Menü

Az őszi időjárás lélektani hatásai

Szeptember első felében még azt érezhetjük, hogy kegyes hozzánk az időjárás és a nyár utolsó időszakát éljük. Azonban előbb utóbb elkövetkezik az ősz, vele együtt pedig az őszi időjárás is, avagy viharok, esők, és a hűvösebb időjárás. A nyár a legtöbb embert a szabadba hívja, míg ősszel ennek ellenkezője játszódik le, és mindenki beltérbe húzódik. Sokunkat az őszi időjárás különböző módokon, de megvisel: fáradtak, ingerültek, kimerültek leszünk. Arra nézhetünk meg néhány tippet ebben a cikkben, hogy mit tehetünk ez ellen, valamint azt, hogy egy-egy helyzetben hogyan tehetünk ezen rossz érzések ellen.

Csak fetrengeni egész nap

Ebben az időszakban sokunk tapasztal enyhe lehangoltságot, melynek keresve sem találjuk az okát. Ez legtöbbször depresszió-szerű tüneteket foglal magában, amelyek a hideg idő beköszöntével jelentkezhetnek az arra kifejezetten érzékenyeknél. Ez az érzés pedig a téllel sem feltétlenül válik jobbá, ennek kialakulásában több tényező is szerepet játszik. Köztük az alacsony D-vitamin szint, mely a kevés napsütésnek róható fel, illetve az alvászavarok is okként jelennek meg.

A társasági élet csökkenésével egyidőben a belső lelki élet intenzívebbé válik, így a túlzott befelé fordulás aktivizálhatja a motivációhiányt, a rossz hangulatot. Ez nagyon veszélyes lehet a bennünk lévő feldolgozatlan problémákra, kötődési és hangulati nehézségekkel rendelkezőkre, vagy olyan személyekre nézve, akik hajlamosak a szorongásra.

Ősszel úgymond „meghal” a természet, és ennek következtében a tudattalan folyamatok elakadhatnak, mert ezek beindulását pszichés rendszerünk nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudja elindítani, harmonizálni. Az októberi, novemberi természetben végbemenő változásoknak mind megvan a saját lelki életünkre vonatkozó egyfajta szimbolikus tartalma. Az ősz utolsó hónapját a novembert, például a lezárás, elengedés hónapjának tartják. Ezért is érintheti kifejezetten érzékenyen a feldolgozatlan traumákkal, mindennapi problémákkal küzdőket ez az évszak.

Az ősznek van egy-két pozitívuma is

Jót is tartogat az ősz kérdezhetjük? A sok negatívum mellett, melyekért az ősz a „felelős”, azért pozitívumokat is tartogat számunkra, ugyanis ilyenkor bizonyos készségeink javulásnak indulnak, melynek sokszor a nyári meleg utáni enyhülés az oka.

A nyári hónapokban a nagy meleg miatt a koncentrációnk is csökken, ugyanis az erre szánt energia másra fordítódik. Így ősszel, amikor nincs negyven fok és nem vonódik el a szervezetünk energiája, memóriánk probléma-és stresszkezelési képességei javuló tendenciát mutatnak.

Azonban nem vagyunk egyformák. Emiatt például ha nem vagyunk érzékenyek az időjárás okozta változásokra és nem is annyira bánjuk, hogy nincs perzselő hőség, akkor csupa jót kínálhat nekünk ez az évszak. Ugyanis csodálatos, feltöltő kirándulásokat lehet tenni, melyeket a gyönyörű őszi színes falevelek koronáznak csak meg igazán. Ha ősszel az adott időjárás lehetővé teszi, akkor néhány napra elutazni egy erdei helyre, mint például Lillafüred, Vácrátót az egyik legjobb döntés lehet.

Egészségtelen étrend a hideg miatt

Ősszel sokkal nehezebb fenntartani az egészséges táplálkozást, ez pedig egyre inkább fokozódik ahogyan közeledünk a tél felé, sokszor egyre kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk. A hidegebb időjárás pedig arra sarkall bennünket, hogy még inkább több édességet, cukros ételt együnk.

Az olyan hétköznapi növények, mint a hagyma, paradicsom, paprika telis-tele vannak vitaminokkal, amelyek hozzájárulnak a közérzetünkhöz, valamint a bennük fellelhető fruktóz, vagy gyümölcscukor, plusz energiával is szolgál. Ezekből viszont télen jóval kevesebbet fogyasztunk, helyette a csokoládé, majd a decemberrel járó édességhullám kap egyre nagyobb szerepet.

Ősszel a másik probléma lehet, hogy ha könnyedén el is alszunk, reggel mégis fáradtan ébredünk. Ennek a rossz minőségű alvásnak az egyik leggyakoribb oka, az általános vitaminhiány, valamint a hűvösebb időjárás, és az, hogy a szervezetünknek kell idő az átállásra. Ellenszere pedig a szabadban eltöltött idő, a kiegyensúlyozott étrend, vagy a rendszeres sporttevékenység is.

Az ősz a borongós, szomorú időjárásával ritkán mondható a legjobb évszaknak, azonban minden évszaknak van előnye és hátránya is, ezek közül pedig leginkább az adott évszak előnyeit kell megtalálnunk. Az ősz a maga borongós időjárásával, a hulló falevelekkel, az egyre korábbi estékkel, és a karácsony előfutáraként pozitív szerepet is betölthet a mindennapjainkban, csak meg kell találnunk a maga szépségét.

Növényi szimbólumok, amiket érdemes életünk részévé tenni

Rengeteg jelképet ismerünk, melyekkel találkozunk életünk során. Egyes virágok, növények is jelképes jelentőséggel bírnak, sőt, pozitív hatással is lehetnek ránk.

Repülés terhesen: kockázatok, tippek és tanácsok kismamáknak a biztonságos utazáshoz

A terhesség alatti utazás sok kismama számára felmerülő kérdés, különösen akkor, ha repülővel történő közlekedésről van szó. Bár a modern légiközlekedés alapvetően biztonságos, a várandósság speciális élettani állapota miatt fontos a körültekintés, az orvosi ajánlások figyelembevétele és a megfelelő felkészülés.

Milliós bírság is fenyegethet: a parlagfű elleni védekezés nemcsak kötelesség, hanem közös érdek is

A nyári-őszi időszak minden évben egyre többek számára nem a gondtalan szabadtéri programokról, hanem a tüsszögéssel, szemviszketéssel és folyamatos orrfolyással járó allergiaszezonról szól. Ennek egyik legfőbb okozója a parlagfű, amely Magyarországon az egyik legelterjedtebb és legagresszívebb gyomnövény.

Korán kelésre taktikák – hogyan válj reggeli emberré?

A korán kelés sokak számára komoly kihívást jelent, különösen akkor, ha az esti órákban aktívabbak, vagy rendszertelen az alvásuk. Pedig a korai ébredés számos előnnyel járhat: nyugodtabb reggelek, jobb időbeosztás, nagyobb produktivitás és kiegyensúlyozottabb napirend. Szerencsére a korán kelés képessége fejleszthető, és néhány egyszerű taktika segítségével bárki könnyebben alakíthat ki egészséges reggeli rutint.

Teendők otthon vihar idején

A nyári időszakban egyre gyakrabban fordulnak elő heves zivatarok, villámlással, erős széllökésekkel, jégesővel és hirtelen lezúduló csapadékkal. Bár a viharok többsége viszonylag rövid ideig tart, komoly károkat okozhatnak az épületekben, az elektromos hálózatban, valamint veszélyeztethetik az emberek biztonságát is.