Létezik-e a matekszorongás?

Létezik-e olyan jelenség, hogy szorongunk a középiskolai matematikától? Jelenleg már elvégeztem az egyetemet, eltelt 5 év az életemből, de a tárggyal kapcsolatos rengeteg stressz, “fájdalom” mind a mai napig aktívan él bennem. Ehhez társultak a megírhatatlan vizsgák, a folyamatos katonás érdemjegyek, nem véletlen, hogy végül bölcsész lettem. Viszont most már tudom, nem vagyok egyedül a matematikától való szorongással.

Mi ez a jelenség?

A matekszorongás (hivatalos nevén math anxiety) az a jelenség, amikor matematikai műveletekkel szembesülve pánikot, vagy félelmet tapasztalunk, ami megnehezíti, vagy akár lehetetlenné is teszi, hogy megoldjuk az adott feladatot. A művelet elvégzését legtöbbször nem a szükséges ismeretek hiánya akadályozza (vagyis nagyon is jól tudjuk, mit kellene csinálnunk). Sokkal inkább az, hogy a szorongás az összes kognitív erőforrásunkat felemészti, és szó szerint megbénít, amikor arra kerülne a sor, hogy megoldjunk mondjuk egy egyenletet.

Sokan számtalanszor megtapasztaltuk már, milyen érzés az a bizonyos „rövidzárlat”, ami számokkal és műveletekkel szembesülve állhat be az agyunkban. Azonban nem kell, és nem is szabad beletörődnünk ebbe, hiszen a matematika az életünk szinte minden pillanatának része, kezdve attól, hogy megtervezzük mekkora szőnyeget vásároljunk a nappaliba, egészen addig, amikor a nyugdíjas éveinkre kezdünk takarékoskodni. Viszont maga az ijedtség az iskolai környezettel is összeadódik, tehát a jelenség szorosan összekapcsolódik az oktatással.

Csak matekot ne

A matekszorongás képes arra, hogy ne csak az iskolában töltött éveket keserítse meg, de akár az érintettek egész pályaválasztási folyamatát befolyásolja. Természetes hát, hogy felmerül a kérdés: mégis honnan ered ez az effektus? Az első és legfontosabb oka annak, hogy a matektól való félelem létezik, nem más, mint az, hogy a tárgy összetett és komplex. Komplex abból a szempontból, hogy meglehetősen absztrakt, így amikor gyerekként elkezdjük tanulni, viszonylag kevéssé építhetünk az addig elsajátított és gyakorolt készségeinkre. És nehéz azért is, mert rendkívül kevés teret hagy a hibáknak, hiszen vagy jó a megoldásunk, vagy nem.

A jelenség akár a legelső iskolai évektől képes lehet arra, hogy negatív hatással legyen a teljesítményünkre. Később pedig elkerülhetetlenül ördögi körré válik: a rossz(abb) teljesítmény további nehéz érzésekhez, a fokozódó bizonytalanság pedig tovább romló jegyekhez vezet. Ez pedig nem olyasvalami, amit magunk mögött hagyunk, amikor bezárul mögöttünk az iskola kapuja – a matekszorongás a teljes iskolai karrierünket, a felnőttkorunkat, gyakorlatilag az egész életünket végigkísérheti –.

Személyes benyomás

Az én személyes történetem a matematikával nagyon sok szempontból igazi típus sztorinak mondható. Emlékszem, hogy alsósként még kifejezetten szerettem. Az első években tanév végén még teljesen jó jegyeket kaptam, majd felsősként már fárasztóbb volt. Utána gimiben jött a lejtő. Ez egybecseng azzal is, hogy: jellemzően ekkor kezdi igazán éreztetni a hatását a matekszorongás, hiszen ahogy fokozatosan nehezedik a tananyag, egyre nagyobb kihívást jelent vele lépést tartani. Ha az ember csak egy kicsit is tipikus kamasz, szépen lassan elveszti a fonalat, és a végén semmit sem ért a dolgokból, majd csak az látszik, hogy a matek átlag 1,75 körül van. A dolgokkal még akkor is küzdöttem, amikor minden más tárggyal jól haladtam. Még ha jól is tanulunk, a visszatartó erő attól is függ, hogy hogyan sajátítják el a gyerekek az órákon szerzett élményeket, és a tudást.

Az érettségi közeledtével mindenki érzi, hogy el kell kezdeni jobb jegyeket produkálni. Amit csak tudtam bemagoltam és begyakoroltam, de az, hogy megértsem, amit csinálok, szinte teljesen elmaradt. Majdnem 50%-osan sikerült az érettségim, ami akkor egy megkönnyebbülés volt. Ha a hosszúnak tűnő órákra gondolunk, és arra, mennyire nem maradt meg mindebből egy szó sem, vállat vonunk: ugyan mennyiben befolyásolja az életünket ma, hogy nem tudjuk felidézni a tangenseket, logaritmusokat, és a másodfokú egyenlet megoldóképletét. Valójában egész sokáig el lehet lavírozni az életben anélkül, hogy komolyabban megnehezítené a mindennapjainkat a matekszorongás miatt kiesett tudás hiánya, viszont a hiányérzet sokáig velünk maradhat, hogy a számok világát csak alig ismertük meg.

Mit lehet tenni?

A matekszorongás az utóbbi években nem csak arra világított rá, milyen sokan küzdenek ezekkel az érzésekkel. Hanem arra is, milyen megoldási lehetőségek jöhetnek szóba, ha szeretnénk csökkenteni a jelenség előfordulását. Célravezető, ha magát a tananyag struktúráját alakítanák át úgy, hogy az segítsen elsajátítani a matematika nyelvét. A másik pedig valahol az lenne, hogy megszerettessék a tárgy tanulását a diákokkal. Ha csak magát a félelmet nézzük, jól látszik, hogy bőven van még dolgunk ezen a téren tanárként, szülőként, döntéshozóként: elérni, hogy a gyerekek ne ijedten, hanem örömmel, magabiztosan vegyenek részt az órákon. A feladat nehéz, de nem lehetetlen. És ez az, amire talán a matekszorongóknak is érdemes emlékeztetni magukat, amikor egy átlagos hétköznapon hirtelen eléjük ugrik egy sunyi százalékszámítás. Nehéz, de nem lehetetlen.