Költözési depresszió

A költözés által keltett érzelmi hullámok rendkívül hasonlatosak azokhoz, amelyek szakításkor, vagy a gyász alatt törnek fel. Hogy miért? Mert ezekben az eseményekben rengeteg a közös. Meg kell küzdenünk azzal a tudattal, hogy ami addig volt, az nincs többé. A mindennapi valóságunk helyét egy új, addig ismeretlen valóság veszi át. Ezt az új dimenziót mi töltjük meg érzelemmel, hangulattal, emlékekkel, pozitív gondolatokkal. Csakhogy igen nehéz pozitív gondolatokkal megtölteni egy teljesen ismeretlen, az emlékek és a kötődés hiánya miatt ridegnek ható helyet. A belső feszültségünk tehát csak tovább fokozódik akkor, amikor rájövünk, nehéz hirtelen otthont varázsolni egy idegen helyből.

Ha nehéz is elfogadni, hogy kiszakadt belőlünk egy darab, valahogyan meg kell próbálnunk továbbgördíteni ezt a szomorúságot. Egyrészt azért, mert amíg az érzelmek nem enyhülnek, addig nem fogunk tudni új ingereket befogadni. Másrészt azért, mert a kezdeti hozzáállásunk meghatározza a további attitűdünket. Ha eleinte utáljuk a helyet, nehezebben fogjuk elismerni később, hogy valódi otthon vált belőle. Ha pedig nem ismerjük el, hogy otthonra leltünk, akkor nem is fogunk annyit tenni azért, hogy biztonságos, nyugalmas lakókörnyezetet teremtsünk, amihez idővel rengeteg szép élmény, emlék kapcsolódik. Hiszen az utált helyért minek fáradozni?

Mindemellett persze el kell fogadnunk, hogy a költözéssel járó depresszív állapot természetes. Mi több, hagynunk kell ezt az állapotot kiteljesedni, majd lecsengeni. Nyugodtan mélázzunk el a régi otthonunk szépségén, otthonosságán, gondoljunk vissza olyan emlékekre, amelyek ott születtek, és ha kell, sirassuk meg mindezek hiányát, és azt az ürességet, amit érzünk! Hagyjuk, hogy ez átfolyjon szépen rajtunk. Majd, ha már eltelt pár nap, akkor újra gondolkodjunk el: mi az, amivel az új helyet, az új otthonunkat széppé, családiassá, kellemessé tudnánk tenni? Rendezzünk vendégséget? Főzzünk egy jó vasárnapi ebédet? Töltsük meg a lakást fényképekkel? Mindez rajtunk és az ízlésünkön múlik. Van, aki már egy régi tárgy láttán is otthon érzi magát, de van olyan is, akinek a teljes berendezés sem elég hozzá.

Sose felejtsük el, hogy a hely, bármilyen szép és kellemes is legyen, mégiscsak egy hely. Nem egy állapot, nem egy ember, nem egy érzelem. Az állapot olyan lesz, amit mi teremtünk. Az emberek mi leszünk benne. Az érzelmeket pedig mi magunk teremtjük, de nem elég várni, hogy a hely szeretete megszálljon bennünket. Tenni is kell érte. Tehát, ha költözöl, jól vésd az eszedbe: nem baj, ha szomorú vagy, nem baj, ha „meggyászolod” a régi otthont, de tehetsz azért, hogy a szomorúságod ne forduljon át depresszióba: beszélgess barátokkal, díszítsd fel a lakást, hívd át a családot, főzz benne, moss benne, aludj benne, nézz egy filmet, hiszen mindezek olyan dolgok, amelyeket az ember OTTHON csinál. És így előbb utóbb a hely is otthonná válik.