Menü

A szorongó, elkerülő személyiségzavar jellemzői

A szorongó, elkerülő személyiségzavarban szenvedő embert a feszültség, bizalmatlanság, bizonytalanság, csökkentértékűség jellemzi. Állandó sóvárgás a szeretet, és elfogadás után. Túlérzékenység az elutasítással és kritikával szemben. Korlátozott személyközi kapcsolatok.

A szorongás mindenkinek az alapvető érzelemkészletéhez hozzá tartozik, mert segít megbirkózni a veszélyhelyzetekkel. Élesíti érzékszerveinket, és elegendő energiát aktivál a szervezetben ahhoz, hogy veszély esetén meneküljünk, vagy kellő erővel küzdjünk (“üss vagy fuss reakció”). Az érzést leginkább félelemként ismerjük fel. A mai világ sokszor már nem igényli a közvetlen konfrontációt, ezért a szorongások elsősorban a vélt (várható) fenyegetettségekhez kapcsolódnak, amelyek a mindennapi életben például a magunk vagy szeretteink egészségével kapcsolatos aggodalmakban, vagy a munkahely elvesztésétől való félelemben nyilvánulnak meg.

Az ember személyiségét a belső élmények, tulajdonságok, motivációik és a külső megnyilvánulások olyan sajátos és tartós mintázata alkotja, mely lehetővé teszi, hogy viselkedésünk, gondolataink, érzelmi megnyilvánulásaink bejósolhatóak és következetesek legyenek. Tehát a személyiség pszichofizikai rendszerek olyan dinamikus szerveződése, amely az egyén jellegzetes viselkedés, gondolat, és érzelmi mintázatait hozza létre.

Személyiségünk optimális, egyéb normál esetben elég rugalmas ahhoz, hogy tanuljunk hibáinkból, tapasztalatainkból, és a környezetünkkel való interakciók során, több lehetőség közül a számunkra, és környezetünk számára egyaránt, legkívánatosabb viselkedéssel reagáljunk.

A szorongó személyiségzavar esetén azonban fennáll(hat):

Szociális gátoltság

Fél attól, hogy soha nem felel meg, és minden negatív megítéléstől egyaránt

Az interperszonális kapcsolatokkal járó tevékenységeket kerüli a kritika és negatív megítéléstől való félelmében

Nem hajlandó emberekkel kapcsolatba kerülni, csak akkor, ha biztos abban, hogy pozitívan fogadják

Intim kapcsolatokban zárkózott, mert fél a megszégyenüléstől

Túlzottan lefoglalják azok a szociális helyzetek, ahol bírálták, vagy elutasították

A számára új társas helyzetekben gátolt, attól való félelmében, hogy nem fogadják el

Önmagát alkalmatlannak, nem rokonszenvesnek, másokhoz képest alárendeltnek tartja

Szokatlanul visszautasító a személyes kockázatok, vagy új tevékenységek vállalásában, mert azok esetleg igazolhatják félelmeit

Abban az esetben, ha a fenti jellemzők túlnyomó részben igazak Önre, és jelentős szenvedést, interperszonális, kapcsolati, munkahelyi nehézségeket, boldogtalanságot, örömtelenséget okoznak, javasolt szakemberhez fordulni.

Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, ne késlekedjen, tegyen Magáért! A zavar okainak feltárása, meghaladása, új alternatívák találása lehetővé teheti, hogy újra örömmel és bizakodva nézzen a jövőbe.

Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban

Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.

Mit csinál egy párkapcsolati coach?

A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.

Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?

A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás

Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?