Alázat a párkapcsolatban

Az európai társadalom egyik hátránya lehet, hogy mindent akár kényszeresen jól akar csinálni, így abban a tévképzetben élhetik az emberek az életüket, hogy bármi, aminek nekilátnak, annak csak egyetlen egy helyes elvégzési módja és eredménye lehet. Ez annak az „egyszerű” gondolkodásnak az eredménye lehet, amelyet a tudomány, de inkább a logika erősíthet, miszerint akkor állíthatunk igaznak egy elgondolást, ha a többször megismételt kísérletek során is ugyanazt az eredményt kapjuk. Azonban az ember maga inkább paradoxon, komplex és jóval összetettebb lény ennél.

Ha egy klasszikus párkapcsolatot veszünk alapul (ahol egy férfi és egy nő egymáshoz kötődését értjük), akkor is több szempontot érdemes szem előtt tartani:

az egymáshoz viszonyított korkülönbséget,

a kapcsolatban való jártasságot (előző kapcsolatok “mennyiségét” és minőségét),

az előző kapcsolatokból hozott sérelmeket (mennyiségét és erősségét),

az értelmi- és érzelmi intelligenciát,

az egymástól való (előre megbeszélt) elvárásokat,

gyerekszerelemről, házasságról vagy kései (időskori) társas együttélésről van-e szó.

Ezeken felül még ott a dominancia kérdése is, vagyis, hogy ki irányítja a kapcsolatot, mint például:

amikor a férfi az irányítóbb,

amikor a nő a dominánsabb

amikor kb. 50-50%-ban vezetik a párkapcsolatukat.

A fentiek szerint megannyi befolyásoló tényezője lehet a párkapcsolatoknak, éppen ezért kevésbé mondható el egy kapcsolatról, hogy létezhet egy „abszolút ideális párkapcsolat” világunkban, amely minden pillanatban fenn is tartható.

Évszázadokon keresztül az volt a megszokott, hogy a férfi kereste inkább a pénzt, a nő pedig otthon nevelte a gyerekeket, tehát akkor a férfi dominanciája érvényesült. Ez valószínűleg abból eredhetett, hogy köztudottan a férfi izomzata keményebb, masszívabb és erőteljesebben fejlődik, tehát a fizikai gyűrődést (így a fizikai munkát, vadászatot, harcot) elvileg jobban bírhatja. Ezzel szemben a női test egy újabb emberi test (gyerek) megformálását és létrehozását hivatott elősegíteni a Természet által. Mivel anno maga a munka elvégzése számított (hiszen az látható), ezért sok helyen a nő „kevesebbet ért”, mint az ifjú fiúgyermek. Ezt a felvilágosodás kora bolygatta meg, azonban egyes térségekben (Kis-Ázsia, Arab térség) még mindig ez az uralkodó nézet.

A felvilágosodás korának beköszöntével már egyéb (addig tabunak számító) elképzelések is napvilágra kerültek, mint a nők emancipációja. Ebben a korban már nagyobb volt az egyenrangúság férfi és nő között. A XIX. században már a nők is felvételt nyerhettek felsőoktatási intézményekbe, dolgozhattak mindamellett, hogy a gyereknevelés oroszlánrésze és a házimunka is általában inkább rájuk hárult. Az elmúlt évszázadok megfigyeléseiből kiindulva generációkon keresztül fennmaradt az a mondásunk, hogy „a férfi hordja a nadrágot”.

ÁLTALÁNOS KONKLÚZIÓ

A fentiek alapján tehát kijelenthetjük, hogy a technikai vívmányoknak (is) köszönhetően egy változó korban élünk, ahol rengeteg nő jeleskedik a legkülönfélébb tudományos területeken (is), amelyet látván egyre gyengébb vonal húzódik a férfi és női feladatok és kötelességek között. A nemek közötti kisebb-nagyobb “harc” ma már inkább csak ego-kérdéssé vált és ennek mértékét talán csak a felek egyéni büszkeségérzete határozza meg.

Vannak személyek, akik irányítói képességekkel rendelkeznek és vannak, akik inkább másokat támogató vénával. Az emberben ugyanis vegyes arányban van jelen az irányítói és a szolgálói, támogatói attitűd is, ami igazán előnyös, hiszen az emberi társadalom működésképtelenné válhatna csak az egyik vagy csak a másik típusú emberek létezése által.

Ha mindezekkel tisztában vagyunk, akkor mondhatni már kellő ismerettel rendelkezünk ahhoz, hogy meglévő vagy következő párkapcsolatunkat optimálisan vezessük (a ránk eső részben). Mihelyst sikerül megszabadulnunk attól az illúziótól, aminek a másikat hittük, az alázat szerepe kulcskérdéssé válik.

Találok-e benne valami szerethetőt, ami összetart bennünket?

Tudom-e tolerálni a balgaságait (vagy amiket annak vélek)?

Tudunk-e együtt fejlődni a közös utunkon?

Ha ezekre „igen” a válaszunk, akkor valószínűleg, kellő alázattal viseltetünk párunk iránt. De vajon ezzel ő is így van?

Amikor egy férfi a dominánsabb (természetéből adódóan) és a nőnek ez megfelelő, akkor is rendben lehet a kapcsolat és ha ez fordítva is igaz, akkor is előnyös lehet az az adott párnak.

Leginkább akkor adódhatnak összezörrenések, mikor a két fél a párkapcsolatuk irányításában 50-50%-ot határoz meg. Itt ugyanis azt is tisztázni szükségeltetik, hogy mik azok a területek, ahol a férfi irányíthat (pl. szerelés, tervezés, utazásszervezés) és mik azok, ahol a nő (pl. konyha, lakberendezés, kertészkedés). Ez már viszont teljesen megegyezés kérdése. Igen érzékeny és kényes dolog átlépni ezt a határt és beleszólni, ha előzőleg már ebben állapodtunk meg.

Rendkívül fontos a kapcsolatok elején lefektetni a játékszabályokat, majd maradéktalanul be is tartani azokat (aztán időközönként közösen felülbírálni, hogy aktuálisak-e még). Egymás mélyebb megismerése és a kisebb-nagyobb súrlódások által automatikussá válhat az összecsiszolódás folyamata, amennyiben kellő alázattal (és az ebből eredő megértéssel, együttérzéssel és toleranciával) rendelkeznek a felek.

A megértésből tapintatosság, az együttérzésből meghittség, a toleranciából pedig mély elfogadás keletkezik, ami elengedhetetlen egy boldog és harmónikus párkapcsolathoz. Az alázat tehát a párkapcsolatokban is az egyik legfontosabb alappillér.