Overthinking – a túlgondolás, mint mentális probléma

Egyre többen találkozhatunk az overthinking vagy az agyalás jelenségével, amely általában valami pszichológiai problémára vezethető vissza. Sokszor az emberek maguk sem tudják, hogy mi lehet maga a probléma. Elég népszerű jelenség, ma már mindenkit érinthet, és beszélnünk is kell róla!

Az overthinking, vagy túlgondolás az agyunk egy mentális állapota, amikor folyton elmélkedünk valamin. Valamin, amit képtelenek vagyunk elengedni, és ez szorongással is járhat számunkra. „Kattog az agyunk” – gondolhatunk akár erre az idiómára is. Gyakorta éjszaka törnek ránk ezek a gondolatok, emiatt sokszor nem is tudunk elaludni. Az agyalásból következhetne az is, hogy a problémánkra megoldást találjunk, és így megszűnne az agyalás végtelen körforgása. Ám nem ez történik. Annak ellenére, hogy az overthinking teljesítőképességünk maximalizálására törekszik, csak belülről őröl fel minket és energiánkat. Sokan úgy gondolják, hogy leginkább az introvertált emberek körében jelentkezik ez a probléma, de tudjuk, hogy az extrovertált személyiségtípus is érintett ebben. Tehát bárkinél jelentkezhet az agyalás jelensége.

A folytonos agyalás következtében nem tudunk jó döntéseket hozni, hiszen rá fogja nyomni a bélyegét az a tudat, hogy mi történik, ha nem jól döntünk. A rossz döntés így egy új tényező lesz a lelkivilágunkban, amin lehet majd kattogni. A cikázó gondolatok végül stresszhez, rossz közérzethez, vagy akár pszichoszomatikus tünetekhez vezethetnek.

A túlgondolásnak kétféle fajtáját tudjuk megkülönböztetni: töprengés a múlton vagy a jövőnkön. Gyakorta kérdezzük magunktól: miért történt így? Vagy mi lesz, ha ez történik velem? Hiszen tudjuk, hogy a múlt már megtörtént, nem tudunk rajta változtatni. Nem hiába mondják sokan, hogy a „múlton már nem érdemes töprengeni”. A jövőre még lehet befolyásunk, mert ha rendesen felkészülünk egy vizsgára, vagy egy megmérettetésre, akkor mást már nem tehetünk. Ha a tükörrel szemben állunk és elmondhatjuk azt, hogy „Én igenis mindent megtettem a célom elérése érdekében”, akkor sincs már értelme töprengeni. Bizonyos dolgok felett nincs az embereknek hatalma, ezt be kell vallanunk. Valami felett nincsen kontroll. Ilyen a szerencsefaktor, ami rajtunk kívülálló dolog.

De honnan tudjuk, hogy overthinkerek vagyunk? Egyik jellemző az, hogy aggodalmaskodunk. Mindent előre elterveztünk, tízféle tervet elkészítettünk, ha mégsem sikerül. Számolunk a lehető legrosszabb történéssel is (még ha ennek nagyon kicsi is az esélye). A kicsi problémákból nagyot csinálunk, a velünk történt apró sérelmeket is nagy jelentéssel ruházzuk fel. Folyton a múlton rágódunk, a régi negatív eseményeket újból felhozzuk, és ezzel magyarázzuk a jelenben történő dolgokat. Gyakorta feltesszük magunknak az olyan kérdéseket, mint például: Miért így történt? Mi lesz ha…?

Hogyan tudunk túllépni a problémáinkon? Szakértők ilyenkor ajánlják a mozgást és annak örömét. Valamennyi sport lelazít minket és a felesleges, levezetni való energiánkat a mozgásra összpontosítjuk, nem az agyunk kattogására. Különösen jó példa erre a jóga vagy úszás. Egy új hobbi kipróbálása vagy a régi folytatása is kikapcsoló hatással van ránk. A meditáció és az elcsendesülés is egyfajta megoldás lehet számunkra. Viszont, ha ezek nem működnek, érdemes szakértő segítségét kérni, vagy terápiára járni.

Nagypál Anna