Menü

Elronthatja-e a rossz családi viszony a párkapcsolatot?

Vajon az a helyes, ha ignoráljuk a problémát és megjátsszuk magunkat? Vagy alá kell vetnünk magunkat a többség akaratának? Esetleg adjuk ki magunkból minden érzelmünket? Vagy az a legjobb, ha tudomást sem veszünk a többiekről? Nyilván nincs univerzális gyógyszer a problémára. Minden kapcsolat és minden család más, és ha ez nem elég, még az idő is belép a képbe, mint tényező. De az biztos, hogy egy olyan jelenség üti fel a fejét minden párkapcsolat kialakulása és elmélyülése idején, ami az anyós-viccek fő motivációját is alkotja. No, nem mintha mindez csak az anyósok hibája lenne, sőt, nem is biztos, hogy az anyós-meny és anyós-vej - kapcsolat szenvedi meg legjobban a negatív érzelmeket. Ugyanígy alkothatnánk após- vagy sógor-anekdotákat, és ezzel a sor nincs még befejezve.

Olyan ez, mint a vadon élő állatok végeláthatatlan harca a területekért. Ki-ki megjelöli a magáét, és azért verekszik, támad, harap, hiszen a saját tulajdon megvédése az állatok közt is fontos, még ha nem is tudják pontosan, hogy mi az. A saját, "civilizált" emberi világunkban a területünk a kis családi fészkünkben merül ki, ami nem helyet megjelölő fogalom, hanem személyeket. Az én fiam, az én férjem, az én lányom, az én feleségem... Mindezt persze minél hangosabban hirdetjük, és a lehető legtöbb módon viaskodunk azért, hogy ezt a többi emberrel is elfogadtassuk, mi több, elismertessük. Ez a helyzet akkor válik veszélyessé, amikor nem mi vagyunk az egyedüliek, akik egy "területet", vagyis személyt magukénak tekintenek. Ilyenkor a védelmi ösztöneink aktiválódnak, és hamar dominancia-kérdést formálunk egy sima vasárnapi ebédből is. Az ehhez hasonló helyzetek eredményezik a legkínosabban provokatív kérdéseket:

"Ugye, kisfiam, anyukád főztjénél nincs jobb?"

"Ugye, drágám, engem szeretsz legjobban a világon?"

"Most akkor kit választasz, a családodat, vagy engem?"

Mindez kívülről nevetségesen erőltetett, és nem tudni, hogy aki felteszi, önigazolást keres a kérdésekben, vagy csak az erejét kívánja fitogtatni. Ha mi tesszük fel, nem árt tudnunk, hogy ezzel a szerettünket a patthelyzet tankönyvbe illő esetébe taszítjuk. És, hozzá kell tennünk, nem fogunk megnyugodni, bármi is legyen a válasz. Így nemcsak mások lelki emergiáit emésztjük fel, de a sajátunkat is.

Ha létezik univerzális tanács, akkor az ez lehet: nyugodj bele! No, ne az igazságtalanságba, ne az egyenlőtlen helyzetekbe. Nyugodj bele abba, hogy akárkit szeretsz is, soha nem leszel az egyetlen ember, aki fontos neki. Mindig szeretni fog mást is, igazat ad majd másnak is, és olykor ez neked nem fog kedvezni. Sőt, olykor egyenesen megbánt majd. És nem vagy bűnös attól, hogy ez rosszul esik. De bűnössé tesz az, ha asszisztálsz egy ilyen komédiához, ami semmi mást nem eredményez, mint hogy a párod/szeretted kellemetlenül érzi magát. Ha egy párkapcsolaton belül kisajátító magatartást tanúsítasz, azzal nem magadnak kedvezel, inkább magadnak ártasz. Ha szülőként nem tudod engedni, hogy a gyermeked mást is szeressen, azzal a feléd táplált szeretetét is megölöd. Ha testvérként a figyelem hiánya ennyire megvisel, azzal csak azt éred el, hogy rossz irányból várja a megerősítést.

Hogy egy párkapcsolat túléli-e a családi problémákat, az a két fél akaratán múlik főképpen. Persze, van az a helyzet, amikor már annyira mérgező a családi kötelék, hogy a hétköznapokba is beszivárognak a negatív hatásai, de ez ritkább. Ez ellen csakis az egymásban való feltétlen bizalommal lehet védekezni. De ha valóban olyan nagy a szerelem, akkor nem is lehet olyan kellemetlen ez az áldozat, nem igaz?

Varga Ágnes Kata

A társas magány árnyékában

A társas magány azt jelenti, hogy együtt vagyunk valakivel, mégis egyedül érezzük magunkat, magányosak vagyunk. Nincs elég kapcsolódás a felek között, így egy idő után egymás mellett élünk ugyan, de nem egymással.

Az összeköltözés párkapcsolatra gyakorolt hatásai

Amikor végre ránk talál a szerelem és szinte minden percünket a másikkal töltenénk a legszívesebben, alig várjuk, hogy végre összeköltözzünk. Előbb saját fiókunk lesz egymásnál, saját polc, kisszekrény, majd eljutunk mindketten ahhoz a ponthoz, amikor valahogy már nem lehet halogatni, ideje összeköltözni.

Ideje kidobni!

Újévi fogadalmak, új szokások, új tervek, új teendők, új feladatok, új célok. Mindenki másképp kezdi a 2020-as évet. Én egy kiadós szelektálással. Annyi kacatot kidobtam!

Mi lesz a sok karácsonyfával?

Sokan kidobják. Ledobják az erkélyen. Kirakják a kuka mellé. Megszabadulnak tőle így vagy úgy. Eddig tartott a tündöklése és fénylő pompája. Mi lesz a sok karácsonyfával?

Hol szilveszterezel?

Néhányan úgy gondolják pont az „öli meg” a szilveszteri party - hangulatot, hogy túlságosan megtervezett, kigondolt, várva várt és rákészült este, miközben a spontán bulik az év bármely más napján sokkal jobban sikerülnek. Mások nagyon várják az év utolsó estéjét és hatalmas ünneplésbe csapnak.