Menü

Új hobbik 60 felett

Nemrég a 60 év felettieknek ajánlott sportokról, mozgásformákról írtam, ma inkább az életkor előrehaladtával választható új hobbikról esik néhány szó, hiszen a 60-as években is megannyi érdekes és új dolgot lehet kipróbálni.

Természetesen nem a bungee jumpingra gondolok, hanem a fizikai állapotnak megfelelő tevékenységekre. Remek új hobbi, aki megteheti, hogy utazik, esetleg írni kezd, mely kiválóan edzi az elmét, késleltetve például a demenciát.

Ilyenkor is érdemes közösségbe járni, társaságban lenni, hiszen a nyugdíjasok sokszor elszigeteltebben élnek, elköltöztek a gyerekeik, véget értek a munkahelyi kötöttségek, viszont több idejük van önmagukra és régi-új hobbijaikra.

Ilyenkor is nyílik lehetőség új barátságok kialakítására, új készségek elsajátítására. Lehet csatlakozni könyvklubhoz, amely szintén támogatja a mentális egészséget és a jóllétet.

Aki szereti a kézműves tevékenységeket, azoknak számtalan szakkör, helyi csoport áll rendelkezésre, főleg nagyobb településeken, mely szintén remek módja a kikapcsolódásnak.

Számos klubok és egyesületek nyújtanak társas interakciót és szórakoztatási lehetőségeket.

Nyugdíjasként is lehet és érdemes önkéntes munkát vállalni helyi intézményekben, iskolákban, kórházakban és nonprofit szervezeteknél.

A sütés – főzés is nagyon szórakoztató tevékenység lehet, számos ötletet lehet meríteni a főzőműsorokról, netes csatornákról.

Tanítani is lehet, akinek kedve van, a felnőttképzési programok gyakran keresnek részmunkaidős esti oktatókat-

Ugyan előző cikkekben említettem a 60 év feletti sportolási lehetőségeket, mely fitten tart és lehetőséget ad kimozdulni otthonról és a kertészkedés előnyeiről, szervezetre gyakorolt hatásairól, fizikális és mentális pozitív hozadékairól is született már cikkünk a napokban, érdemes azokat is elolvasni, rengeteg hasznos ötletet találhatunk.

A természetközeliség remek formája a kirándulás, mely nagyszerű testmozgás, s ha már új hobbi: zenét tanulni sem késő sohasem. A zene a szellemi képességeknek és a memóriának is jót tesz. Ha a zenetanulás annyira nem vonzó, akkor maradjunk a zenehallgatásnál, ennek is számos előnye van.

Ha szeretnénk sokáig fittek és fiatalosak maradni, akkor idősebb korban is érdemes új elfoglaltságokat, új hobbikat keresni, lehetőleg olyanokat, amelyek nemcsak megmozgatnak testileg és energiát adnak, hanem kikapcsolnak és feltöltenek lelkileg is.

Ennek része a számtalan szabadidős tevékenység, a társasági élet, az egészséges életmód és a megfelelő étkezés is.

„Me-time” mini szokások – 10 perces énidő, ami csodákra képes

A mindennapok rohanásában olyan könnyen elfelejtjük, hogy mi is emberek vagyunk, nem csak feladatokat teljesítő gépek. Pedig néha elég 10 perc énidő, és mintha újraindítanánk a lelkünket.

Hova érdemes kirándulni a nyári szezon után?

Az augusztus vége nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a pihenésről. Sőt, sokan épp szeptembertől keresnek lehetőségeket, amikor elcsendesednek a strandok, enyhül a hőség és a szállások ára is kedvezőbbé válik. Ilyenkor több közeli és távolabbi célpont is remek választás lehet a külföldre vágyóknak.

Budapest rejtett kincsei

A fővárost sokan Európa egyik legszebb településeként ismerik. A legtöbb magyar számára is van egyfajta sajátos érzése a frekventált részeknek. A Parlament, a Lánchíd vagy a Halászbástya képei sorra bejárják az Instagramot és a Facebookot. Azonban mi van a kevésbé ismert helyekkel? Ugyanis a metropolisz tele van félreeső szegletekkel, elfeledett történetekkel és olyan zugokkal, amelyeket még az itt élők közül sem mindenki ismer.

Szüreti mulatságok Magyarországon – hagyomány, közösség és bor ünnepe

Az ősz beköszöntével, amikor a szőlőfürtök megérnek, és a természet színei aranyba, vörösbe és barnába öltöztetik a tájat, elérkezik a szüret ideje. Magyarországon a szőlő és a bor kultúrája évszázadokra nyúlik vissza, így a szüreti időszak nem csupán a termés betakarításáról szól, hanem a közösségek egyik legfontosabb ünnepe is.

Autó helyett bicikli és séta – új szemléletet hoz a Mobilitási Hét

A lakóhelyemen működő sportegyesület idén is aktívan bekapcsolódott az Európai Mobilitási Hét programsorozatába, amelyet szeptember 16. és 22. között rendeznek meg szerte Európában. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetbarát, fenntartható közlekedési formákra – így természetesen a kerékpározásra is.