Története, használata és hatása a füstölőnek
- Dátum: 2023.08.08., 03:05
- Nagyné Kohajda Wentholin Loretta
- képek:pexels.com, pixabay.com
- ég, egészség, égetés, füstölő, hangulat, használat, illat, növény, szag, szertartás
Feltalálása
Az emberiség történetének kezdete óta használ füstölőt. Egészen a tűz felfedezése óta. Valószínűleg őseink felismerték, hogy a legtöbb növénynek erőteljes illata van elégés után. A levegő pillanatok alatt megtelik a növények aromájával, néhány szárított levél, fűszer vagy ág tűzre vetése után.

Különböző kultúrákban
Az egyes kultúrákban világszerte égettek tömjént istentiszteletkor vagy felajánlásként Isten, vagy az istenségek számára. Ez a gyakorlat a legtöbb vallásnál megtalálható és a világ minden táján jelen van valamilyen formában.
Akár az egyiptomi hieroglifákból is megtudhatjuk, hogy a füstölő gyakori és nagy jelentőségű volt már a korai kultúráknak a szellemi életben is. Egyes ábrázolásokon papok láthatóak az istenek kiengesztelésére szánt füstölők égetése közben, vagy a gyógyítók, akik ily módon próbálják a betegből kiűzni a betegséget. Emellett pedig a templomaikban mindig égett tömjén az isteneik tiszteletére. A héberek és a keresztények, a buddhisták, hinduk, indián kultúrák mind mind aktívan használták.
Éppen ezért a tömjénnek igen magas ára volt akkoriban. Az Arab-félszigeten egy időben értékesebb valuta volt, mint az arany vagy ezüst. Egy monda szerint Hippokratész az illatos növények elégetésével megszabadította Athént a pestis járványtól. Keleten azt tartják, hogy füstölőt gyújtani nagylelkű áldozat, nem csak annak, akinek gyújtják, hanem mindenkinek, akihez elér az illata.
Mire használták?

Gyakran alkalmazták bizonyos helyek megtisztítására, hiszen egyes illatok füstje állítólag alkalmas a rossz szellemek elűzésére, vagy éppen a jó szellemek bevonzására. Gyakran az idő mérésére is alkalmas volt, mivel egyenletes égése viszonylag pontos időintervallumot határoz meg. Ez kb. negyed óra. Emellett pedig mind a mai napig bevetjük a szúnyogok és egyéb kellemetlen rovarok riasztására. Ha a füstölőnk tartalmaz citrom, eukaliptusz, szegfűszeg, levendula növényeket, akkor biztos lehetünk benne, hogy a vérszívók jó messzire elkerülnek bennünket. Továbbá használjuk még meditációhoz, vagy csak egyszerűen azért, hogy kellemes, megnyugtató hangulatot varázsoljunk.
Milyen hosszú ideig ég?
A füstölők égési ideje éppúgy, mint ahogy az illatuk ereje, eltér egymástól. Égési idejük becsapós lehet, hiszen nem kizárólag a hossza határozza meg. Egy-egy darab akár egy óráig is kitarthat. A füst szent, tisztító és védelmező energiával bír, mellyel a gyanta, fa, gyógynövény eszenciája jut el hozzánk.
Hatása az egészségre
A füstölő számos hatással bír az emberre. Az illatok mesések, egyedi jelentéssel bírnak, gyógyítanak, nyugtatnak. De a hangulatunkra is nagy befolyást gyakorolnak. A füstölő nem káros az egészségre, de lehetőleg csak tiszta alapanyagokból készülteket használjunk. De arra ügyeljünk, hogy a füstöt közvetlenül soha ne lélegezzük be.
Mivel füstölhetünk?
Közérzetünkre a növények hatnak leginkább. Minden növény saját, egyedi tulajdonságokkal és gyógyhatással bír. Tehát használhatunk füstölésre szárított gyógynövényeket, fűszernövényeket, illatos virágokat, gyümölcsöket, szálas-, vagy kúpfüstölőket. Különböző fákat, gyantákat.

Úgy tartják, hogy a füstölőpálcika az indiai szerzetesek találmánya, így a hagyománya is ott a legnagyobb. A füstölőknek a kúpfüstölő fajtája is könnyen használható, és széles körben elterjedt.
Mit tartalmaznak a füstölők?
A füstölőpálcikák alapja általában egy vékony tartópálca. Az erre sodort füstölőpasztát a fentebb említett anyagokból, növényekből, mézből, virágporból, gyantákból gyúrják, ás természetes illóolajokkal illatosítják. Japánban és Tibetben a füstölőpálcikákhoz nem használnak tartópálcát, ezért úgy tartják, hogy minőségben ezek a legjobbak.
Melyik hogyan hat ránk?
A szantálfa az egyik legértékesebb fafajta, amelyet évezredek óta mélységes tisztelet övez. A hinduizusban a gyógyítás fontos alapanyaga, de számos ázsiai országban használják gyógyszerként. Balzsamosan fás illata csodálatosan oldottá teszi a szellemet, tehát kiválóan alkalmas meditációhoz.
A tömjén sok kultúrában még ma is a szertartások fontos része. Különösen jól illik meditációhoz, elősegíti a szellemi munkát, közelebb viszi az embert Istenéhez. Tértisztításra is kiválóan használhatjuk. Füstje megszenteli a teret és fokozza a rezgését mindennek, amivel kapcsolatba kerül. A gonosz erők és a belső kételkedések, félelmek ellen véd.

A zsályának sok fajtája létezik, azonban a gyógyító-, tisztító tulajdonságuk közös. A zsálya szó jelentése maga is utal az erejére: gyógyítani. A fehérzsályának van a legerősebb tisztító hatása. Szertartások során sokszor használják.
A levendula erősíti az idegeket, ellazítja a testet, tehát nyugtató hatású. Spirituális szinten képviseli a tisztaságot, a csendet, az odaadó derűt, a kegyelmet és a nyugalmat. Illata hasznos lehet szorongás, depresszió, álmatlanság aromaterápiájához.
A cédrus a fehér zsálya női párjának számít. Egyesít magában minden elemet. Hatása gyógyító és tisztító, emellett segíti a harmóniát. Segít továbbá a testet összehangolni a lélekkel és a szellemmel.
A bazsalikom füstölőt használhatjuk a fáradtság, túlfeszített idegállapot oldására. Görcsoldó, a belső feszültségeket, kényszereket, csapongó gondolatokat kisimítja. Segít a koncentrációban. Vita esetén segít a közös és békés megegyezés eléréséhez.

Ma mire használjuk a füstölőket?
Elsőként a meditációkhoz, elcsendesedéshez, megnyugváshoz keresik az emberek. Van, aki csak az illatát kedveli és a ház illatosítására használja. Szertartások során, tértisztításra és védelemre ma is használják. Az egészségünk fenntartására, párkapcsolati inspiráció céljából is keresik ezt a terméket.
Nagyon fontos, hogy a füstölőt soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, ha meggyújtottuk. Vásároljunk inkább jobb minőségű terméket és a füstjét közvetlenül ne lélegezzük be.
Növényi szimbólumok, amiket érdemes életünk részévé tenni
Rengeteg jelképet ismerünk, melyekkel találkozunk életünk során. Egyes virágok, növények is jelképes jelentőséggel bírnak, sőt, pozitív hatással is lehetnek ránk.
Repülés terhesen: kockázatok, tippek és tanácsok kismamáknak a biztonságos utazáshoz
A terhesség alatti utazás sok kismama számára felmerülő kérdés, különösen akkor, ha repülővel történő közlekedésről van szó. Bár a modern légiközlekedés alapvetően biztonságos, a várandósság speciális élettani állapota miatt fontos a körültekintés, az orvosi ajánlások figyelembevétele és a megfelelő felkészülés.
Milliós bírság is fenyegethet: a parlagfű elleni védekezés nemcsak kötelesség, hanem közös érdek is
A nyári-őszi időszak minden évben egyre többek számára nem a gondtalan szabadtéri programokról, hanem a tüsszögéssel, szemviszketéssel és folyamatos orrfolyással járó allergiaszezonról szól. Ennek egyik legfőbb okozója a parlagfű, amely Magyarországon az egyik legelterjedtebb és legagresszívebb gyomnövény.
Korán kelésre taktikák – hogyan válj reggeli emberré?
A korán kelés sokak számára komoly kihívást jelent, különösen akkor, ha az esti órákban aktívabbak, vagy rendszertelen az alvásuk. Pedig a korai ébredés számos előnnyel járhat: nyugodtabb reggelek, jobb időbeosztás, nagyobb produktivitás és kiegyensúlyozottabb napirend. Szerencsére a korán kelés képessége fejleszthető, és néhány egyszerű taktika segítségével bárki könnyebben alakíthat ki egészséges reggeli rutint.
Teendők otthon vihar idején
A nyári időszakban egyre gyakrabban fordulnak elő heves zivatarok, villámlással, erős széllökésekkel, jégesővel és hirtelen lezúduló csapadékkal. Bár a viharok többsége viszonylag rövid ideig tart, komoly károkat okozhatnak az épületekben, az elektromos hálózatban, valamint veszélyeztethetik az emberek biztonságát is.