Összeköltözés az igazi megismerés
- Dátum: 2019.10.27., 15:34
- Udvari Fanni
- alkalmazkodás, férfi, kompromisszum, nő, otthon, összeköltözés, párkapcsolat
Az összeköltözés hatalmas lépés egy kapcsolatban. Sokak szerint nagyobb, mint a házasság, mivel jelentősebb változást hoz a pár életébe. Az ekkora horderejű döntéseket tanácsos óvatosan megközelíteni, de bármennyire alaposan is gondoljuk át a helyzetet, valószínűleg mindig maradnak kérdéseink.

Élvezzünk minden pillanatot
Az összeköltözés alapvetően jó dolog, egy pár mindkét fele izgatott, amikor először lépnek be a közös otthonukba, esetleg bontanak egy üveg pezsgőt, hogy megünnepeljék ezt a nagy eseményt. Nem szabad elfelejteni később sem ezt az érzést, a szépségét és romantikáját, bármilyen konfliktus is alakul ki közöttünk azért, mert egy fedél alatt élünk. Például amikor várunk a fürdőszobára. Próbáljuk meg jól kihasználni a rendelkezésünkre álló tereket, legyen mindkettőnknek saját kis kuckója, ahová el lehet vonulni.
Egyensúlyteremtés
Az első hetek, hónapok újdonsága elmúlik, valamikor ekkor kezdődik az a szakasz, amikor kialakul valamilyen házirend, amit mindketten próbálunk követni annak érdekében, hogy az együttélés zavartalan és problémamentes maradjon. Ilyenkor már előjönnek azok a szokások, amiket eleinte talán még nem mutattunk meg egymásnak. A kompromisszumok időszaka ez, az íratlan szabályok lefektetésének az ideje, amelyek megteremthetik közöttünk azt a bizonyos egyensúlyt, ami a harmóniához szükséges.
Hasznos tippek

Akár egyikőtök lakásában, akár egy új helyen, de új életet kezdhettek együtt. Meg kell terveznetek hogyan rendezzétek be úgy a lakást, hogy mindkettőtöknek megfeleljen, passzoljon az ízlésetekhez és még el is férjetek benne. Mindkettőtöknek megvan a saját stílusa, térigénye, és a fontos tárgyak, amiket szeretne továbbra is megtartani. Nagyon sok kompromisszumra lesz szükség, és még így sem biztos, hogy minden zökkenőmentes lesz!
Az együttélés nem mindig fenékig tejfel. Lesz, mikor totálisan egymás agyára mentek. De nincs menekvés. Ilyenkor, jó, ha vannak szigetek, ahova elvonulhattok és kicsit magatokban lehettek. Lehet ez egy kuckó, vagy az erkély vagy valami zug, amit megbeszéltek, hogy az háború mentes övezet. Kitartás, most jön a java! Ha pedig kiderül az együttélés alatt, hogy mégsem passzoltok össze, az is egy válasz az élettől. El kell fogadni, és nem feladni, hogy találtok egy hozzátok illő társat!
Ha közös háztartásban éltek, közös lesz a költségetek egy része is, így elkerülhetetlen, hogy beszéljetek az anyagiakról. Nem árt, ha előre átgondolod, hogy kinek mennyi a keresete, és ki mennyit tud hozzátenni a közös kasszához. Ha még nem ismered ezeket az információkat, lényeges, hogy megkérdezd!

Annak fényében, hogy ki mennyit keres, gondoljátok végig, hogy ki mit fizet, ugyanis a felelősség tisztázásával elkerülhetitek a későbbiekben kialakuló konfliktusokat. Fontos, hogy a pénz ne legyen tabu téma, enélkül képtelenség együtt élni.
1 éven belül a párok közel ötöde szétválik. Hogy elkerüljétek a legrosszabbat, érdemes előre leülni és szépen átbeszélni az együttélés feltételeit.
Szerző: Udvari Fanni
Közeleg az autók télre való felkészítése
Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.
Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia
Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.
Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?
A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.
Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba
Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.
Tudomány vagy illúzió? – Mi az asztrológia?
A horoszkópok évszázadok óta foglalkoztatják az embereket, sokan pedig ma is a csillagok állásából próbálnak következtetni a személyiségükre és a jövőjükre. De vajon tudományos bizonyítékok is alátámasztják ezeket az elképzeléseket?