is pozitív gondolataik vannak, így az egészséges kapcsolatok ápolásában és fenntartásában könnyedség jellemzi őket.

Számíthatnak partnereikre, és hagyhatják, hogy társaik is viszont támaszkodjanak rájuk. Kapcsolataik az őszinteségen, a tolerancián és az érzelmi közelségen alapulnak. Az alacsony elkerülés azt jelenti esetükben, hogy intimitásra képesek, fel merik vállalni igényeiket, s mások érzéseitől sem riadnak vissza. Át tudják és merik érezni a másik ember hangulatát. Nem félnek elköteleződni, önállóak és kiegyensúlyozottak. Nem függnek partnereik válaszkészségétől vagy jóváhagyásától. Az alacsony szorongás pedig arra utal, hogy nem félnek kapcsolataik elvesztésétől sem.

Az elárasztottan kötődők

Mivel negatív önképpel rendelkeznek, magukat leértékelik, így alacsony lesz az önbecsülésük. Másokról viszont pozitívan gondolkodnak. Számukra a partner nélküli élet gondolata (vagy általában az egyedüllét) nagyfokú szorongást okoz. Ha pedig párkapcsolatban élnek, gyakran a másikra úgy referálnak, mintha az a „felük” lenne. Ennélfogva magas szorongás is jellemzi őket, és tartanak az elhagyástól, hiszen a biztonságot a kapcsolatukban keresik és nem önmagukban. Úgy tűnhet, hogy a partner figyelme, törődése és válaszkészsége a „gyógyszer” a szorongásuk ellen. Gyakran élik meg azt, hogy a kedvesük nem fektet be annyit a kapcsolatba, mint ők, ami persze a valóságot nem feltétlenül fedi. Valamint örökösen visszaigazolást és támogatást várnak el, aminek hatására ez a ragaszkodás és kapaszkodás kontrollá válhat az életükben.

Az elutasítóan kötődők

Ezeknek az embereknek magas az önbecsülése és pozitívan gondolnak magukra. Erősek, függetlenek és önállóak, sokszor hajlamosak azt hinni, hogy nem kell kapcsolatban lenniük ahhoz, hogy teljesnek érezzék magukat. Nem akarnak másoktól függni, nem keresnek társadalmi kötelékekben támogatást, sem jóváhagyást. Másokról negatív képet alkotnak, és magas az elkerülésük is.

Ez azt jelenti, hogy általában kerülik a közelséget másokkal. Hajlamosak elrejteni vagy elfojtani érzéseiket, amikor egy potenciálisan emócióval teli helyzettel szembesülnek. A biztonságosan kötődőkkel ellentétben számukra ez azért lehetséges, mert nem fontos nekik annyira a kapcsolat. Nem köteleződnek el, távolságtartás jellemzi őket, amely valahol egyfajta magányos biztonságérzésről is szól.

A félelemtelien kötődők

Az ebbe a csoportba tartozó felnőttek számára talán a legnehezebb a kapcsolódás. Mind önmagukról, mind másokról negatív képpel rendelkeznek. Magukat nem tartják szerethetőnek és rettegnek attól, hogy elhagyják őket. A félelemtelien kötődő felnőttek általában instabil és kétértelmű viselkedést mutatnak kapcsolataikban. Számukra a kapcsolatuk, a partnerük gyakran a vágy és a félelem forrása is egyszerre. Meghittségre és közelségre vágynak, ugyanakkor nehézségeket tapasztalnak a bizalom kiépítésében és a másoktól való függésben. Nem szabályozzák jól érzelmeiket, kerülik az erős kötődést, mert félnek attól, hogy megsérülnek. Az egész kapcsolatkeresésüket ez a kettősség jellemzi.

Mit tehetünk, hogy kapcsolatainkban biztonságosabban kötődjünk? Az első lépés mindig a helyzetre való ráismerés, tudatosítás. Vizsgálódjunk a témakörben: milyen kora gyermekkori élményeink vannak, és vajon ezek nyomai felfedezhetők-e felnőttkori párkapcsolatainkban? Mi az, amiben hiányt éltünk meg annak idején és most? Amennyiben már korábban is foglalkoztunk ezzel a kérdéskörrel, érdemes tudatosítani magunkban azokat a gondolatokat és érzéseket, amelyek szorongóak vagy épp elutasítóak a partnerünkkel szemben, hiszen lehet, hogy ezek valójában rólunk szólnak.