Lámpaláz és szorongás. Hogyan küzdhető le?

Mindannyian ismerjük az érzést, milyen kiállni egy közönség elé, verset szavalni, felelni az iskolában az osztály előtt, előadást tartani órán, vizsgázni egy bizottság előtt, sorra kerülni egy állásinterjún netán kiállni szerepelni, énekelni, műsort vezetni. A lámpaláz, az izgalom, a szorongató, fojtó érzés bizonyos szintig érthető és normális reakció, azonban, ha már rettegést, félelmet vált ki, túlzott idegeskedést, akkor érdemes kezelni ezt a fajta szorongást.

A lámpaláz egyrészt normális és egészséges állapot, néha még javít is a teljesítményen és egy egészséges drukkot jelent, másrészt rettenet módon meg tudja nehezíteni a szereplésünket, hiszen izzad a tenyerünk, kapkodjuk a levegőt, szapora a pulzusunk, gombóc van a torkunkban, összeszorul a gyomrunk,

A saját tapasztalatom az, hogy 10, de még 15-20 év után sem szűnik meg ez az érzés, ha szerepelni kell, mások pedig épp azt mondják, ha már nem izgulnak szereplés előtt, akkor nincs is értelme az egésznek, hiszen ez a fajta izgalom az, ami motivál egy színészt, előadót.

A lámpaláz azonban sokaknak egy lélektani gátlás tulajdonképpen, egy szereplés előtti félelem, mely abból fakad, hogy rettegünk attól, hogy hibázunk, hogy nem leszünk elég jók, hogy elrontunk valamit. Mi az, ami segít ebben, mitől lehet ezt könnyebben elviselni?

Nézzünk pár praktikát, hogyan is élhetjük túl a stresszel, lámpalázzal járó helyzeteket.

Egyrészt egy egészséges önbizalom, el kell hinni, hogy képesek vagyunk rá és sikerül.

Másik, hogy elfogadjuk, az izgalom és lámpaláz normális és természetes jelenség, mely bizonyos fokig még segíti is a teljesítményt. A lámpalázra tehát szükség van.

Sokat segít, a légzéstechnika! A következőt teszteltem magamon egy konferálásom előtt és igen hatásosnak bizonyult: egy nagy levegővétel hét másodpercig tartó lassú beszívással, hét másodperc levegő-bent tartással, majd hét másodperc lassú kifújással. Tessék ezt megpróbálni, nagyon sokat segít, ahogy az is, ha a szereplést megelőzően jól begyakoroljuk a beszédet tükör előtt, ez magabiztosabbá tesz minket.

Művészek esküsznek a relaxációs technikákra, relaxációs hanganyagok meghallgatására, ki kell próbálni! Lehetnek saját kis mantráink, amit ilyenkor mondogatunk magunkban, ez is jó ötlet!

A túlzott kávéfogyasztás nem segít, a koffein csak még fokozottabb idegállapotba hoz, inkább sok apró korty vízzel próbáljunk folyadékot magunkhoz venni, persze nem literszám, mert akkor meg a szükség jön ránk a legrosszabb pillanatokban.

A rendszeres sport nemcsak karbantart, hanem segít az effajta stresszkezelésben is, lámpaláz esetén is hatásos.

Fontos a kapcsolattartás a közönséggel, a szemkontaktus. Az nem jó tanács, hogy ne a közönségre nézzünk, hanem a szemben lévő falat figyeljük, én szeretek rámosolyogni a közönségre, az első sorban ülő emberekre, látni, hogy figyelnek rám, esetleg kedvesen visszamosolyognak.

Egyébként fogadják el a tanácsom: a hallgatóság sosem hallja, látja azt a hibát, amit mi óriásinak érzünk. Valószínű észre sem vették rajtunk, mennyire remegett a gyomrunk, a lábaink vagy a hangunk. A nyilvános szereplés sosem könnyű, de valószínűleg azért állunk mi akkor és ott, mert mi tudjuk legügyesebben megcsinálni! Ha leküzdjük kicsit a félelmeinket és több önbizalommal állunk ki a nézőközönség elé, akkor a nehezén már túl vagyunk.